Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 3. szám - JEGYZET - Márkus István: Gondolatok a folyóirat-olvasóban
Mindez a Magyar Történelmi Társulat említett folyóiratának, a Századoknak egyik új száma fölött jutott újra eszünkbe. Egy tanulmány kapcsán. Szerzője a történész középnemzedék neves tagja: danák Péter; címe: Magyarország az Osztrák — Magyar Monarchiában. Túlsúly vagy függőség! Ez a kérdés nemzedékeken át foglalkoztatta a hazai közvéleményt. Most ebben hangzik el új — évtizedes munkával kiérlelt — állásfoglalás. Eljut-e a mai közvéleményhez! Elhatol-e azokhoz — megint elsősorban a pedagógusokra gondolunk—,akik az új tudományos nézet megvitatására is, közvetítésére is elsősorban hivatottak! 2 A távoljövőbői visszatekintő tudománytörténész talán az 1960-as évek körül húz egyfajta határvonalat. Innen számítja majd a társadalomtudományok általános fellendülésének időszakát. Természetesen ki fogja mutatni azt is, hogy ezt a fellendülést évszázados erőgyűjtés, az ismeretek fel- halmozódásának, a megismerési módszerek fokozatos javulásának lassú folyamata előzte meg és készítette elő; az előzmények hosszú korszaka, amelyben korábban is voltak gyorsulási szakaszok és ugrópontok. Mégis — ha feltevésünk helyes — éppen az 1960-as nagy változás következett be a társadalomtudományokban, az emberiségnek önmaga életét vizsgáló módszeres kutatómunkájában. Úgy látszik világjelenségről van szó. A társadalomtudományi kutatómunka — nemcsak a szociológiáról beszélünk, hanem a legtágabb értelemben vett társadalomtudomány tömérdek ágazatáról, az őstörténettől a szociálpszichológiáig, a gazdaságtantól a nyelvtudományig — valamennyi fejlett országban előretört. Jeléül annak, hogy a társadalomtudományok újszerű nekirugaszkodása legalább annyira összefügg az ipari fejlődés szintjével, aföldkerekség termelési és érintkezési rendszerének általános állapotával, az iparosodás magas fokát kísérő oktatási intézményrendszer kiépülésével, mint a különbözőtársadalmi rendszerek belső szükségleteivel. Ami elsősorban szemünkbe ötlik: a fellendülés „mennyiségi oldala”. Roppant mértékben megsokasodtak a társadalomtudományi publikációk. Tízszer, húszszor, ötvenszer annyi idevágó könyv és folyóirat-közlemény jelenik meg évente, mint még néhány évtizeddel ezelőtt. Tízszer, húszszor annyi szakember foglalkozik a történelem, az antropológia, a szociológia, a gazdaságtan, a pszichológia, a művészettudományok, a nyelvtudományok kérdéseivel, mint az 1920-as években. És ez a szám — a kutatóké is, az elkészült munkáké is —folyton növekszik Évről évre szaporodik az egyetemi és egyetemeken kívüli kutatóhelyek, a társadalomtudományi rendeltetésű intézmények és státusok száma. Ennél is fontosabb a mi nőségi változás. Mindenekelőtt a társadalomtudományi tematika kibővüléséről és gazdagodásáról, a részletismeretek megsokasodásáról és a vizsgálati módszerek tökéletesedéséről számolhatnánk be. A témakör tágulását időben is, térben is nyomon követhetjük. A történelem- tudomány, az emberiség múltjának kutatása — a régészet, az antropológia és más társadalomtudományok közreműködésével — ma már az időszámításunk előtti öt-nyolc-tíz-tizenötezer esztendős emberi életjelenségek és társadalmi formák feltárásán is dolgozik nagy intenzitással, egyre javuló technikával. A gazdaságtan, a demográfia és a szociológia ugyanakkor kísérletet tesz arra is, hogy előretekintsen a jövőbe. Ami a vizsgálatok térbeli tágulását illeti, elég ha arra utalunk, alig van olyan — jelenleg élő — kezdetleges népcsoport, primitív ősközösségi, törzsi szervezetű társadalom, amelyet a néprajzosok antropológusok fel ne kerestek volna, hogy legalább egy-egy kiválasztott egységét tüzetes — leíró és elemző vizsgálat alá vegyék. A különböző társadalomtudományi ágazatokban külön-külön kialakult módszerek újabban gyakran hatnak egymásra, sőt áthatják, átszövik egymást. A történészek például többet tanulnak a néprajzosoktól, a közgazdászoktól és a szociológusoktól (és valóban többet is tanulhatnak már tőlük), mint korábban. És fordítva: a néprajztudomány művelői ugyancsak intenzíven és egyre tudatosabban érdeklődnek a történészek, közgazdászok, pszichológusok eredményei és módszerei iránt. Miként a természettudományokban — amelyek egzakt fejlődése és módszerbeli tökéletesedése előbbre jár — most már a társadalomtudományokban is felfedezik a tudományok és specializált szakok összetartozását, egymásrautaltságát. Határsávok, átmeneti tudástartományok bontakoznak ki, amelyeken több társadalomtudomány együtt munkálkodik. Az érintkező területeken új tudományágak is sarjadnak ki önállósuló problematikával és módszerrel, amilyen például a társadalomantropológia, a történeti demográfia, a történelemszociológia vagy a társadalmi növekedésnek az a fajta kutatása, amely egyszerre épül a gazdaságtan, a szociológia, a demográfia eredményeire és módszertani vívmányaira, de igénybe veszi a matematika, közelebbről a trendszámítás eljárásait is. Ami már most a tudományos szemléletet, a megközelítések és rendszerezések világnézeti alapjait és konzekvenciáit illeti, ebben a vonatkozásban a helyzet a polgári társadalmak tudományos életében a dolog természetéből következően ellentmondásos. Figyelembe kell vennünk, hogy a történelmitársadalmi ismereteknek az a roppant anyaga, amely az utolsó évtizedekben felgyülemlett, a társadalmi alakzatok összehasonlító elemzésének így megnőtt lehetősége és szükségessége ma már a polgári tudomány jónéhány irányzatát is afelé viszi, hogy elvesse, legalább is feltételes módba helyezze át korábbi idealista sémáit. Míg a mi oldalunkon a fejlődés — az ismertek felhalmozódása, a formációk ösz- szehasonlításának kibővült lehetősége — az 1930-as évektől elterjedt túl egyszerű, vulgáris fejlődési 88
