Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 3. szám - Kiss Benedek: Böjti szél (vers)
(Tátog a kertkapu, levegő után kapkod, pántjai megernyednek, hasba rúgta a szél, fogait most mégis összeharapja, ropog, becsattan.) . . . jaj, szél, te böjti szél, ostoros böjti szél! Gyökérkasokból elrajzik a homok, levegőt markol ág és gyökér S minden gyökér a Föld kihűlő szívéig ér. Mert fölszaggatva a Föld is, puffadó kék-zöld monokli az Isten szeme alatt, mi alvadunk ott, az Isten szeme alatt, ám büszkén, csak méltósággal: mi szerkesztettük! uraim: mi szerkesztettük, mi meg a böjti szél, mert zúg, elzúg húsvét nélkül e szél, kitakarja, kikaparja a Föld szívét — professzor úr, professzor úr: készüljön föl az átültetésre! Igazság: keserves igazunk, ó rúgottborjú-nyögés! Tudomány, üdvözöllek: fölszabadítod a bennünk lekötött istenatomokat, teremtesz, gyógyítsz, áldunk, s no persze, hogyne: üdvözlet néked is, Cézár, morituri te salutant: üdvözöllek, hatalmi handabanda, rakétatechnika, fasizmus, bomba: régvárt és egyetemes degenerációkokkusz, stupidságbaktérium, szánkat begyomosító némaságspóra! Felöltözik a garabonciás böjti szél — üdvözlet! — fehér köpenybe, mintha lenne a jövő doktora, mintha a gólyanéni, de világra csak homokbabát segít e bába, homokban fürdeti, homokkal cuclizza: homokórákból a homokpergés lesz neki anyatej, feje fölé homokból tupíroz ormótlan fejkötőt, homokból épül — homok, homok ... Föld! meghasított mellű Gaia! ne halj megtermő, anyaföld, drága! jövendőnk duhhogó infrahangját ne hallgasd, ne halld meg, ne halljuk meg! jövendőnk duhhogó infrahangja szétvetné szíved és szíveinket! 11
