Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Szociográfiai konferencia Kecskeméten. Székelyhídi Ágoston: A mai magyar szociográfiai irodalom útjai és kérdései (előadás)

szaktudományos és írói módszerrel. Legjobb művét Zám Tibor alkotta; Hortobágy-könyve után nemrég olvashattuk a mellékjövedelemről készült tanulmányát is a Forrásban.

Áttekinthetetlenül bőséges termést kínál a szociográfiai ihletésű elbeszélés huszonötéves története. Életművek gerincévé állnak össze lassacskán ezek az alkotások. Legutóbb Urbán Ernő, Veres Péter, Molnár Zoltán, Végh Antal, Moldova György, Baráth Lajos, Galgóczi Erzsébet könyve bizonyította ezt az igazságot. Ebben a töredékben is a típusok és változatok garmadáját kapta az olvasó. Talán indokolt, ha a társadalmi valóságból kiemelt motívumok alapján csoportosítunk. Történelmi folyamatba rendeződnek ezek a motívumok. Kezdetben a tulajdonviszonyok és az osztálykonfliktusok álltak középpontban; a hatvanas évektől az erkölcs és a magatartás jegyei domináltak; újabban a társadalmi munka- megosztás rendszerének megmerevedése, illetve ennek hatása okoz gondot, izgalmat. Az elbeszélésnek ez a típusa tehát a konfliktus gyűjtő- és sugárzó lencséjébe sűríti a tapasztalat és a módszeres megismerés anyagát.

A regényben megtalálható szociográfiai ábrázolási módszerekről és eszközökről már részletesebben szóltam. Sánta és Fejes regényének elemzését most hadd egészítsem ki más típusok vázlatos bemutatásával. Végh Antal műve, a Bekötőút — amely a mobilizáció mai helyzetébe, állapotába pillant be, s bizony tornyosodó bajokat is lát ott — a csoportérdekek ütközését a művészi eszközzé emelt csoportos és egyéni interjú eszközével ábrázolja s fejezi ki. Ez a megoldás figyelhető meg Mocsár Gábor érett, drámai erejű művében, a Fekete csónak-ban is. Moldova regénye, az Akar velem beszélgetni? a hulló sorsú emberek nem jelentéktelen rétegének szociográfiája. Ezt a jelleget az azonos okok és azonos okozatok ismétlése, láncolatba illesztése adja a műnek. Gáli István alkotása, A csapda igazában vitatkozó regény; a kommunista vezetők két típusának vitáját mutatja be. Ez a forma azonban a dokumentálás igényéből, az összefüggések hiteles rajzának szándékából fakadt. Egy réteg, társadalmi szemszögből igen fontos réteg mai szellemi arcát örökíti meg. Több típusról beszéltem. Az azonban közös bennük, hogy az egységes társadalmi csoportot éppen a csoportot képező tulajdonságok szintjén ragadják meg és ábrázolják. Ez bennük a szociográfiai ábrázolás legbiztosabb jegye.

Találkoztunk már a szociográfiai jellegű drámával is. Amit Darvas művét jellemezve elmondtam, megismételhetném Raffai Sarolta Diplomások című drámájára utalva is. És Szakonyi Adáshibája? Igen sok vonást tartalmaz a szociográfiai ábrázolásból.

Ezúttal a hangjátékok és a film, a televíziófilm körében nem vizsgálódom.

így is kétségtelen, hogy a szociográfiai irodalom rendkívül gazdag, mind műfajokban, mind ábrázolási módszerekben és eszközökben.

Nem kevésbé fontos tárgyának, tematikájának bővülése.

Elmondhatjuk, hogy a mai társadalom minden részét föltérképezte már. A parasztságot, és a falut legteljesebben; ez a hagyományokból is eredt. írások sora ábrázolja azonban a munkásságot, az értelmiséget is. Ami külön érték: a frissen alakult rétegeket és kis-, ilietve nagycsoportokat éppen a szociográfiai művekből ismerhettük meg. Irodalmunknak ez az ága kiterjesztette figyelmét a foglalkozásokra, a földrajzi egységekre, egy-egy üzemre, termelőszövetkezetre, városrészre, még például egy lépcsőház jellegzetesen mai mikrovilágára is; kitekintett az induló-erősödő jelenségekre és mozgásokra (megemlíteném a városba áramlást, a vonatozókat, az unatkozó fiatalokat); van tehát szeme az átfogó, társadalmi méretű jelenségekre éppúgy, mint a mikrovilágok rezdüléseire (tessenek csak a di- gózók riportbemutatására gondolni!). Mindez nem jelenti persze, hogy — egyrészt — valóban minden föilelhetőt megtalált már a szociográfia. Sem, hogy — másrészt — a bemutatás arányai megnyugtatók.

Ami biztos: a gazdagodás, a szélesedés, a mélyülés töretlen folyamata.

7.

Mindvégig igazában erről a folyamatról beszéltem.

Mert ha egyes műveket vagy művek egyes csoportját elemeztem volna, belekényszerülök a belső differenciálásba, a kritikai mérlegelésbe.

Természetesen ennek is van helye, szerepe ott, ahol a szociográfiai irodalomról tanácskoznak:

Ezúttal az összegezés szintjén tekintsük át ezt a kérdést.

A szociográfiai irodalom társadalmi funkciót tölt be. Lehetőségei alkalmassá teszik ennek a fontos szerepnek, hivatásnak a betöltésére — ez a két állítás beigazolódott eddig.

Csakhogy igaz az is, hogy nem csupán a külső tényezők rovására kell írnunk fejlődésének, fogadtatásának árnyékait. Belső bajokkal is küzd.

Mint minden szellemi termék, a szociográfiai irodalom is függvénye a képesség, a műveltség, a jellem, a munkabírás tényezőinek. Gondolom, épp emiatt nemigen különböznek itt sem a kiemelkedő, a jó, a közepes, a gyönge művek arányai, mondjuk, a szürrealista regény vagy a szimbolista dráma arányaitól.

A szociográfiai irodalom sajátos belső baja, ellensége: a látszathitelesség.

Mint előrebocsátottuk, a szociográfiai ábrázolás hitelessége abban áll, hogy a társadalmi valóság azonosítható, körülhatárolt részletét mutatja be, és hogy ezt a részt az objektív erők, folyamatok, jelen69