Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Zám Tibor: Egy elnökválasztás története
ZÁM TIBOR Egy elnökválasztás története A termelőszövetkezetben meghalt az elnök. Ezt követően öt héttel közgyűlést hívtak össze. A jelölő bizottság három nevet terjesztett a közgyűlés elé: a gépészmérnökét, a főmezőgazdászét és a kertészeti brigádvezetőét. Hármójuk közül a jelölő listára ketten kerültek rá ( gépészmérnök nem kapta meg az 51%-os szótöbbséget), a titkos szavazás során azonban egyik jelölt sem szerezte meg a tisztség betöltéséhez kellő kétharmados többséget annak ellenére sem, hogy a tagság kétszer szavazott. Két hét múlva újabb közgyűlést hívtak össze. A harmadik fordulóban a főmezőgazdász győzött: a szavazatok háromnegyed részét kapta. Röviden ennyi történt. Köztudomású, hogy az 1967-es szövetkezeti törvény megadta a feltételeit és jogi kereteit a szövetkezeti élet demokratizálásának. A törvény a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe utalta — egyebek között — az elnök megválasztását. A termelőszövetkezeti tag egyik alapvető joga, hogy a közgyűlésen tanácskozási és szavazati joggal jelen legyen, javaslatokat terjesszen elő, részt vegyen a termelőszövetkezet szerveinek és üzemi vezetőinek a megválasztásában. E momentumokkal azt akarom érzékeltetni, hogy két vagy több jelölt is indulhat az elnöki címért; és nem bizonyos, hogy annak sorsa már az első fordulóban eldől. A fentihez hasonló eset — bár ritkaságnak számít — arra enged következtetni, hogy a demokratikus elvek kezdenek valósággá válni a szövetkezet belső életében. Felsejlik a történetből, hogy az elnökválasztás helyileg nagy esemény volt: demokratikus szellemben — élénk érdeklődés közben, vita, véleménykülönbség, taktikázás jegyében zajlott le. Úgy véltem, nem lesz haszontalan közelebbről is megnézni a tagsági viszonyból eredő demokratikus jogok gyakorlását. Annál is inkább érdekelt ez, mert az 1967- es szövetkezeti törvény megjelenése előtt számos közgyűlésen vettem részt, ahol a tagság többnyire nem azt választotta elnöknek, akit akart, hanem azt, akit kellett. (A felsőbbség akaratára és nyíltan, kézfeltartással.) Legyen világosság! — mondá az Úr —, és lön világosság. Ezzel szemben az a tapasztalat, hogy az eszmék bizonyos „átfutási idővel” —fokozatosan szoktak megvalósulni. Ez alól a demokratikus önigazgatás eszméje sem kivétel. Vizsgálódásunk színhelyén sem mondható, hogy azonnal hatott, amint a róla szóló törvény életbe lépett. Még a későbbi években sem jellemző, hogy a tagok éltek volna a jogaikkal: a közgyűléseken kevés volt a hozzászólás, az érdemi vita, és alig volt ellenvélemény. Ha volt is nagy 37
