Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Szociográfiai konferencia Kecskeméten. Székelyhídi Ágoston: A mai magyar szociográfiai irodalom útjai és kérdései (előadás) - Hozzászólások - Féja Géza
ségek, illetve az egyének, a csoportok életkörülményeinek, magatartásának, gondolkozásának, helyzetének kölcsönösségében ragadja meg. Járulékos eleme ennek a személyes tapasztalat bizonyítása, a hitelesítő dokumentumok beiktatása, a jellemző személyek megszólaltatása, néhány környezeti elem leírása. Ott azonban, ahol csupán ezek a kiegészítő, járulékos elemek hitelesek: nem beszélhetünk szociográfiai hitelességről. Ott az álszociográfiát érjük tetten. De hadd beszéljenek a példák. Három évvel ezelőtt egyik tehetséges és ismert filmoperatőrünk mutatott két szociográfiai igénynyel készült riportot a cigányokról. Az egyik úgy mutatta be a cigányságot, amint ülnek az erdei tisztáson, énekelnek, táncolnak; szó szerint idézek: „még élnek azzal a lehetőséggel, amit kemény ko» runk enged a szabadságot keresőknek”. A másik riport egy híresztelésből indult ki: Borsodban a vándorcigányok elraboltak és megettek egy kislányt. Félelmetes példa: a riport azonban nem oldotta föl ezt a félelmet végül. Barbár eseteket említett; igaz, a felelősséget a múltra hárította, ezzel óhajtotta történelmi mélységűvé varázsolni a képet. Hazug írások az ilyenek. Túl a hazugságon pedig társadalmi bajokat támasztanak. Erősítik a hamis tudatot, a rossz beidegződéseket, arra szoktatnak, hogy az igazságot bátran azonosítsuk a látszattal. Akár a fehér-rózsaszín, akár a fekete-vérszín látszattal. Kisebb torzulást eredményez az összefüggések pontatlan rajza. Végül a jelenségek arányának és az okozatiságnak a torzulása, megsértése. Ilyenkor a műre épülő következtetés okoz társadalmi zavart és kárt: rossz irányba tereli azokat, akik a felelősséget, illetve a megoldást keresik. 8. Vállalva a kockázatot, megismételném, hogy a szociográfiai irodalom társadalmi kényszerből fakadt, társadalmi szerepet töltött és tölt be; a gondolkozásnak és a tevékenységnek ahhoz a területéhez íze- lődik, ahol a társadalmi valóság, az objektív és szubjektív folyamatok és érdekek friss adalékai összegyűlnek, kikristályosodnak, illetve ahonnan a társadalmat koordináló, szervező, alakító tevékenységek indulnak. Ehhez járul erkölcsi és esztétikai, irodalmi, tudományos értéke. Beleértve nevelési értékeit is. Megmérésében és fogadtatásában ezek az értékek csak részben tükröződnek. Igyekeztem vázolni az okok egy körét. A fenntartásokat a mozgalom, a politikai és állami vezetés, az irodalomkritika, a szaktudomány oldaláról. Illetve az értékcsökkentő jelenségeket a szociográfiai irodalomban magában. Egyenesen következtethetünk ebből arra, hogy miért nem foglalta el még a helyét a szociográfiai irodalom a közművelődésben, a kommunikációban, az oktatásban. Dolgunk tehát nem a gyökeres változtatás sürgetése, megokolása, netán megszervezése most. Arra nincs szükség. A szociográfiai irodalmat nem tagadták ki sehonnan, bár az is igaz, hogy nem is fogadták be mindenüvé. Részletekben kell rendet teremtenünk, szót értenünk, megoldási módokat keresnünk. Bizonyos részletekben csupán. Ennek egyik első lépése a kérdések megfogalmazása és tisztázása lehet. Mi most, Tisztelt Konferencia, ebben a megfogalmazásban és tisztázásban juthatunk följebb és előrébb. Hozzászólások FÉJA GÉZA: Egyre általánosabb vélekedés szerint a szociográfia a két világháború között keletkezett, és mind születése, mind pedig hőskora a népi írók nevéhez fűződik, holott sokkal mélyebbre kell térnünk. Első társadalomrajzunk Kölcsey Ferenc műve A szatmári adózó nép állapotáról, tehát az egykori jobbágyság helyzetéről. Kölcseyben, a politikusban, a szónokban és a közíróban már a későbbi szociográ- fusok belső tartása valósult meg: a nemzeti létért aggódott, ezért népben gondolkodott, a magyar szociográfiát ez a belső szorongás teremtette. Nem tudom, hajdani társaim ismerték-e Kölcsey művét. Én ismertem, és a magyar szociográfia ősképének vallottam. Kölcsey nem áll egyedül: néhány esztendő múltán Berzsenyi Dániel ír sokkal terjedelmesebb és szélesebb szemhatárú művet: A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairól. írásában ugyancsak Kölcsey aggodalma szólal meg, lapjain ellentmondásokra is lelhetünk, de kérdem, kinek a műveiben nem találunk ilyenekre. Berzsenyi ebben a tanulmányában veti fel először a magyar nép szövetkezésének, az ő szavával „egyesülésének” a gondolatát: „Egyesülhetne a jobbágyság és a szegény nemesség különféle tágabb és szorosabb szerköze- zetekben.” Művének utolsó mondata pedig szinte prófétai ihletű: „Az emberek különválva s magokra hagyatva, majd leggyámoltalanabb állatjai a természetnek, egyesülve pedig urai a földnek.” 70
