Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 6. szám - SZEMLE - Takács József: Császár István: Fejforgás - Halász Géza Ferenc: Polner Zoltán: Egyetlen hangszer
Császár István: Fejforgás Császár novelláinak különböző maszkokat öltő, ám gondolkodásmódjában mindig azonos, egyetlen főhősét őszinte indulatok fűtik. Lázad a megszokások, a gépies, értelmetlen élet ellen. Ön- magakeresásének különböző epizódjait örökítik meg a történetek, amelyekben Császár a tanulságok általánosabbá tétele végett egyéníteni igyekszik főszereplőit, de ezek jobbára csak az alkoholhoz való viszony iszom-nem iszom végleteiben különböznek egymástól. Meglepő, hogy a mostanában jelentkező prózaíróknál milyen szívóssággal él tovább és válik közhellyé a He- mingway-féle „belevaló” hős típusa. (Utazás Jakabbal, Mint a kiskutya.) A novellákban a kifejtett „gondolatoktól” alapjában véve függetlenül Császár érzelmi húrokat penget. Kötetében békésen megférnek egymással enyhén szentimentális történetek, jópofáskodó hősök kalandjai és „megrázó esetek”. Az író által közölt gondolatok és az elbeszélések atmoszférája között nem mindig jön létre összhang, a felszínes meglátásoknál sokkal értékesebbek a novellák történései vagy állapotrögzítései. Titkos erő vonzza Császárt a külsőségekhez, felszínességekhez, ezért lehetséges, hogy —fizikai értelemben feltétlenül helytállóan — megjegyezze: „A sikereim azt bizonyítják, hogy még irodalmi művek termelésével is foglalkozhatnék. Nem nehéz szakma, egyébként szenet lapátolni nehezebb. Én mind a kettőt próbáltam.” Legjobb elbeszélésében — a Körülményekben — Császár keveset törődik a történet valószínűsítésével, a leírt események sodrására koncentrált, így érve el, hogy az elbeszélés jelentése meghaladja a mondatok halmazáét. Ez a teljesítmény — a kötetzáró Én voltam az c. novella tanúsága szerint — őt magát is meglepte, ez utóbbiban új illúzió tűnik fel: hogy a dolgok „őszinte elmondásával” valamit is meg lehet közelíteni. A Fejforgás novelláinak minőségi egyenetlensége jól érzékelhető fejlődési sort mutat a kama- szos kezdő írásoktól az írói mesterség elsajátításával értékessé tett alkotásokig. TAKÁCS JÓZSEF Polner Zoltán: Egyetlen hangszer A Szegeden élő költő harmadik kötete jelent meg Egyetlen hangszer címmel. A szerző könyvekben mért poétái pályafutása immár csaknem egy évtizedet fog át: 1962-ben jelent meg az útra bocsátó első kötete, a Szigorú vallomás. A tényleges indulás természetesen még ezt megelőzően kezdődött lapokban, irodalmi folyóiratokban való publikálásokkal. Ennyi idő éppen elegendő ahhoz, hogy valakiben a versírás tehetsége készséggé váljon. A két ciklusból felépülő kötet egyike a Varázslások címszó alá sorakoztatja a verseket, amelyeknek saját gyűjtésű babonák, szokások, hiedelmek alkotják a magvát. Polner saját vallomása szerint az ország múltjával és jelenével, gondjaival és örömével terhes világot akarja kifejezni a modern képalkotás és a közérthetőség nyelvén. „Az ihletet nem ismerem, csak a munkát, mert vallom, hogy a vershez a tehetség csak ideig-óráig elegendő, ha nem párosul kellő tudással . . .” Az Egyetlen hangszer érdekes módon bizonyít a program valóra váltása mellett és ellen. A költemények képalkotása ugyanis akkor ízig-vérig modern, meghökkentően izgalmas — és ebben nem egyedülálló mai líránkban —, amikor ősi-népi, tiszta képzelettársítású elemeket használ fel. Legerőteljesebbek a ráolvasás, varázslás szuggesz- tivitásából, a balladisztikus hangulatokból táplálkozó versei. Sokan merítenek ma a folklór fölmérhetetlen gazdagságú kincsesházából, és sohasem hiába. Polner Zoltán a maga gyűjtötte anyagot éli újra át — csodálatra méltó haszonnal, így született meg az igazi jelképes sugallató költeménye, az Aranypénz, s így íródhattak le a megtisztulás sorai a Szeplőhányó című versben: „ . . . Törölköznék pehely hóval, s feküdnék veled az ágyba: arcomra, mellemre fehér felhő szállna.” Ezzel szemben a közérthetőség nyelvének — kétségtelenül becsülendő és szép — igénye visszájára fordul. A metaforák túlzott halmozásával agyonmagyarázottakká válnak a látomások. Mintha kétféle közönségnek szólna a két ciklus: a „közérdekű” témákat feldolgozó Taníts minket, szabadság!, illetve a tömény költészetet tartalmazó Varázslások című. Az előbbiben egy kissé Váci Mihály „köpenyéből lép ki” Polner, amikor az egykori vagy mai szegények értelmes szabadságáért pöröl — de ezt túlírtan, alkalmian, már- már igényesség nélkül sokkal inkább a publicisztika fegyvertárába tartozó eszközökkel teszi. Ott szárnyal ismét, ahol ezek a strófák is „igézők” tudnak lenni. HALÁSZ GÉZA FERENC 92
