Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Szociográfiai konferencia Kecskeméten. Székelyhídi Ágoston: A mai magyar szociográfiai irodalom útjai és kérdései (előadás) - Hozzászólások - Kunszabó Ferenc: Testhőmérsékleten
kül nem is létezhet semmiféle más tevékenység. És én nagyon precíznek tartom a Zám Tibor megfogalmazását, hogy „milyen alapállásból érdeklődik az elvtárs az én alapállásom iránt?” Ez a viszonynak a precíz megfogalmazása. A szociográfikus Zám Tibor a társadalmilag szükséges és nélkülözhetetlen munkát végzi. Fogadjuk el, és mondjuk is el egymásról, hogy mindenki az igazság legprecízebb, legbecsületesebb megközelítésére törekszik. Felvetődött itt egy-két gondolat, hogy konkrétabb célokat is kellene megfogalmazni. Tény, hogy éppen e szociográfiai tevékenység jellegének és fokozódó elismertségének, a helyzet alakulásának következtében elérkezett már egy olyan idő, hogy nemcsak el kell fogadni a szociográfiai irodalom létezését, s kell igazolni és kiharcolni, hanem bizonyos tervszerűségre és szervezettségre is kellene törekedni, amely ezt a legkonstruktívabb tevékenységet megvédi. Ezt annál inkább nyugodtan mondhatom, mert ez már tulajdonképpen elkezdődött, mert van ilyen könyvsorozat, vannak folyóiratok, amelyek több-kevesebb tervszerűséggel közölnek ilyen írásokat. Azt hiszem, hogy a megindult folyamatokat kell tovább fejleszteni és fokozni. És ha van ez a szociográfiai bizottság az írószövetségben, a tervszerűség magasabb fokára kellene törekednie. Azt hiszem, a fejlődés következő foka, amire törekednünk kellene, hogy a társadalomnak az önismerete valóban szervezettebb legyen. Ez olyan irányú fejlődést jelent, hogy alakuljon ki a hivatásos „harcosoknak” a szervezete, tehát ne kóbor partizánok legyenek a szociográfia művelői, hanem a társadalom becsülje meg azokat, akik ezzel foglalkoznak. KUNSZABÓ FERENC TesihőmépsékScfcn Ülök a teremben, nézem az arcokat. Itt vagyunk hát együtt, egy sajátos műfaj művelői — első ízben együtt, mióta a szociográfia megszületett, és némi helyet verekedett ki magának a magyar firmamentumon ... Az előadó szépen deklamálja kicsit akadémikus, de okos és az alkalomhoz illő vitaindítóját, hallom is mondatait, ám közben tekintetem arcról arcra vándorol: élvezem a találkozást. Magát az eseményt. Tudom, ebben a két napban nem bukkan elő szenzáció, senki sem rukkol ki fal rengető nóvummal, minden megy majd a maga rendjén, híven a hasonszőrű találkozók illemszabályaihoz — de negyvenedmagammal ülvén az Aranyhomok szálló legfelső termében, hirtelen felenged bennem az ünnepi alkalmak feszélyezett- sége: vagyunk! S lám, van egymás számára egy kézfogásunk, egy kedves szavunk, nyílt tekintetünk — ez itt a nóvum . . . Arcról arcra vándorol a pillantásom, miközben újra és újra megmerítkezem az együvétartozás animális melegében — ez itt a szenzáció. Első ízben találkoztak a magyar szociográfusok hivatalosan, az ünnepélyesség egynémely elkerülhetetlen stigmájával — de miért is először?. . . Nem volt fontos? Nincsenek közös (pontosabban: külön) gondjaink? Nem volt rá lehetőség eddig? — De igen, de igen, de igen! . . . Hanem?. . . Eddig senkinek sem jutott eszébe. A válasz meglehetősen banális—a törvényszerűen következő kérdés azonban már egyáltalán: miért nem jutott eddig senki arra a gondolatra, hogy jó lenne találkozni? A feleletek bokrosak, és mélyükön ott búvik a mai szociográfia néhány (külső és belső) meghatározója . . . Elhagynám itt a bokrok morfológiáját, kezdeném mindjárt az ágakat széthajtogatni — anélkül, hogy a visszacsapódó hajtásokat nagyon az arcomba hagynám verődni; híven a hasonszőrű cikkek illemszabályaihoz. Mi a szociográfia?—kérdezi az előadó. Igaz, csak azért, hogy megadhassa a kellően motivált választ: olyan önálló irodalmi műfaj, mely határterületein a regénnyel, az elbeszéléssel, a drámával, a történetírással, a gazdaságtannal, sőt az esszével és a verssel találkozik. Szép, igaz felelet, mind egyetértünk vele, akik együtt ülünk — de hogy ezt így meg kellett állapítani, azt maga mutatja a szociográfia... milyen szó lenne megfelelő? ... a szociográfia lebegését. Lebegését a magyar irodalom (de egész 80
