Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 6. szám - SZEMLE - Bata Imre: Veres Péter: Szárszó

bölcs és baigatag őseink rokona, semmint a Számadásé és Az ország útjáné. Bár ezek közé illeszkedik. A Számadás addit tart, ahol az íróság kezdődik, Az ország útján pedig a pusztai vándorlás idejének krónikája; az idő addig, míg a hős már-már megpillantja az ígéret földjét. A Szárszó viszont az íróvá, szellemi emberré fejlődés útját sorolná. De itt már nem a tények és dolgok rendje a kérdés, hanem a hogyan?, miként? A csodajelenség reális magyarázata. Amazok epikus művek, elbeszélések, a Szárszó a belső fejlődés története. Amazok a lineáris idő mentén haladtak, a Szárszó a belső — szellemi — teret képezi és lakja. Tények és dolgok összefüggései, viszonylatai rendjén, a szerkezet révén. Épp az a lényege, mint a Bölcs és balgatag őseinknek, épp csak a Szárszónak több ténye, dolga és nagyobb otthonossága van. Azt akarom mondani, a Szárszót éppúgy a bölcselem, a Veres Péter-i történetfilozófia jellemzi, mint a Bölcs és balgatag őseinket. E két öregkori mű: méltó alkotás; csak egészen kivételes képességek zárják így életművüket. Épp ilyen szervesen.

Ha a Szárszónak pusztán a „sorslíráját” fognánk föl, már az is elég volna az üdvösségre: a remekmű belátására. Veres Péter hűségét pillantanánk meg érzéki valóságában. De többről van szó. A személyiség öntudatáról, amely teljesen egybevág egy közösség kollektív tudatával. S minthogy ennek a közösségnek a tudatáról nem beszélhetünk, ha Veres Péter öntudatáról szólunk, e közösség tudatáról van szó.

Elég fölfigyelni a mű organikusságára.

Más életrajz is — ha művészi — átcsap a lineáris időn hosszában-széltében. Az életidő nem fér a linearitásba. Egy ember életét nem lehet két dátum közé zsúfolni. Nem is szűk partok közt folyik. Az organikus élet túlcsap a dátumokon és a partokon. Az ember több, mint évtizedek szikkadt vonala. Az élet nem vonal, hanem vonulat. Kezdete éppúgy sejtelmes fátyol mögött, ahogy a halál se puszta pont a végén. A Szárszó azonban mégse ily vonulatosság. Veres Péter sose szolgáltatta ki magát sorslírájának, noha több van neki belőle, mint bárki másnak. A Szárszó az „ismerd meg tennmagad” jegyében írott mű, s a szándéknak meg is felel.

Mit jelent a ridegparaszt kifejezés, amellyel Veres Péter magát oly sokszor illette, mint fajtáját is. Az a tiszántúli, balmazújvárosi zsellérség, amelyikből vétetett, ahogy az életforma determinálta. Ebből a ridegparasztságból indulni mentalitást, élettempót, stílust jelent akkor is, ha nem írónak, művésznek jön valaki. És senki nem tudja a tiszántúli szegénységet úgy, azzal a mértékkel és mindent belátó tekintettel fölfogni s visszaadni, mint Veres Péter. Az életformát avval a gazdagsággal és teljességgel, de helyes sorrenddel fölélni, leírni. Mert tudni viszont nemcsak adottság dolga. Az öntudatosulásé, a művelődésé is.

Sajátos művelődés a Veres Péteré, jellemezték már többféleképp, ám se az autodidaktizmus, se a zsenialitás nem magyarázat hozzá. Kétféle műveltség. Az orális kultúrából jött nagy fogékonyság találkozik az írásos kultúrával, Most a Szárszó a személyiség kialakulását is így bontja kh

Először van az élet. A zselléreké az alsó soron. Innen az első tapasztalatok, amelyek kezdettől csak egy irányba nehézkedhetnek. Ami a legfontosabb, megélni, megmaradni. Amiből a közösség szintjén politika lesz. Ennek a politikának a hátterét tárja föl a Szárszó második fejezete. A politika születése. Mert az első fejezet, Az armageddoni csata a szituáció. S itt már a szerkesztés mesterére mutathatunk rá. A politika születése rajzolja meg a történeti hátteret, mégis állapotrajzzal indít a Szárszó. Elébb a közeget rajzolja, az életszituációt, amelyben Veres Péternek eszmélkednie kell. De ez a szituáció már feszültségben van a személyiséggel, aki sokkal racionálisabb, értelmesebb és igényesebb, semmint a hívők körében vigasztalásra, a naív világmagyarázatokban megnyugvásra lelhetne. Veres Páter ilyenformán kezdettől fölötte van környezetének, s nem azzal, hogy ő már eleve a parasztszocialista mozgalomba áll, de inkább azzal, hogy megérteni próbálja a bibliás-hívő csoportokat is. „És én az ő dolgaikból is érteni kezdtem, hogy a világ dolgai sokkal bonyolultabbak, mint ahogy azt egy szociáldemokrata vagy akármilyen pártagitátor gondolja.” És ebben a hívős, reménytelenül zsellér világban a politikát már úgy választja meg, hogy különb akar lenni a falu politikai vezéreinél. Amiben különbözik, a megérteni akarás. A törekvés első következménye pedig a történelemben-társadalomban gondolkozás kialakulása nála. A hívők: nem értik a történelmet. A biblia se történet számukra, inkább jövendölés. Veres Pétert viszont a jelen állapota és a változás akarása egyaránt arra sarkallja, hogy megértse, mint lett, ami van.

Azután jön a felismerés, hogy meg kell változtatni a világot, jöjjön a forradalom. S ezen a ponton kezdődik az írásos műveltséggel való találkozása. Pontosabban szólva a forradalom szükségének belátása már társadalmi-történeti műveltségének következménye. De szociológiai-históriai eszmé- lése egyben rengeteg élettapasztalatának a tudatosulása is. Amit fölismer, élete és sorsosainak élete a történelem alatt van. Az újvárosi zsellér paraszt ugyan, de annak is alatta él a bizonytalan és szorongó földnélküliség állapotában. A gazda se lát túl a falu határán, de a zsellérnek még a határ se realitás, amin túl kellene látnia.

De a Szárszó nemcsak a személyiség kialakulását rajzolja, történetbölcselet is. Nemcsak visszatekint, értékel is. Miközben a fejlődés egyes etapjait körvonalazza, kései érett bölcsességét is kifejezi.

Ami egykor sors volt, most történetbölcselet. Az újvárosi életformában zsellér-magát érzékelve politizált és tájékozódni hajtotta magát. Tanulmányának azonban határt szabott helyzet és sors. Rop86