Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Fekete Gyula: Éljünk magunknak?
.. ízléstelen vita, közönséges stílus!... Egyetértek viszont Gyurkovics Tibor 12 pontjával, minden sorával. A »Fiatal egyetemi oktatók« odáig mennek oktatásukban, hogy felmentenék az örökbefogadókat az általuk javasolt adóztatás alól. Ez aztán abszurd! Szóval csak szüljenek a züllött anyukák nyugodtan, majd a gyermektelen házaspárok felnevelik utódaikat! ... A gyermekes szülők pedig ne sírjanak! Hiszen ma az állam annyi szociális juttatással (bölcsőde, ingyenes oktatás, szociális segélyek stb., stb.) kedveskedik a gyermekes családoknak, hát ez sem elég! Mi kéne még »önzetlen« mamák! Talán kocsi és külföldi utazás is a mi zsebünkből! S míg ismerkednek a külhon szépségeivel, mi ne vigyázzunk esetleg a gyermekeikre itthon! Megáll az ész ennyi elképesztő, torz nézetre .. . ízléstelen ez a vita, kár volt elindítani, mert csak kiélezték vele az amúgyis lappangó indulatokat. . . Egy felháborodott olvasó” ,,Az elsőtől az utolsó sorig egyetértek az »abszolút antianyával« .. . Hiszen gyereke majdnem mindenkinek lehet, a legbutább, leggonoszabb, legléhább nőnek is. És ha »Anya« lesz, akkor már le a kalappal előtte! Nem vagyok hajlandó tisztelni egy nőt, ha semmi más értéket nem tud felmutatni magából, csak a gyerekét vagy gyerekeit. Szerintem nem kell külön lényeknek tekinteni az anyákat, emberek ők is, értékük ne a szülések számától, hanem más, nemes emberi tulajdonságtól függjön . . . Egyébként, ha akad olyan, aki csak egyszer is »a hazáért, a társadalomért« jelszóval kezd egy nemi aktusba, minden elismerésem az övé ... 19 éves lány vagyok, gyermeket én is szeretnék, de ha majd lesz egy fiam — vagy egy lányom —, tőle sem kívánom, hogy felnézzen rám. Aki nem tart igényt Nimbuszra, Keszthely” „Én 24 éves lány vagyok, s az »Egoista antianyával« mindenben egyetértek. B. Ferencné teljesen félremagyarázta a szerintem is nagyon helyes életszemléletünket. Ugyanis a hozzánk hasonló antianyákat teszi felelőssé sok házasság felbomlásáért, holott a leghibásabbak a férjek. Mert ha egy férj szereti a feleségét, eszébe sem jut ilyen antianyák után járni, és ha az antianyák próbálkoznának is, egy megelégedett, boldog családi életet élő férj a közeledést kikérheti magának és elutasíthatja. Szerintem soha nem a nő, hanem a férfi a hibás . . . Azért pedig, hogy mi a szabadságunkban látjuk az élet értelmét, és nem a házasság bilincseiben, és sem cselédek, sem rabszolgák nem akarunk lenni, senki sem vethet meg bennünket. K. Angyal, Bpest, III.” ,,. . . Ezek a könnyű fajsúlyú hölgyek, akik csak szórakozni, pipiskedni, csillogni akarnak, miért mennek férjhez! Miért kötik magukat becsületes, családkedvelő férfiak nyakába!. . . Nem lenne jobb üresen hagyni azt a helyet, ahol az antianyák cikkeit közlik! Bandi bácsi, Vékény” ,,. . . Hogy akarják ezek a saját életüket boldoggá tenni, ha béklyónak éreznek minden kötelességet!.. Aki az életben csak a fortyogó világot, a gyerekben élete tolvaját, a férjben kiszolgáltatóját, a társadalomban szabadságának korlátozóját látja, az jobb, ha keres nyugalmasabb bolygót, ahol nincsenek gátak, korlátok, férjek, gyerekek. Majd mi, családos dolgozó anyák vállaljuk helyettük is a kötöttségeket: a »munkaerő-utánpótlást«, a férjet, a három évet vagy a munkahelyet. Garantálom: még így is boldogabban s szabadabban fogunk élni, mint ők. B. Sándorné, Petőfiszállás” ,,. . . Hát ez az anyaság! Pénz és pénz! A vita lerombolta bennem az Anya oltárképét. . . Sajnos, ide jutottak nálunk az anyák, hogy az anyaság értékét forintokkal mérik, nem törődve vele, hogy ahhoz kinek a vére, verejtéke, könnye tapad. Imádom a szüléimét — negyvenes hajadon vagyok —, de ha ilyen javaslattétel derülne ki róluk, nem tudnám őket soha többé tisztelni ... És itt van a nyugdíj. A nyugdíjalaphoz ki mennyit tesz le? És amit az anyák havonta felszednek, azért valakinek meg is kell ám dolgozni! És milyen megbecsülést kapunk a pénzünkért! Én ott, ahol dolgozom, kell, hogy meghajoljak a munkaadóm előtt, mert ő fizet, de a villamoson vagy buszon fel kell állni az előtt, akinek én fizetek!?... Egy gyermeket imádó, anyát tisztelő hajadon” „Nem voltam gyermekrajongó, egy gyermeket sem néztem meg az utcán. Úgy éreztem, megvagyok nélküle ... Ha férjem nem zsörtölődik annyit, sosem tudtam volna meg, hogy mennyire lehet szeretni a gyereket. . . Minden gondolatom a kislányomé, ő a legdrágább nekem. Mindent megteszek érte, s csak azt tudom írni, hogy nagyon boldog vagyok. így egész az élet. . . N. Sándorné, Budatétény” 54
