Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 3. szám - HAZAI TÜKÖR - Varga Mihály: Éjszakai utazás
— Szereti? Értetlenül néz rám. — Együtt járunk, bírjuk egymást, jó dumálni, meg minden. Ha meg nem vagyunk együtt, hát akkor, a fe^e tudja. Nem vagyunk apácák. * (A tarlók sárga tengerén szétfolyik a napfény. Édes, fényes, gyönyörűséges, mindenféle titkokat rejtő kék az ég. Ezerfajta bogárnyüzsgés, százféle halk nesz, vibrálás az esőutáni kristály levegőben. Alámerülés egy szempár tengerfenekére, emelkedés, fel, felhők magasába, fel, csodaégig. Két összefonódott lelket szelíden karjába emel a végtelen.) * Valamilyen állomás. Röhög az egész kocsi. Egy részeg asszony szidja a részeg férjét: — Gyere már, te ökör! — Aztán fűszerezi még. Leginkább a négy kislány vihog, meg a testes asszony. Piros kendő, kockás ruha, ferdére taposott cipősarok. Ölében keresztbe tett kezek. Kétes tisztaságú ujjak. A harisnya fölött kilátszik a bőre. Kicsit arrább szőke fiú alszik tátott szájjal; vele szemben két lány kuncog. A testes kalauz ismerősként megszorongatja a lányokat eimenőben. Piszkos műbőrülés, lehangolóan szomorú éjfél. Az ablakon túl, apró fények jelzik a világot. A mi vonatunk akár Dürrenmatt alag- útjában is rohan hat na: hisz száz éve megyünk Cegléd felé, s jó, ha Albertírsát elhagytuk. Nem tudom merre járhatunk. Elszoktam a vonatozástól, mióta „felvitte az isten a dolgomat”? * (Ülünk a vonat tetején Anyámmal. Belep bennünket a hó. Emlékét azóta is csontjaimban őrzöm. Géppisztolyos katonák, nők felszálló sikolyai a súlyos felhők közé, horkolás, szuszogás, szitkozódás; sóhajokból, titkolt reménykedésekből szőtt holnapok. A zsákban dohány, pálinka, liszt, szalonna, s visszafelé: cérna, használt ruha, só, gyufa. És Anyám siratja az ellopott szatyrot, benne az Apám bicskáját.) * Megfejtette már valaki az ajtócsapkodások titkát? Benne van mindenkinek az egyénisége. „Csukd be az ajtót, megmondom ki vagy!” A lány a túloldalon ül az ablaknál. Alapjában más, mint itt a többiek. Nemesen rokonszenves a hallgatása, imponáló a tartása. Szeme sem rebben a disznó viccek hallatán, arca se rándul, amikor a trágárságok röpködnek, s a közeledő vagy sértő megjegyzések mintha nem is neki szólnának. Büszkeség és szerénység, határozottság és elomló lágyság egyszerre van jelen a tartásában. Lila pulóver, rövid szoknya, hosszú, fekete haj, fehér csizma, japános ferde metszésű szemek, hosszú körmök. A legfőbb fegyvere a mozdulatlanság; s az ahogyan befelé él. Attörhetetlen falat vont maga köré hallgatásból. Ki lehet? Ceglédbercelen, mielőtt leszáll, mellettem kell elmennie; nem feltűnő hát, ha megkérdezem : — Maga is munkából jön? (Nem lepne meg, ha nem válaszolna.) 62
