Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 2. szám - Gróf József: Négy vers
a láng, alszik a láng, az egyszerű, az örök, a visszavonhatatlan, a hangod elakad, szerteszáll, a részek kuszasága fáj, és fölszáll a megmaradt, az elpusztíthatatlan: hitem, gyönyörű hitem, és száll, száll, fölfele száll, a végtelenbe száll, suhan, rohan, és jaj, zuhan, lezuhan, a széttöredezett világban lefelé zuhan, az ítélet sugarában, hitem meglazult szerkezete, a csodaszép összhang: a nyugalom, a csönd, a bennem-született vigasztalás, a kék színű álom, a remény sugárhajtású lövedéke, a pillanat töredéke alatt kétfelé oszlik, meghasad, meghal a hitem, nézd akinek ajkán tiszta világok hangjai szóltak, nézed ezt a borzalmas pusztulást, robbanást, ezt a szerelem-Nagaszakit, ezt a világpusztulást, ezt a szépség-hasadást, igazság-megsemmisülést, a szabadság eme szörnyű haláltusáját, nézed, és állsz könyörtelenül, állsz ott árván, már látlak, a világból kiszakadtam a valóságot megszégyenítve állsz ott egyedül, és nézed a tengert, az egyedül-igaz harmóniát, a csönddel telt víztömeg vigaszát hallgatod, a hullámok zokognak, és szenvedésükkel tudják, érzik a megpróbáltatás igazát, és szólnak és hívnak és énekelnek, énekelnek, és a szelek megállnak, állsz a füvek között, és mögötted az árnyak eloszlanak, mert itt van a fény, a láng, a tisztító világ, és agyunkban a kuszaság meglazul, és ragyog a nap, kezünk megállítja a viharokat, a füvek ölében a nyugalom, a béke csöndesül, itt van a fény, agyamban a csönd. MONOLÓG KÉT HULLÁM KÖZÖTT „Mielőtt észrevetted volna vad korod s a rettentő hazugságok terét.” (Apollinaire) A kezdetet már megtaláltad de messze a vég kétezer éves múltak kísérnek s te nem találsz soha választ a kísértés gyakran kopog s te nem tudsz eltávolodni itt van a fal árnyéka rád zuhan de nem jön a vég marad a kezdet * 2 Forrós 17
