Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Szesztay András: A Környezetvédelem és szociológia
b) A környezetvédelemnek csak egyik összetevője a szorosan vett ,,természet”-tel való „harmóniánk” munkálása. De, legalább is társaslélektani szempontból, kitüntetett jelentőségű összetevője. A környezetvédelem és az alapvető közösségi kohéziók közötti spontán „szövetség” ugyanis közelebbről azon a módon bontakozik ki, — hogy az egymástól való el nem idegenedettség — és annak nosztalgiája — a „természet”-tel való „közösség” munkálására is indít, — s a ,,természet”-hez való közeledés közösségeket támaszt: „otthoni”, alapvetőbb közösségeinkbe is mélyebben beágyaz. Gondolatmenetünknek ezen a kiiátópontján is csábító volna „letelepedni”, s részletesen kifejteni a társadalmi és a természettől való elidegenedés összefüggéséből levezethető neveléslélektani következtetéseket. Itt most erről is le kell mondanunk. Szeretném azonban innen visszapillantva kiegészíteni szervezetszociológiai érvelésünket — és innen előrepillantva áttérni gondolatmenetünknek a regionális tervezés kérdéseihez csatlakozó, befejező részére. Sokan, már az unalomig menően hangoztatják, hogy a környezetvédelem nemcsak hogy nem azonos a természetvédelemmel, a növények és az állatok kímélésével vagy a „ki a szabadba” turizmus ösztönzésével, hanem hogy az jóformán elhanyagolható feladat olyan sokszorosan drágább s nagyobb horderejű teendőkhöz képest, mint városaink rendezése, a víz, a levegő tisztítása, a szemét eltakarítása s szerves anyagokká történő lebontása stb„ stb. Ha azonban a környezetvédelemnek társaslélektani szempontból kitüntetett motívuma a „termé- szet”-hez való viszonyunk, akkor szervezetszociológiai szempontból is — és gazdasági súlyukra tekintet nélkül! — kulcsfontosságúnak kell tekintenünk azokat a szaktevékenységeket, amelyek a „ter- mészet”-tel való „találkozásaink” objektív feltételeiről gondoskodnak. Amelyek arról gondoskodnak, hogy legyen hol beidegeznünk a környezetvédelem egyetemes közösségének és szakmai közösségének explicit értékeit, magatartásmintáit. Amiért is azt feltételezzük, hogy azok közül a mutatók közül, amelyek egy ország környezetvédelme adott színvonalát jelzik, s lehetséges fejlődését előre jelzik: szociológiai szempontból a nemzeti parkok mutatói a legelsők közé tartoznak. S persze nem annyira a mennyiségi mutatóik, mint az a hatás, amelyet az ország egész erdő- és vízgazdálkodására, a népgazdaság e két nagy szférájának nem gazdasági (hanem ún. „közjóléti”: egészségügyi, művelődési) funkcióira gyakorolnak. Nincs olyan ága a környezetvédelemnek, amelyre ne volna befolyással, hogy a nemzeti parkokhoz, mint modellekhez igazodva mennyire „parkjai a nemzetnek” az ország hegyei, erdői, vizei: mennyire szolgálják — nem az akármilyen szabadidő-eltöltést, hanem a nemzet „kreativitásának rekreálását”. Olyan személyiségek „kreálását” és „rekreálását”, akik a természettel s ezáltal önmagukkal és másokkal is mélyebb harmóniában a tárgyi értékeknek is a legvalószínűbb alkotói . . . S ezért a szociológus (ha meghallgatják a véleményét) azt mondja az üdülőterületek tervezőinek: Miközben a turizmus fejlesztésére utakat, szállókat, közműveket terveztek (s úgy vonjátok meg a „vadon” határait, hogy számottevő „partner” lehessen az ipari és a mezőgazdasági tájakkal folyó „klimatikus párbeszédjében): arról se feledkezzetek meg barátaim, hogy a településtérképnek ezek az üresen hagyott foltjai felbecsülhetetlen jelentőségű művelődési fórumok is. Ezek a területek azon részei az országnak, ahol egyszerre érezhetik — továbbra is otthon magukat azok a parasztok és vidéki értelmiségiek, akiknek a természetközeli környezetét (s ezt ők kívánják a leginkább!) mind rohamosabban falja fel a városiasodás, — s ahova újra „haza”-találhatnak a bioszféraleromlás legfőbb kárvallottjai: az ipari munkások és a nagyvárosi értelmiségiek. Az üdülési régiókat végső soron mint ennek a találkozásnak a színterét kellene, műszaki szakembereknek és társadalomkutatóknak, együtt megtervezniük. Mert csak így: csak mint a még és a már el nem idegenedettség egymást megtermékenyítésének csöndes és szellős kísérleti laboratóriuma válhat történelmi értelemben is az ipari és a mezőgazdasági táj valódi dialóguspartnerévé a „vadon” . . . 5. A szociológia mondanivalóját azonban korántsem csak az üdülőterületek tervezésében szeretnénk (bármily fontos is az) megfogalmazni. Hanem a bioszféra-helyreállítás teljes térbeli spektrumában. A bioszféraprobléma — ebben áll „extenzív egyetemessége” — egyszerre érinti az egész Földet, az egész Emberiséget, de földrajzi egységenként a legkülönbözőbb mértékben és módon. Ezért egyaránt lényeges, hogy a környezettervezés nemzeti modelljei közös vonásaikkal megkönnyítsék a nemzetközi együttműködést — de ugyanakkor az országok különbözőségeit: természeti és társadalmi sajátoságait is híven tükrözzék. A természeti és a társadalmi folyamatok térbeli tagolódásának leírása és értelmezése azonban a földrajztudomány feladata. Következésképpen a bioszféra-helyreállítás különböző nagyságrendű (orbitá- lis, regionális, nemzeti, országon belüli regionális, helyi) modelljeinek — s e modellek viszonyának — kialakításánál a tervezőknek a földrajzosok az első számú tanácsadói. 25
