Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 1. szám - Köves József: Hosszabbítás után (novella)

vele egyszer beszélgetni: — nézd, Dóri, ezt nem lehet végelgyengülésig csinálni, emlékezzél Molnár kettőre, addig próbálkozott, míg kiröhögték, és senki sem bocsátja meg neki azóta sem, hogy megöregedett, pedig ma is körülállnák a nézőtéren, ha abbahagyta volna harmincöt-harminchat évesen; igen, akkor ma is kimenne a közönség a kedvéért az öregfiúra, így pedig oda se merik elhívni a többiek, akik jókor hagyták abba a játékot, nem szabad nevetségessé válni Dóri;

— dehát még fiatal vagyok — mondta Dóri;

— egyszer megbénulsz, és magad sem érted, mi történt veled — legyintett a Doki —, nem értitek meg, nem akarjátok megérteni, hogy egy pillanatnyi indiszponáltság és elevenen temetnek el, mert annyira ragaszkodtok ehhez a százötméteres fűhöz, ahelyett, hogy . . .

hát bekövetkezett,

be, a kurva istenit, tudta előre, és mégsem hitte el senkinek,

pedig sokan már akkor leállásra biztatták, amikor a fedezeteket középpályásnak kezdték hívni mindenütt a világon;

de ő esküdözött, hogy át tud állni, engedjék játszani, legalább a kettőben, ha másképp nem lehet;

és Albi bácsi azt mondta: jól van Dóri, én bízom benned, próbáld csak meg, és sikerülni fog, meglátod,

a kettőbe került, és soha annyit nem edzett még, mint abban a fél évben; másfél-két órával a többiek előtt a pályán volt, és futott, tornázott, súlyzózott; reggelenként átvetette a gumikötelet az erkély rácsán, aztán két lábával belelépett a két fogantyúba, fél órán át rugdosta a levegőt, a furcsa bilincs szorításával nehezítve mozgását; és visszakerült a csapatba, sőt, hamarosan a válogatottba is; soha ilyen hatalmas formában nem játszott még, másfél órán keresztül szünet nélkül mozgott a pályán labdával és labda nélkül, a szurkolók tombolva ünnepelték, sokan csak az ő kedvéért jöttek ki vasárnaponként a Stadionba, transzparenseken hordták a nevét, DÓRI, DÓRI, DÓRIKA — biztatták a siheder szurkolók;

rég volt, legalább másfél éve nem ünnepük már.

2.

A bejárat előtt megállt egy pillanatra, mert érezte, hogy ezt a délutánt nem lehet megúszni megjegyzések nélkül; aztán elszántan lenyomta a kilincset;

a többiek az öltözőben elhallgattak, egyedül a kis Bartos köszönt vissza; Dorogi úgy érezte, mindenki őt figyeli, amikor lehúzta a ruháját, s fölvette a kék-barna melegítőt, a stoplis csukákat;

kint gimnasztikáztak, aztán futottak; az ötödik kör után szúrást érzett a jobb oldalában, valahol a mája környékén, muszáj volt leállnia, hogy kifújja magát; lihegve nézte a többiek lendületes futását; Albi bácsi a salak mellett állt stopperórával a kezében, bemondta az időket, aztán fölnézett, észrevette Dórit, odasétált,

— mi történt?

— semmi — mondta Dóri —, egy kis szúrás . , ,

Albi bácsi a fejét csóválta, odébb ment, leállította a futókat, rugdossatok kapura! — adta ki az utasítást, és visszament Dorogihoz;

sokáig hallgatva nézték egymást, aztán Albi bácsi azt mondta:

— le kéne állnod, Dóri . . .

Dorogi az edzőjére nézett; ő még soha nem mondta ezt; csodálkozott, hogy Albi bácsi ilyen nyugodtan, szenvtelenül tudta odavetni a kegyetlen mondatot, mintha a bíróság tárgyilagosan kivégzésre ítélne egy kéjgyilkost; kapura rugdosó társai abban a pillanatban messzire kerültek tőle, szürke lett a pálya, s a hangokat mintha egy csöndes rét túlsó végéről hallotta volna visszhangozni;

— gondolkodj Dóri, nem lehet végelgyengülésig focizni — mondta Albi bácsi, és otthagyta a pálya szélén;

utána nézett, szeretett volna valami gorombaságot kiáltani az edzőnek, de félt a következményektől;

nem haragíthatom még jobban magam ellen, úgyis elég dühös rám, a fiúkkal együtt;

tűnődve indult beljebb, amikor meghallotta Balázs hangját a kapuból;

— megmondta, Albi bácsi?

— meg, persze — mondta az edző;

— na és? — legyintett Kondrasik, a szélső, még csak arra sem ügyelve, hogy Dorogi ne hallja —, ennek aztán hiába beszél az ember. . . én az első szúrásnál szögre teszem a csukát, nehogy kiröhögjenek . . .

Dorogi nagyot nyelt; könnyen beszél Kondrasik a huszonkét évével, majd meglátjuk tizenöt év múlva, ha egyáltalán van még annyi ideje, éjjeleket átkártyázik a klubban, félvállról veszi az edzéseket, nincs szíve erősíteni, amikor szükség lenne rá; harminc éves korára biztos kipukkad;

elszégyellte magát, nem értette, mért ácsorog még mindig a gyepen, ez világos beszéd volt, nincs rá szükség ezentúl;

— rohadjatok meg, — morogta, és visszaindult az öltözőbe, lehorgasztott fejjel, vörösen dobta le a

9