Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Szociográfiai konferencia Kecskeméten. Székelyhídi Ágoston: A mai magyar szociográfiai irodalom útjai és kérdései (előadás) - Hozzászólások - Féja Géza
ségét kell megismernünk. Sőt, ha sorrendet csinálnék, az utóbbi feladatot tenném az első helyre. Ezzel a véleményemmel a sorozat megindulása idején az írószövetségben egyedül maradtam, mégis úgy látom, az idő engem igazol. Aligha férhet kétség ahhoz, hogy a Magyarország felfedezése sorozat új folyamának Erdei Ferenc posztumusz műve, a Város és vidéke eddig a legértékesebb terméke. Erdei öt város életét ábrázolja tudományos felkészültséggel és hitellel, de azért, hogy a falu és a város teljesen megváltozott viszonyának, az urbanizálásnak, valamint a falu továbbélő értékeinek a kérdéseit, mindenek fölött pedig az emberi életformák változatait, az új embertípusok jellemző jegyeit megmutassa. Erdei nem szépprózaíró, mégis mindenek felett az emberi sors problémái és az emberi teljesedés nagy ügye izgatja. Ezért sikerült új arcú szociográfiát teremtenie. Ugyanakkor művébe mentett számos elemet a régi szociográfiából, elsősorban a történelmi látást, és éppen az utóbbi léte, illetve hiánya teremtett időleges ellentétet a régi s az új szociográfus nemzedékek között. Az öregek korszakokat éltek át, nem egy közülük még a Ferenc József-i időt is közvetlenül ismerte, ezért szükségszerűen történelmi mozgásukban szemléli a dolgokat s az eseményeket. A fiatalabb nemzedékekből jobbára hiányzott ez a történelmi látás, s a jelent eszményi követelményekhez viszonyították. Az írók a hibásak ebben? Távolról sem. A múlt, illetve a közelmúlt történelmi oktatásánál kellene kezdenem, de nem bocsátkozom a kérdés részletezésébe, mivel túlságosan messzire vezetne. Mindenesetre úgy vélem: a fiatalok merészségének találkoznia kell az öregek történelmi látásával és bölcsességével. S midőn ezt mondom, távolról sem kívánom a fiatalok merészségét fékezni. A fiatalok, ha méltók nevükre, minden időben többet és jobbat akarnak, s igazuk van. Hevületük pedig az emberi haladás egyik nélkülözhetelen eleme, legkülönb értéke. Nemrégiben fölötte izgalmas szociográfiai jellegű írást olvastam. Szerzője szerényen riportnak nevezi, holott több annál. Olyan tájról szól, melyet a közelmúltból jól ismerek, a megye hazánk egyik legkulturáltabb vidéke, vezetőjét nagyra becsülöm, meleg emberi kötelék fűz hozzá, népét pedig őszintén megszerettem. A szóbanforgó írás helyi jelentőségű eseményről számol be, de miként pohár vízben a tenger, így ebben a látszólag helyi jelentőségű ügyben is országos kérdések forronganak, például a nép elemi erejű vágya a szocialista demokráciára. Az író kitűnően jellemzi a falu embertípusait, olvasás közben szinte láttam őket, hallottam a hangjukat. Esztendők óta nem jártam a nékem oly drága tájon, így igazságot nem tudok tenni, egyet azonban meg kell állapítanom: az író meglepően bátor humánus mélyszántást végzett. Fölvet minden ellentmondást, saját véleményét sem titkolja, egyet azonban hiányolok Írásából: éppen az előbb említett történelmi látást. Higgyük el, már a tegnap is történelem, a tegnapelőtt pedig bizonnyal az. Ezek a tények pedig arra köteleznek, hogy az ese- ményt feltétlenül az idő sodrába helyezzük, mert csak ekként érthetjük meg igazán a heveny jelenségeket. Félreértés ne essék, az író olykor halványan vagy ötletszerűen ád némi történelmi útmutatást, de ha megnyugtató végeredményhez kívánunk jutni, már pedig ezt akarjuk, akkor a problémák gyökeréig kell ásnunk. Legyünk igazságosak: az író heveny válságról számol be, a jelen hullámverése kötötte le figyelmét, mégsem szabad megfeledkeznünk azokról a múltban gyökerező gazdasági és társadalmi okokról, melyek a heveny válságot létrehozták. S ha mindez az említett írásból kimaradt, az írónak, esetleg más írónak, illetve íróknak folytatniok kellene a kutató munkát mindaddig, míg a jelenséget a maga teljességében meg nem mutatjuk, s ezáltal az orvoslás módjára találunk, tehát mindnyájunkat kielégítő közmegegyezéshez jutunk. Ugyanis a szocialista közéletben is nélkülözhetetlen a vita, különféle vélemények csatája, de nem öncélúan, hanem a tökéletes emberi megoldás érdekében. A szóban forgó szociográfiai írásban fölötte izgalmas adat bukkan fel csak úgy mellékesen: egyik községben négy-öt esztendeje épült, a legalább kétszázezer forintot érő házak is lassanként megüresednek. Az elvándorlás általános okain kívül itt bizonyosan különös okok is közrejátszanak, s éppen a szociográfia feladata, hogy az általános okok mellett ezeket a különös okokat feltárja. Szükség esetén tehát mindenképpen helyénvalónak látom, hogy több író is foglalkozzék egy-egy fontos kérdéssel vitázva, egymást kiegészítve. Az írók aligha oldhatják meg sorskérdéseinket, de így, egyesült erővel részt vállalhatnának a megoldás művéből. Ekként válhatna a szociográfia a legéletesebb műfajjá, így fejlődne valóban teremtő tényezővé. Félreértés ne essék: a fősúlyt most is az egyéni művekre helyezem, mellettük azonban talán helyénvaló lenne egyes kérdések ilyen közösségi erővel történő megvitatása. Másik javaslatom a következő: a szociográfiának szüksége lenne egy önálló folyóiratra, kísérleti műhelyre, fórumra és az említett viták porondjára. Az is haladást jelentene, ha valamelyik folyóirat állandó és megfelelő terjedelmű helyet biztosítana a szociográfiai irodalomnak, de a szociográfia már azért is megérdemelné az önálló orgánumot, mivel az irodalmi realizmus elsőrangú szövetségese. Ebben a folyóiratban — úgy vélem — fölötte élénk, a szociográfia és a realista irodalom minden értékét méltató figyelő rovatra lenne szükség. Nem csupán könyvekről, de jelentős cikkekről és esszékről, esetleg kéziratban várakozó művekrő iis szólani kellene az építő kritika szellemében, és a divatos tolvajnyelv helyett végre közérthető magyar nyelven. Harmadik javaslatom az, hogy a szociográfia ne hanyagolja el a várost, főként Budapestet. Fölösleges utalnom arra, hogy hazánk lakosságának milyen jelentős része lakja a fővárost, és a „bevándorlás” ma sem szünetel. Ennek megfelelően roppant átalakulás történik, ám ezt az irodalom és a szociográfia alig veszi észre. Városrészek tűnnek el, újak keletkeznek, eddig nem tapasztalt belső népvándorlás 73
