Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 2. szám - Gróf József: Négy vers
VALLOMÁS Ha mindenünnen feléd rohan az iszonyat az eltorzult világ minden rettenete a kirakatba rakott deklarációk a megédesített tények halmaza a cirkuszi mutatványok közhelyei vásári kikiáltók mondatai a vallomás ami kimondva már hamisság a koncepciók százszor kimondva: üresség lélekbe hasító jelentésnélküliség a lényeget nem találod csupán a körítés cirkalmai hálóznak körül, a belső mag így elhomályosul senki se látja csöndet szeretnél valami csöndet tiszta nyugalmat a kavargás szüneteiben a kozmosz félelmetesen gyönyörű csendjét mi rád tör és fölkavar megrészegít s fölhív a valóságra de a lelked is megtisztítja fölold és kegyelmet ad ó uram nézd e törékeny éneket is a finoman rezgő lélek rezzenéseit a szeleket gyűlöli csupán a torzulás halmazait a törvény mi mozgatja: emberi összeolvadás egyesülés azonosulás egybefolyás a többiekkel jóval és rosszal ó nézd uram ezt az egyszerűséget alapjaim roppant egyszerűek és tisztán érthetőek fölfele törnek egy távoli cél felé a megváltást keresem a kegyelem ajándékait nemcsak a magamét a többiekét épületem gazdag szerkezetem bonyolult ne tévesszen meg ez benneteket: fundamentumom egyszerű naponként felém rohan az iszonyat a torzulások rettenete a lélekbe hasító jelentésnélküliség a lényegek elveszése az üresen csengő vallomások VERS mert itt vagy előttem, és nem látlak, a csókod elfelejtem, a szemed elhagy, a gondolat, mi agyamban felsugárzott, elpereg, a homokban botladozom üresen és siratlak, sírok, mert nem vagy, mert eltűnsz, elrepülsz, az űrbe szállsz, az ajkad rég volt dallamokat zokog, jaj, inog
