Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 1. szám - HAZAI TÜKÖR - Bata Imre: Ágh István költészete

által ne akadályoztassunk. És annyi, mint nem tudni róla, milyen reménytelenül képtelenség az őszinteség teljességébe elérni. Naívság kell és olyan magány, amit megoszthatunk. Legintimebb helyzetünket is ugyanazok a koordináták rendezzék, mint a világot. Az őszinteség igényének hangoztatása és vállalása tehát korántsem a nyíltság és közvetlenség gyakorlása. Legalábbis most már nem az.

Ahogy Petőfi őszinte volt, nemigen elismételhető pillanat. Noha Erdélyi József elismételte. Ez a magyar líra sajátos, de korántsem megfejthetetlen talánya. Legfennebb senki nem fejti, csak csodálja. A lírai realizmusnak ez a felújulása természetesen járt együtt a népköltészeti hang felfedezésével. De feltételei vannak még ezentúl is. Eleven faluvilág, parasztok az érdeklődés fókuszában, a természeti életforma élő valósága mind kell hozzá, hogy Erdélyi József énekelhessen, hogy Illyés visszatérhessen a nehéz földhöz, hogy a fekete bojtárból kiáradjon az ének. Nem a népköltészet tanulmányozása, a népköltészeti helyzet imitálásának lehetősége röppenti fel újra a pacsirtát. S már csak tévedés, ha Erdélyi példája után sok azt hiszi, hogy a magyar líra mindig megszólalhat eképpen.

Hiába kezdi Juhász Ferenc és Nagy László hasonlóképp. Hamarosan váltanak. Nem a népköltő helyzetét imitálják, a népköltészetet tanulmányozzák. így hatolnak annak mélyebb rétegeibe, ezért találó azt mondani, lírájuk a bartóki modell. Mert ők fordulnak a népköltészethez Bartók módján. A kutatás, az összehasonlítás tudatossága jellemzi mindkettőt. Juhász eposzainak inspirátora és mintája az ősepika rejtettebb vonulata, a vogul hősénekek, a Kalevala, Nagy László pedig analógiákat is tanulmányoz, amikor bolgár és délszláv népköltészetet fordít. Juhász és Nagy László népköltészeti ihlete tehát merőben különbözik az elődök népiességétől. S akik utánuk jönnek — Ágh István nemzedéke —, ha tudatában vannak a költészet jelenkori állapotának, előbb- utóbb számot vessenek azzal is, milyen változást hozott e két nagy költő lírai forradalma.

Arra is van esély, megkerülni a hegyet. De Ágh István ezt nem tehette. Közvetlen előtte nyúlik az égbe, s itt már csak a hegyre fel visz ösvény, azon kell haladni, noha közvetlen közelségben érezzük csak igazán magasnak a csúcsot. A legjobb alpinisták bátorsága, kitartó jellemereje az Ágh Istváné. Föl kapaszkodott, nem szédült alá, s a másik oldalon volt ereje leereszkedni is. Megjárta a hegyet. Megérti e költészetek magános nagyságát.

Különös koordináltság. A hétköznapok rendjétől elütő törvények szerint működő világok. Fölemelkedni és aláhullani lehet régióikban. Élményről, őszinteségről és közvetlenségről itt értelmetlen beszélni. E költészeteknek nyelve és konstrukciója van. A hétköznapok hősét itt hiába keressük. Juhász is, Nagy László is azzal oldja meg az ember kérdéseit, hogy nem tartja egyik sem azokat valódi kérdéseknek, mert az élet empirikus körére szűkítettek. Á létezés kérdései, az emberi egyetemesség dolgai a méltóak. A kor igazi lírai hőse: a töredezettségében is az emberegészre emlékező. A költő és aszó kivonatik a mindennapi élet sivárságából. Hatalmas erőfeszítés ez, az emberi szellem hősiessége. De ily poézis megteremtéséhez originális erő és naív mentalitás szükségeltetik, amit a népköltészeti, mítoszi ihlet is táplál. A homo novus vette itt birtokba az alkotás terrénumát. A kor is kedvezett, s még kényével is. Hitette az ember nagy erejét, de nem tűrte, hogy a legfontosabb emberi létkérdések feltétessenek. Es roppant tehetség is kellett. Hogy a nagy elképzelések kivitelezéséhez elegendő erő legyen. Meg szívós akarat és munkabírás sem hiányozhatott. A hatalmas építmények részletein nem fáradhatott el a serény kéz. A kétkeziek szívóssága és pusztít- hatatlan energiája, mely azoknak a tulajdona, akiknek remény inkább, mint valóság az élet java.

Ágh István mindezt belátta, áttekintette, következésképp azt is tudta, neki a hegyen

58