Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 1. szám - HAZAI TÜKÖR - Bata Imre: Ágh István költészete

De „enyémmé lakom, időm lesz a tér”, s „kimostam vásznamból éjszakám", mer „túl a kialvás álmain” „áll az asztal, alszik az ágy, lobog a tűz.”

A vers a maga anyagi mivoltában, alakjában az lesz Ágh Istvánnak, amit elveszített életformája. A költészet volt már az élet utánzása, az élet ünneppé sú'rítése-emelése élet-tudat és lét-tudat, igazában mégis leginkább önmaga: költészet. S akkor leginkábl ez, ha — miként Ágh Istvánnak — életformája. A poéta ő, aki mindent elveszített, : ebben és ezáltal lett önmagává: költővé. Semminek nem testetöltése és reinkarná ciója. Nem paraszt és nem filozófus, nem férj és nem jós. Egyszerűen és pontosabbar nem definiálható módon poéta. S ha tudnánk, hogy mi az a poéta, akkor azt is mej tudnánk mondani, hol lakik az isten. Dehát nem tudjuk meghatározni őt, mer kinőttünk a kisfattyúságból, mikor még azt is tudtuk, hol lakik a jóisten: Résiéknél mert ott sok búza van. Hát ebből a naív anyagias szemléletből kecmeregtünk ki, : gyanítjuk ily növekedés nyomán lett költő Ágh István is.