Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 6. szám - MŰVÉSZET - Sütő József: „Ártatlan” Gertrudis a színpadon

teni, miként a ,,kerítő”-magyarázat hívei teszik. E leskelődéseknek a színpadon való feltüntetése mind a színész, mind a néző számára a szituációt világossá teszi.

Az egyik ilyen leskelődését Biberachnak az l/6-ban kell színpadra vinni. Katona az 1/5. jelenet rendezői utasításában ezt írja: „Biberach, aki éppen kevéssel előbb, mint valakit kereső belépett, amint Bánkot meglátja, megijedve vonja egy szegletbe magát és alig hogy Petur elvégzé beszédét — hamarább kisuhan.” Ezután következik Bánk megrendítő hangos tépelődése, melyet látszólag csak Tiborc hallgat végig megrendültén. De valójában mindezt Biberach is feszült figyelemmel hallgatja. Minthogy azonban erre közvetlen utalás a szövegben nincs, ezt a hallgatózást sokan kétségbe is vonhatják. Katona pedig, ha közvetve is, határozottan érzékelteti, hogy a német lovag kihallgatta Bánk szavait. Mikor ugyanis az l/7-ben Ottó — ki találkára akarta hívatni Melindát Biberachon keresztül — feszült izgalommal kérdi, mit szólott Melinda, a ritter azt válaszolja, „hogy eljön”. Ez pedig nem más, mint Bánk hangos vívódásának utolsó szava: „A setéiben [| Ólálkodókhoz elmegyek.” Mikor pedig Ottó „örömmel” ismétli meg: „Eljön!”, Biberach így folytatja fölényes gúnnyal: „No csendesen! — Dicsérd csupán|j Múltával a napot.” Ottó kérdő ellenvetésére („Hiszen magajj Mondá Melinda, hogy eljön?”) pedig: „(fagyosan elmosolyodik, s futva azon ajtóra veti szemeit, melyen Bánk elment) Maga.” (A ritkítások tőlem valók. S. j.) Mindezzel (Biberach fölényesen gúnyoros célzásaival) közvetve jelzi a költő, hogy a „leselkedő” (Izidora szava) ritter mindent hallott, s elemében van, hogy játszhat a veszedelmet nem is sejtő Ottóval. (Ottó Melindára, a „galambra”, Biberach pedig Bánkra az „oroszlánra” gondol.) De szavainál, minden utalásánál világosabban meggyőz bennünket Biberach hallgatózása felől, hogy „azon ajtóra veti szemeit, melyen Bánk elment”. Tehát tudja, hogy a bán merre távozott, pedig nem volt a színen sem akkor, amikor megérkezett, sem akkor, amikor távozott. Ez csak úgy lehetséges, hogy valamelyik ajtó mögül nemcsak hallgatózott, hanem „leselkedett” is az 1/4 végén felfedezett rendkívüli újság után (Bánk itthon van és „Melinda” jelszóval megy az összeesküvők közé).

De az 1/11. és az I/12. jeleneteket is végighallgatja Biberach. Erre sem ad színi utasítást Katona, hanem azzal érzékelteti, hogy az 1/13. jelenetben Ottó „kikiált” neki, mert tudja, hogy ott van. Másrészt pedig azzal, hogy Biberach a kétségbeesett Ottótól nem kérdez semmit, azonnal tudja, mi történt, miért haragudott meg Melinda és Gertrudis. Máris tud tanácsot adni a magával tehetetlen hercegnek. Mindez lehetetlen volna az 1/11. és az 1/12. jeleneteknek a kihallgatása nélkül.

E három jelenetben (l/6„ 1/11. és 1/12.) Biberach hallgatózásának, leskelődésének alkalmazása tehát Katona határozott szándéka, de csak ilyen közvetett módon érzékelteti. A lovagdrámák e fogásához szokott korabeli közönségnek azonban — úgy látszik — ezt is elégnek gondolta. Ma viszont a gyakorlat azt mutatja, a közönség nagy része (sőt nem egy rendező és kritikus) előtt így e leskelődések rejtve maradnak. Pedig e mozzanatoknak az előadásból határozottan ki kell világlaniuk, mert Biberach szerepének, a királyné jellemének, Bánk magatartásának a megítélésében döntő fontosságúak.

Éppen ezért nem jelentene Katona Józseffel szemben más felfogást, ha — elképzelésének nyilvánvalóan megfelelve — ezt a három leselkedést a rendezés olyképpen oldaná meg, hogy Biberach alakja (esetleg csak feje) egy-egy pillanatra megjelenne valamelyik ajtófüggönynél, nyílásnál vagy oszlopnál, hogy a lesel kedés kétséget kizáróan közvetlenül is érzékelhető legyen a nézők számára, miként Bánké, s ne úgy kelljen Katona közvetett jelzéséből kikövetkeztetni.

Még a legmegfelelőbb helyeket is megjelölhetnénk erre a célra. így pl. az I/6. jelenetben Tiborc hetedik megszólalásával egyidőben: „Tiborc: Nagyúr — (közben

68