Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 4. szám - ÉVEK - NÉPEK - SZÁZADOK - Kunszabó Ferenc: Idevalósiak vagyunk (II.)
... ha nem akadna egy ember, ki a pusztakereső mozgalom rátermett vezetőjének bizonyul (Majsán és Halason is akadt). Szombati Balázs, néhány holdas kisgazda kérvényt szerkeszt, és azt több mint hatszáz ember aláírja. Ez már erő. Ráadásul a vezér — a Hatszázak által választott bizalmiakkal egyetemben — fölmegy a városházára, és ott a nagygazdák előtt nem vész belé a szó, hanem igen bátran és értelmesen adja elő a követelést. A város urai meghőkölnek (ilyen szervezett erővel még nem találkoztak), és nem mereven elutasítóak ... mi tudjuk, miért. Ők is tudták. Tudta Szombati Balázs is. Ez már sohasem fog kiderülni ... A magiszterek a törvény paragrafusaival és a hivatali nyelv érthetetlenségeivel akarják lefullasztani az ügyet. Ez az, amihez ők értenek a tanulatlan, gyakorlatlan Szombatiék nem. Talán épp e gyakorlatlanságból következik, hogy belemennek a javaslatba, miszerint a város külön bizottságot „küld ki a kérdés tanulmányozására” (nincs új a Nap alatt), nyolc taggal, köztük egy csak a pusztakereső ... A tárgyalás elhúzódik, s a Hatszázak többsége, kisebb csoportokban várva az eredményt elveszti a türelmét és a Városháza elé vonul. Ez is teljesen példa nélkül álló addig — később egészen megszokott kép. „A népnek mondani kell valamit.” Kimegy a főbíró, és kimegy Szombati Balázs. Nem az erkélyre (az csak később jön divatba), hanem le az utcára. Először a hivatalos ember beszél, aztán a nép képviselője. Lényegében egyet mondanak: a követelés „registratióba vétetett, külön komissio általi vizsgálata folyamatba tétetik”. Értette ezt a mondatot a tömeg? Értette Szombati Balázs? „A komissio általi folyamatba tétetés"több mint nyolc évig tart,a legváratlanabb fordulatokkal,és a legrafináltabb halasztásokkal. A város azokat afogásokat rángatja itt elő, amelyekkel az ő jogos kéréseit szokta befullasztani az állami bürokrácia. . . A Hatszázak közben többször gyűléseznek, Szombati Balázs ragyogó orációkat vág ki — de utcára nem vonulnak a múló évek során, csak éppen a záróakkordnál. Az a hír terjed el, hogy a különbizottság lényeges eredményekre jutott, mert „kideríttetett, miszerint kérelmezők magok redemptusi jogaikat” bűnös és felelőtlen módon elherdálták annak idején. A nép ismét vonul. Szombati Balázs és két társa már bent vannak a Városházán. Ülve tárgyalnak a vezetőkkel — de már csak ők mennek le az utcára. Szombati Balázs beszél. Az érces hangnak, a ragyogó érveléseknek már alig van nyoma: ,,. . . a szegény nép gondja nem tolatik háttérbe . ..” ,,. . . a város urai ezután is méltányosak lesznek, ha . . .” „. . . skandalumnak itt semmi helye . ..” Végeredményben nem is tudunk skandalumról: a vezér retirálása után a mozgalom elhal, de annyira, és olyan gyorsan, hogy a néhány hét alatt kihirdetett ,,Véghatározvány”-t, miszerint a „Pusztakeresők pere” teljesen alaptalan és éppen ezért jogtalan — ezt az aktust már teljes érdektelenség fogadja. S még azon sem lázad fel senki, mikor kis idővel később Szombati Balázs iskolaszolgai, a két alvezér pedig mezőrendőri állást kap a várostól. De hallgat a császári biztos, és hallgat Jászberény is: úgy látszik, ők is „kielégíttettek”, ha nem is a „külön komissio” által. Az iratok között a Pusztakeresők petíciója nem található. A rendelkezésre álló okmányok „természetesen” a hivatalos álláspontot tükrözik. Ezért aztán már sohasem tudhatjuk meg az igazságot: a követelés, jogos volt-e vagy sem. A mozgalom,a szegények több levegőt, emberibb életet követelése természetesen jogos — csak az a szomorú, hogy minden valószínűség szerint Bécs látta őket jónak felpiszkálni ! Népi-nemzeti létünkön végighúzódó sötét szakadék tárul föl félelmetesen, ha belegondolunk: akár a passzív ellenállásba burkolódzó vezetés győz, akár az aktív lépésekre vállalkozó szegénység — mindenképpen Bécs győz! A gyakorlati „megoldás” különben igen klasszikus: mindössze három kolompos száját kellett betömni ahhoz, hogy a Rend és a Nyugalom ismét elfoglalhassa helyét Kiskunfélegyházán. Nemkülönben Kiskunhalason és Kiskunmajsán. A pszichózis Nem sokáig tart a nyugalom. Éppen csak egy jó évtizedig. Asztalos János, Kecskemétre származott és itt a szegény nép által hamar megkedvelt ügyvéd, a budapesti Demokrata Körrel kapcsolatot keresvén, olvasóköröket szervez Kecskeméten, majd Félegyházán, de tudomásunk szerint más homokhátsági városokban is. Ez az első mozgalom, amelyik kifejezetten a szegénységé: napszámosok vannak benne, párholdas gazdák, szegény fuvarosok, apró szatócsok — ám iparoslegények is, sőt felbukkannak önálló iparosok, magukat bíró gazdák, értelmiségiek és hivatalnokok: szélesedik a front. Szélesedik, és mind határozottabb arcéit nyer. A mozgalom fő iránya, a Homokhátság termelési struktúrájának megfelelően, mezőgazdasági — ám a kiegyezést ellenző fővárosi szélsőbalhoz csatlakozván, átfogó követelések is kibontakoznak. Ezek között első helyeken szerepelnek az Ausztriától való elszakadás, a földosztás, a választójog kiszélesítése (ebben az időben Kecskeméten a húsz hold feletti tulajdonosok szavazhattak, s közöttük is csupán a családfő férfiak, ha írni-olvasni tudtak! — bérlők tehát egyáltalán nem, lett légyen bármekkora az általuk művelt föld). Asztalos János és szegényparaszt alvezérei szabályos rendben sorakoztatják fel híveiket. Kecskeméten például a mozgalom kezdete után néhány hónappal másfélezer beiraktozott tag, a város kerületei szerint tizedekbe sorolva. Minden tizednek van egy választott vezetője, olvasóköre, kijelölt gyülekezési 59
