Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Szesztay András: A Környezetvédelem és szociológia

A szociológiának a „besegítő” szolgálatát tudománytörténeti szempontból hézagpótló jelentőségű hozzájárulásnak tekintjük. Ha a földrajzon belül a gazdasági és a politikai földrajzhoz hasonlóan kikristályosodott volna egy olyan ágazat is, amelynek azt a nevet lehetne adni, hogy „az intézményes és a társaslélektani tendenciák földrajza”: akkor földrajzos kollégáink lemondhatnának a mi kisegítő közreműködésünkről is.

Amíg azonban a domborzathoz, a vízhálózathoz, az energiabázisokhoz, az ember alkotta létesítményekhez, az igazgatási határokhoz, a demográfiai-etnikai megoszlásokhoz stb. hasonlóan nem tudják térképre vinni az emberi magatartástípusok — az azokban megjelenő történelem deteriminizmusok — „morfológiáját” is: addig, a magunk „puhább” módszereivel, nekünk kell anticipálnunk a földrajztudománynak ezt a ma még hiányzó — nagyon hiányzó! — ágazatát.

A tervezés utolsó fázisa: a kivitelezésre való társadalmi mozgósítást elősegítő és akadályozó potenciák számbavétele és visszacsatolása a gazdasági és a műszaki tervezésbe. S ez az a fázis, ahol, úgy gondoljuk, a bioszféra-helyreállítás társadalmi tervezőinek (a politikusoknak) és a műszaki kivitelezés irányítóinak — a szociológus kell legyen az „első számú” tanácsadója.

Foglaljuk össze végül elképzelésünket a bioszféra-helyreállítás módszertani modelljéről. S benne a szociológia helyéről, szerepéről.

A környezetalakításban résztvevő— s az általa érintett — tényezőket, mint az ember-természet viszony történetének független és „függő változó”-it, a következő négy főbb csoportba vonhatjuk össze:

a) A legmasszívabban „független változó”-k (de öntörvényű változásaiknál az ember által gyorsabban módosított változók) a természeti adottságok. Ezek biológiai minőségét s az emberre gyakorolt hatását diagnosztizálja az ökológia. A tervezésnek ez a diagnózis — és a belőle extrapolált prognózis — a kiindulópontja.

b) A környezettervezés szempontjából még mindig „független”, történelmi léptékben azonban a természeti adottságoknál már jóval „változékonyabban változók” a termelési erők — az iparosodás, a városiasodás foka — a gazdasági és a demográfiai növekedés üteme stb.

A bioszféra-helyreállítás műszaki tervezése végső soron ennek a tényezőcsoportnak a természetre gyakorolt hatását akarja — ha koncepciótlan, pusztán csak egy-egy új technológia beiktatásával, ha koncepciózus, strukturálisan — megváltoztatni.

De ezt — s különösen a strukturális módosítást — csak a társadalmi viszonyok s az emberi magatartásminták közvetítésével, csak a gazdasági és a társadalmi tervezés „tolmácsolásában” érheti el.

c) A termelési viszonyokkal, a társadalmi, gazdasági és politikai rendszerrel kapcsolatos tényezőket három további alcsoportba osztjuk aszerint, hogy mennyire „független” s mennyire „függő” változói a környezettervezésnek:

1. Bár a szocializmus, a kapitalizmus (s ezek változatai az egyes országokban) alighanem másképpen fejlődnek tovább, mint ha nem találkoznának a bioszféraválság „kihívás”-ával: a környezettervező szempontjából az ország társadalmi rendje „független” változó.

2. A szervezetek felépítése és egymáshoz való viszonya, az ország gazdasági és igazgatási „mechanizmusa” (a társadalmi rendszer talaján, de annak sajátos arculatot is adva) „a társadalmi viszonyok” „kétarcú” tényezőcsoportjának is a legjellegzetesebben „kétarcú” — részben „független”, részben „függő” változatokból álló tartománya. Teljes gazdasági és politikai mechanizmusukat ugyanis aligha alakítják át gyökeresen az államok pusztán a bioszféra-helyreállítás „kedvéért”. De a hatékony helyre- állítás feltételezi is, maga után is vonja e mechanizmusok mélyreható reformját.

3. Ami viszont a bioszféravédelemben közvetlenül részt vevő szervezeteket illeti, felépítésük, a környezetromboló szervezetekhez való viszonyuk, továbbá, hogy mennyire itatja át őket az ökológiai szemlélet: annyiban, természetesen, független változók, hogy adott állapotuk a diagnózis része. De mint a tervezés tárgyai „függő” változók, hiszen mindenekelőtt éppen ezeket a szervezeteket kell alkalmassá tenni — szükség esetén radikális átalakításukkal is — arra, hogy a helyreállítás műszaki kivitelezését és a társadalomnak az „ökologikus civilizáció” felépítésére való mozgósítását megfelelően tudják irányítani.

d) Végül a magatartásbeli tényezők: személyes viszonyunk a ,,természet”-hez, a környezetvédelem láthatatlan közösségének kifejlettsége, e közösség — a közvélemény — részvétele a helyreállításban. A modellnek nyilvánvalóan ezek a leginkább „függő” változói. Ám a 4. fejezetben kifejtettekhez képest ezek sem könnyen manipulálható tényezők! Történelmi determináltságukban, a még és a már el nem idegenedettség alapvető struktúráival való összefüggésükben — rájuk irányuló közvetlen nevelési hatásokkal együtt — a környezetvédelemre való mozgósításnak „független változói” is. A „szubjektív” tényezőkkel mint a kivitelezés „objektív” előmozdítóival vagy kerékkötőivel kell számolnia — már a tervezőnek is.

Modellünk első és második szférájában is találkoztunk olyan „függő változók”-kal, amelyek a kivitelezés „független változói”. Nemcsak az egyes emberek, nemcsak a közösségek, hanem a szervezetek, de az egész gazdasági és igazgatási mechanizmus „magatartását” — e magatartás történelmi meghatározottságát — is vissza kell csatolnia a tervezésnek. Mindeme személyes és intézményes magatartási tényezők kölcsönhatását kell visszacsatolnia.

26