Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám - HORIZONT - Kántor Lajos: Egy műfaj metaforfózisa
hazai változatát teremtette meg, például. Az óriásbálnában, amely az elidegenedetts« kafkai eszközökkel megírt, de konkretizáltabb víziója. Hasonló törekvések érvény« sülnek Sőni Pál, Forró László elbeszéléseiben is. Ez a szemlélet- és írásmód mindmáig a legmagasabb művészi szinten Páskándi Gél abszurd prózájában jelentkezik. Páskándi öntörvényű világot teremtett, absztrakcit azonban távolról sem öncélúak, nemcsak hangulatilag, hanem logikailag is követhetől< nem az irracionalizmust hirdetve fejeznek ki egy rossz közérzetet, hanem az értelmei lenséggel szemben az értelmes lét jogát, szükségességét hirdetik. Az ifjúkori Dér) indításokat kamatoztatva, Páskándi tudatosan választ olyan szélsőséges eseteke melyekben az emberség a legfenyegetettebb — az írói szó a legszükségesebb. A leik ismeretivé növesztett vésztörvényszék (A Lajos Fábián megöletése) a háború törvény« sítette gyilkolás ilyen szélsőséges szituáció, amelyben Páskándi kötelességének érzi tetemrehívást. Szerkezetileg, a műforma szempontjából ez sokféleképpen valósulta meg: például a cselekményesség és a filozófiai eszmefuttatások olyan tökéletes, nőve lisztikus szinkronjával, amilyenre a Weisskopf úr, hány óra? a legjobb bizonyíték, eg) értelmű parabolikus ábrázolással (A világ legjobban őrzött palotája, Üvegek) vagy szül realista elemekkel átszőtt elbeszélésben (A disznó feltámadása),amely a Tamási-öröksé folytatásának tekinthető, új körülmények között. De ez már a hatvanas évek második felének a prózája (ha gyökerei az ötvenes éve közepéig nyúlnak is vissza), kronológiailag elébe kívánkozna a Forrás-sorozatban 1961 tői jelentkezett novellisták vázlatos jellemzése. Veress Zoltán Menetirányával kezdő dően egy új prózaíró-nemzedék nyer bebocsáttatást, amely nemcsak számbelileg vete kedik a felszabadulás utáni első nemzedékkel, a Sütőékével, hanem újszerű látásmód jával is döntően járul hozzá a következő évtized kis-, majd nagyepikájának alakulást hoz, ösztönzőleg hatva a náluk idősebbekre, tapasztaltabbakra is. Nem robbanásszer hatásról, hanem folyamatról van szó — ezt a legnyilvánvalóbban magának Veres Zoltánnak a fejlődése igazolja. A Rabszolgaság, de a Menetirány többi novellája is mé meglehetősen hagyománytisztelő, csupán a nagyobb lélektani hitelesség s az indulásho viszonyítva feltűnő íráskultúra emeli ki Veress könyvét az átlagból; néhány év múlva azonban a Szeptember a lélekelemzés prousti példájául szolgál a romániai magyar pró zában, s Veress Zoltán elbeszélései is egy újfajta, az analízist a társadalmi felelősséggé összekapcsoló írásmódot segítenek érvényre jutni. A „párhuzamos életrajzok” ötletér épített Szeresd az élőket formai erényein túl azzal érdemli figyelmünket, hogy a hős kérdést élesen állítja előtérbe, múlt és jelen szembesítésében az ifjúság erkölcsi dilem máinak egyik leglényegesebbikét láthatjuk. A hős, a pozitív hős hiánya vagy jelenléte állandóan vitatott kérdése volt a Bálin Tiborról szóló kritikáknak. Ellentétben Veress első novelláinak fogadtatásával, Bálin indulását korántsem kísérte egyértelmű elismerés; a nagyrealista koncepció irodalom politikai rangra emelése idején a Krúdy, Gelléri, de még Kosztolányi hangjára emlékez tető hangulatnovella, elemzéskísérlet is rendbontónak tűnt, ha nem társult harcosabl társadalmi mondanivalóval. Márpedig Bálint Tibor a Csendes utca karcolatait, novellái írta (1963), következő kötete pedig az Angyaljárás a lépcsőházban. Valójában e kötetei legjobb novellái nagyon is lényeges társadalmi jelenségekről, emberségről és ember telenségről, erőszakról és kiszolgáltatottságról, magányról és társra vágyásról szóltak lírai átéltséggel, groteszk megvilágításban — ám művészileg annál meggyőzőbb álta lánosító erővel. Bálint Tibor „szabadversei” (akárcsak a vele együtt indult költők sza badversei) végül is polgárjogot nyertek, a kis-és nagy epikai formákban egyaránt. A pozitív vagy pozitíválódó hős körüli viták ugyancsak érintették Szabó Zoltán é Szilágyi István bemutatkozó írásait. Az ifjúság szertelen, de nem céltalan romantikáj: érthetően rendbontónak ítéltetett merev esztétikai szabályok alapján; Szabó Zoltái 66
