Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Zám Tibor: Egy elnökválasztás története
ritkán, azt az elnökségi asztaltól „visszaverték”. Innen is, túl is a régi reflexek működtek. Az idő múlása közben a modern hírközlés eszközeinek is része lehet abban, hogy a szövetkezeti együttélés demokratikus elvei mégiscsak felszívódtak a gondolkodásba, hogy alkalomadtán meghatározói legyenek a cselekvésnek. Zendülés Az alkalom az 1971-es márciusi vezetőségválasztó közgyűlésen jött el. Ami itt történt, a dolgok logikáját tekintve természetes volt, attól eltekintve azonban skandalumnak is minősíthető. Ilyen viharos közgyűlésre még nem volt példa a szövetkezet történetében. A jelölő bizottság a régi elnököt javasolta újjáválasztani, aki a megalakulás óta állt a szövetkezet élén. Akkor azonban hozzászólt egy tag: méltatta az elnök érdemeit, de újbóli megválasztását — életkorára való tekintettel — nem javasolta. (A szövetkezet első számú vezetője 71 éves volt.) A jegyzőkönyv nem rögzítette ugyan a rendhagyó véleményt követő hangeffektust, tény azonban, hogy a hozzászóló nemcsak a maga nevében beszélt. A tsz-szövetség jelenlevő titkára ugyancsak többes számot használt, amikor tekintélyét latba vetve szólt a tagsághoz — a régi elnök újbóli megválasztása érdekében. Végül is kompromisszum jött létre. Az ellenzék nem volt annyira határozott, szervezett (vagy bátor), hogy ellenjelöltet állított volna. Ezért a tagság nagy szavazattöbbséggel ismét megválasztotta a régi elnököt a következő négyéves ciklusra, és elfogadta azt a megoldást, hogy helyettest állíthat mellé. Erre a posztra két személy jött számításba: a főmezőgazdász és a kertészeti brigádvezető. Az előbbi 156, az utóbbi 198 szavazatot kapott. Akkor még senki sem gondolhatta, hogy néhány hónap múltán kettőjük között dől el az utódlás kérdése. A szavazatok megoszlásából azonban látható, hogy a tagság két „pártra” szakadt (a helyszínen mondják így); s hogy ebben a periódusban még a kertészeti brigádvezetőnek volt több híve. Nem állok egyedül azzal a feltevésemmel, hogyha az elnök hirtelen-váratlan bejelenti visszavonulását a márciusi közgyűlésen, a tagság akkor a kertészeti brigádvezetőt választja meg helyette. Itt mutatok rá egy érdekes mozzanatra. Mivel egyik elnökhelyettes-jelölt sem kapta meg a funkció gyakorlásához a kellő kétharmados többséget, a közgyűlés után is fennmaradt a status quo. Sportnyelven: öngólt lőtt a tagság. A szándékát, hogy melléje, mögéje (alkalmasint eléje) állítson valakit az elnöknek, saját maga húzta keresztül a kettős jelöléssel, illetve a szavazati eredménnyel. Mellékesnek látszó, ám az erőviszonyok későbbi alakulása szempontjából egyáltalán nem mellékes mozzanat, hogy az elnök hirtelen bekövetkezett halála után, az „interregnum” alatt a főmezőgazdász helyettesítette az elnököt, noha e funkció, a márciusi közgyűlésen szerzett szavazattöbbség alapján, inkább a kertészeti brigádvezetőt illette volna. Amiért mégis a főmezőgazdász fogta meg a kormányrudat, az magyarázható azzal, hogy a termelési hierarchiában ő állt magasabban, neki volt nagyobb áttekintése a gazdálkodás egészéről, folyamatban levő ügyeiről. És nem bizonyos, hogy szerencsés döntés lett volna — szezon közepén — kivonni a brigádvezetőt a kertészeti üzemágból. A gazdasági célszerűséget respektálva sem tekinthetjük makulátlan demokratikus döntésnek a főmezőgazdász előtérbe állítását: a pozícióból, amelybe ideiglenesen tették (a tagság kisebbik részének bizalmából!), növelhette esélyeit a pozíció véglegesítésére. Visszatérve a közgyűlési terembe. Sok minden hangzott el ott napirenden kívül, aminek a tsz-szövetség titkára szerint „nem szabad lett volna elhangzania”. Személyes sérelmek: a főmezőgazdász megvert egy tagot. Többen nem kapták meg a hűség38
