Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám - SZEMLE - Szekér Endre: Könyvheti könyvek
SZEKÉR ENDRE Szemle Könyvhéti könyvek A könyvhét ünnepe megfakult. A régebben szokásos ünnepi hangulatú, színvonalas irodalmi estek eltűntek. Ritkán hallunk igazi élményt jelentő író-olvasó találkozókról. A könyvkiadás seregszemléje a könyvhét. Azt hisszük, ebben az évben nem így volt. Tavaly nagy siker volt a könyvhéten napvilágot látott könyvek közül: Weöres Sándor, Vas István, Csanádi Imre, Csorba Győző verskötete, Lengyel József és Szabó Magda prózai alkotása. Ha a mai magyar műveket tesszük mérlegre, meglepetve vehetjük észre, hogy ebben az évben a könyvhéten csak egy jelentős önálló alkotás (Juhász Ferenc: A halottak királya) jelent meg. Sok az újrakiadás: Illyés Gyula, Németh László, Sarkadi Imre, Lengyel József, Illés Endre, Váci Mihály és még mások nem új művekkel szerepeltek. Elgondolkoztató, hogy a könyvkiadók és a könyvterjesztés miért nem „időzít” erre az alkalomra néhány új művet. Még inkább megdöbben az olvasó és a kritikus akkor, ha megnézi, milyen jó könyvek emelhették volna a könyvhét színvonalát, melyek előbb vagy később jelentek meg. (Illyés Gyula: Hajszálgyökerek, Veres Péter: Történelmi jelenlét és Szárszó, Miklós Jutka: Visszaölel a föld, Borsos Miklós: Visszanéztem félutam- ból stb.) Természetesen minden könyvhéten a mai magyar irodalmi alkotások mellett megjelennek klasszikus magyar, modern és régebbi világirodalmi, művészeti, ismeretterjesztő művek. Petőfi versei, Tóth Árpád összes művei, Krúdy Gyula zenei tárgyú írásai, Tersánszky J. Jenő Kakuk Marci című regénye és Nagy Lajos elbeszélései képviselik a klasszikus magyar irodalmat. Nagyon szegényes a világirodalmi anyag: Cassola és Sluckis regénye, a világirodalom legszebb drámáinak gyűjteménye és Galambvadászat címen mai szovjet elbeszélők művei szerepeltek a listán. Egyéb ismeretterjesztő művek: Lenin: Állam és forradalom, Politikai kisszótár, Szabolcsi Miklós: jel és kiáltás. Szociográfiai művével, a Város és vidékével búcsúzott olvasóitól Erdei Ferenc. Szociográfiai riportok gyűjteménye az írószemmel 1970, melyben számunkra különös öröm volt újraolvasni a Forrásban korábban megjelent Hatvani Dániel-írást. Különböző antológiákra figyelhettünk fel: a költészet napjára már megjelent Szép versekre, a Körkép című novellagyűjteményre a Szép Szó antológiájára és a Rivalda című színműválogatásra. Juhász Ferenc: A halottak királya Örömmel olvastuk Juhász Ferenc korai verseit, sz < esen követtük lépteit a tenyészet országában» együtt fájt nekünk is a szarvassá változott fiú fájdalma a titkok kapujában. Amikor a magyar múltemlékeit lírai témává oldotta, a Dózsa-parasztháború leverése utáni rettenetes fájdalmat megszólaltatva: tudtuk követni látomásait, ma is egyik főművének érezzük A tékozló országot. De nem hallgatjuk el gondunkat: a szent tűzözön végtelenbe hullámzó, mindenféle korlátot széttörő, hatalmas méretű „regéi”, „eposzai” már ritkán válhattak a magányos versolvasó élményévé. A verses epika múlt századi remekei a világosan követhető eseménysorral vagy a verses regény könnyedén kalandozó, témáról témára ugró sokszínűségével, oldott líraiságával tudott olvasókat vonzani. De úgy hisszük, hogy Juhász Ferenc A halottak királya című hatalmas verskompozíciója nehezen olvasható, nehezen érthető. A költő Csokonai és Vörösmarty szellemének ajánlotta művét. A kiadói ismertetések szerint a muhi-pusztai vereség után menekülő IV. Béla királyról szól Juhász Ferenc műve, aki a tatárok elől egészen az Adriai tengerig jut el. A mű nem utal világosan, konkrétan a nyilatkozatban említettekre. Juhász Ferenc a mű első soraiban a vereség utáni végzet fagyasztotta félelem és csönd világát idézi, A Halál rettenete borzasztja el: „Jaj, kimásznak szívemből majd a csontok, a csontvázak kimásznak.” A látomás vallomással fonódik össze: nem akar a „Halál királya” lenni. Az elkeseredés, a magány panasza zokog fel. Körötte az ország elpusztítva, környezete nem érti, a jövő kilátástalan. Áz éjszaka képei című híres oratóriumhoz hasonlóan a költő itt is a gondokkal terhes, a jövőért aggódó ember végeláthatatlanul hömpölygő vallomását írja le, eleveníti fantasztikus méretű és tartalmú képsorokká. Itt is a Hajnalt várja. Távol van tőle a trón, a hatalom. Visszavágyik országába. Nem konkrétan ír a tengerhez érkezésről, a szigetre menekülésről. Ez a vízi világ gazdag megjelenítésében fejeződik ki. Az üldözött, magányos király alakja, azt hisszük, annyira rokonszenves a költőnek, hogy szinte azonosul vele, egybemosódik a költő és a hős alakja. Az átélés, a líraiság olyan, mint egy lírai versben. Csak itt a költői képek, szóalkotások halmaza elnyomja a lírai mondanivalót, esetleg már maga a képhalmaz önállósul. A király megküzd ellenfeleivel, önmagával, kételyeivel. Előre üget, maga után 87
