Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 6. szám - MŰVÉSZET - Sütő József: „Ártatlan” Gertrudis a színpadon

Biberach leskelődő alakja egy pillanatra feltűnik). A zárójelben levő mondat a javasolt színi utasítás. így éppen Bánk ébredő gyanújának kihallgatása nyilvánvalóvá válik a néző előtt is.

Lehet még szó az 1/9. jelenetben is annak a jelzéséről, hogy Biberach hallgatja Melinda és Ottó szavait. Pl. így: Melinda: Kiben? (a leselkedő Biberach alakja feltűnik). De talán elég lenne csak az 1/11. jelenetben így: „Melinda (keserűn) Édes — mulatság — ! (a hallgatózó Biberach alakja feltűnik), mert ez is pontosan jelezné, hogy a lovag Melindának a királynét illető vádoló gyanúját hallja, s tudja, hogy ugyanerről Bánk is ugyanekkor értesül. Ezzel egyben már az 1/12. jelenetének a kihallgatása is jelezve volna. Bár az 1/12. jelenetben is nagyon helyénvaló lenne Biberach alakjának a feltűnése ott, ahol Gertrudis éppen a következőket mondja: ,,S most fajtalan véred tilalmas úton || Melinda bírására csörgedez.” Vagy ott, ahol az országaiból való kikergetéssel fenyegeti: „Tudd meg, te csábító, hogy e dolog, || Ha Melinda érdemét temette volna ...”

E színpadi utasítások beiktatása sem lenne rendezői önkényesség, hanem Katona József közvetve jelzett elképzelésének, szándékának teljesen megfelelő közvetlen megvalósítás.

Befejezésül szólni kell még itt az Előversengésről is. A rendezők néha elhagyják. A Nemzeti Színház legutóbbi előadásán Both Béla is mellőzte azzal az indoklással, hogy nem mond többet az Ottó—Melinda—Gertrudis—Biberach szituációról, mint amennyit később meg lehet tudni. Elmaradását Koltai Tamás erősen kifogásolta (Színház, 1970), mert szerinte ez „Gertrudis bűnrészességének az egész darabban a legfőbb biztosítéka”. Úgy gondolja Koltai, az Előversengésre azért van szükség, „hogy mindenki előtt világos legyen Bánk jó híre elleni merény”, „amelynek pontos megítélésével amúgy is elég gondja van mind Bánknak, mind a nézőnek”. Ezért fontos, hogy a néző itt az Előversengésben értesüljön arról, „amint a királyné egyértelműen beszéli Ottónak gondolatját és nem kétféleképpen, mint később”.

Gertrudis „ártatlanságának” vagy „kerítő” voltának a kulcsjelenete persze nem az Előversengés pár mondata, hanem — mint fentebb jeleztük az 1/12. Maga Arany János is, aki pedig Gertrudis kerítő gondoskodásaként értelmezi az udvari bált, ehhez a feltevéshez bevallottan csak az 1/12. jelenetből vesz alapot. A Gertrudis által emlegetett ,,esztelenkedések”-re megjegyzi: „ez még csak a bálra vonatkozhatnék, ha az első felvonás 12. jelenete ellenkezőre nem vallana.”

Egyáltalán semmi sem mutat ebben a jelenetben arra, hogy Ottó és Biberach már tudná, ez a bál előre kitervelt utolsó alkalom Melinda meghódítására, mint sokan magyarázzák. Sőt beszélgetésük éppen az ellenkezőről győz meg bennünket. Ottó tervezett taktikai fogása (Melindáról színleg lemond), s ezzel kapcsolatban Bánk emlegetése (kiről tudják, hogy ez éjjel távol van országjáráson), elárulják, hogy sem a herceg, sem a lovag nem tudhatnak a másnapi utazásról, így arról sem, hogy e bál az utolsó lehetőség Ottó aljas terve számára. Annyira határozottan jövőbe nyúlóan tárgyalják a Melinda ellen elgondolt támadás módozatait. „El fogja ugye majd vakítani” („a nagyúri hivatal”) Bánkot? — kérdi Biberach gúnyosan jövő időben, s úgy véli, hogy „a szerelmes Bánk bán szemének ily titok nehéz”. Mindez így Bánkot belevonva a lehetőségekbe, nem fér bele ebbe az éjszakába, jóval későbbi napokra mutat. E szituáció jó eljátszásához a színészeknek ezt feltétlenül tudniuk kell.

Ha ez viszont így van, akkor Gertrudis, leereszkedésében sem lehet semmi öccsével előre megbeszélt, összejátszó „mélyebb célzat”. Az „esztelenkedések” nem Ottó csábítási manővereire vonatkoznak, hanem egyszerűen csak a pazarló udvari bálákra. Gertrudis tényleg „egyértelműen” beszél (de nem úgy, mint Koltai Tamás gondolja), mert érzi, hogy a „dombérozó mulatságok”, Ottó szabados viselkedése szálka az

69