Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Szociográfiai konferencia Kecskeméten. Székelyhídi Ágoston: A mai magyar szociográfiai irodalom útjai és kérdései (előadás) - Hozzászólások - Féja Géza
A társadalomraji nagy ősökre tekinthet vissza, ezek pedig most és mindenkor köteleznek. A két világháború között a hatalom irtó hadjáratot indított a szociográfusok ellen, és két marokkal szórta reájuk a gyalázkodást. holott ők képviselték az igazi hagyományt, bennök lobbant fel újra az ősök lelke. Egyesek a szociográfia kezdetét más megnyilatkozásokban keresik. Véleményem szerint a szociográfia irodalmi műfaj, ezért őseinknek a két nagy íróelődöt vélem. A szociográfia egyedül Magyarországon növekedett nem csupán önálló, de ugyanakkor fölötte széles hullámvetésű és mély társadalmi hatású műfajjá. Sokféle elemből keletkezett: összetevői a tudományos megalapozottság, az epikai lendület, a riport érdekessége, a társadalomtudományi és a társadalomtörténeti hitel, emellett megnyilatkozik benne az író személyisége, eredeti látása is. Újabban akadnak, akik — természetesen kellő elemzés nélkül —önálló műfajvoltát kétségbe vonják. Ám a művek beszélnek: a magyar szociográfia minden jelentős terméke önálló és eredeti alkotás. A jövendő irodalom- története bizonyára külön fejezetben méltatja majd. A szociográfia klasszikus alkotásait csakúgy, mint legújabb megnyilatkozásait egyaránt az élményszerűség jellemzi. Nem mintha lemondanának egy-egy táj vagy kérdés irodalmának tüzetes megismeréséről, a tudománynak, a statisztikáknak vagy másnémű értékes dokumentumoknak a segítségéről, de az uralkodó szerep mégis a közvetlen élményé, és éppen ez avatja a szociográfiát irodalmi műfajjá. Akadnak, akik kérdőívekkel dolgoznak, és igen szerény számú kérdőív adatai alapján olykor egész társadalmi rétegekről akarnak képet adni, de csupán torzképet nyújtanak. Ez a módszer fölötte kényelmes, de feltétlenül félrevezető, mert kényes, olykor veszedelmesnek tetsző kérdésekre ugyan ki ád őszinte választ! A szociográfia alapanyaga most és mindenkor a közvetlen élmény marad. A szociográfia hőskora kétségtelenül a két világháború között terjedő korszak, ekkor és a népi írók vállalásában lett korszakos jelentőségű műfajjá. Aligha szólhatunk erről a szerepéről, ha a kor elemzését mellőzzük. Magyarországon éppen hogy átfutott a polgári forradalom 1918-ban, a proletárforradalom pedig 1919-ben. 1920 nyarán külföldi beavatkozás segítségével győzött az ellenforradalom. Föl kell vetnünk a kérdést, vajon a magyar népből sikerült kiirtania a forradalomnak még az emlékezetét is. Népünk becsületére válik, hogy nem sikerült. Az ellenforradalom törvénybe iktatta a titkos választójogot, mivel nem tudta, mit cselekszik. Mikor a nép ocsúdni kezdett, meglepően sok szociáldemokrata képviselőt küldött a nemzetgyűlésbe, s tegyük hozzá: a szociáldemokraták alkották akkor a legbaloldalibb legális pártot. Előretörésük megrettentette az ellenforradalmat, és pánikjában áten- engedte a hatalmat Bethlen Istvánnak, illetve az ún. történelmi osztályoknak. Bethlen rendeleti úton állította vissza a „nyílt” választási rendszert, de még így is nem egy helyen huszárattakkal kellett szétveretnie az agrárszocialistákat, hogy győzelmet arathasson. Bethlen nem semmisítette meg, csupán visszaszorította az ellenforradalmat, és helyre állította az 1918-ban megdöntött társadalmi rendszert. A restauráció értelmében a politikai vezetés ismét a feudális réteg kezébe jutott, a feudális réteg pedig szent szövetséget kötött a nagytőkével, a szövetség harmadik társa a főpapság, illetve a kiéri kalizmus volt. Visszatértünk az első világháború előtt fennállott társadalmi rendbe! Nem, lényegesen pusztítóbb és reménytelenebb korszak következett, mert Horthyék a századforduló szabadelvűségét gyökeresen kiirtották, ezáltal a népet még elnyomottabb helyzetbe süllyesztették, s a sajtó és az irodalom szabadságát is lényegesen megnyirbálták. A szociográfia akkor ezzel a reménytelenséggel vette föl a harcot. A társadalmi valóságot kívánta ábrázolni, ez azonban egyértelmű volt egy nagy történelmi bűntény leleplezésével. Sokan azzal vádoltak, hogy lázítottunk, holott nem mi lázítottunk, de az általunk feltárt tények. A szociográfia határvonalait sokan meglepően szűkre szabják, ezért csupán néhány könyv emléke él a mai köztudatban. Midőn szociográfiáról beszélnek, rendszerint csupán az 1937-ben megindult Magyarország felfedezése című sorozatra gondolnak. Valóban ez a sorozat volt a társadalomrajz legfontosabb, érckaput bevágó megnyilatkozása. Megállapításunk azonban távolról sem jelenti azt, hogy a sorozaton kívül hasonló fontosságú művek nem jelentek volna meg. Most csupán Darvas József Egy parasztcsalád története című művére hivatkozom, szociográfiai irodalmunk egyik legértékesebb teljesítményére. Darvas munkája más hasonló művekkel egyetemben a sorozaton kívül jelent meg. Darvas kitűnő társadalomrajza nem nyert annak idején kellő méltatást. Hasonló sorsban részesült a fiatal Darvas szépprózája is, holott a kor legmegbízhatóbb realista alkotásainak a sorába tartozik. Darvas korai szépprózáját jellemzi és értékét emeli, hogy bár nem a szociográfiák hatása alatt keletkezett, mégis szociográfiai hitellel rendelkezik, s midőn az egykorú népsorsot ábrázoló szociográfiai műveket felsoroljuk, szinte melléjük kívánkozik. A Magyarország felfedezése sorozat terve Sárközi György érdeme. Számos esszé, riport és kisebb méretű társadalom rajz készítette az utat, míg megérkezett az idő az összefoglalásra. Ezt vállalta Sárközi György. Ugyanő vette vállára az addig viszontagságos életű Válasz című folyóirat szerkesztésének és kiadásának minden terhét. Itt említem meg, hogy Sárközi Györgyöt mély vonzalom fűzte Kecskeméthez. Hosszú esztendők megfeszített munkájából talpalatnyi földet vásárolt a város határában, ezen akart hétvégi házikót emelni, de nemsokára eladta a darabka földet, szép álmát fölemésztette a Válasz. Sárközi tíz részre osztotta fel az országot és tíz írót kért fel a tájak társadalomrajzának a megírására. Az addig megjelent szociográfiák ugyanis kisebb közösségek életét ábrázolták, például aTardi helyzet. Az indulás nem is történhetett másként. Ám a társadalmi romlás, a népi erők vészes pusztulása orszá 71
