Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 2. szám - Gróf József: Négy vers
GRÓF JÓZSEF HITÜNKNEK TÜKRE Mert trombiták szóltak, s tiszta világok hívtak — vonzó varázslatok. És ennyi volt csak. A pokol jött utána, a zokogás. Vége lett, hitünknek tükre megrepedt. Sajnáljalak? — Az eget megalázva, a törvényt megkerülni s legyinteni nincsen jogunk. Megaláztalak, s a tettem visszaütött: halottként vergődtem önmagam iszonyatában. És fölálltam. Már tudom, hogy neked ez meg nem adathatik. A törvény üt vissza rád, az ég. S te vissza az égbe már sosem találsz. A csönd, a titkok kapujának kulcsa bennünk él ugyan, de te nem találod. A csöndet én adtam neked, szívedben emlékek kékje ragyog. De hitednek tükre elhomályosult. S többé nincsen semmi más. A halált vallottam, s a halál megajándékozott. Föltámadtam, s a szánalom irántad szívemből kihalt. Én élek, te nem vagy. Átlépek rajtad és elfelejtlek: mint a törvény legyint a torz elemre, ki elfeledte lényegét. Mi bennem él —és kínjaimban felragyog, mint halálon a fénysugár (áttörve az atomok falát). Szememnek tükrében hitem. 15
