Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 6. szám - MŰVÉSZET - Sütő József: „Ártatlan” Gertrudis a színpadon
Gertrudis e jelenete a lehető legfinomabban árnyalt. Tökéletes megjátszást követel. Az ellentétek váltakozását, az érzések, indulatok egymással való kínzó szembefordulását az alakító színésznőnek jól kell érzékeltetnie. Minden szó hangsúlyának, minden mondat intonálásának, az arcjátéknak, a gesztusoknak a fentebb rajzolt érzelmi-akarati dilemma kialakítására, majd a királynét magát is megdöbbentő fordulatára, végül pedig a „visszarezzenő” kihangzás jó megjátszására kell irányulnia. Annyival is inkább, mert e jelenet a kulcsa Gertrudis „kerítőségének” vagy „ártatlanságának”. A továbbiaknak (sőt részben az Előjátéknak is) a hangvétele már ehhez igazodik, ebből nyer indítékot és sokszor igazolást. A kecskeméti Katona József Színház Bánk bán felújításában Dévay Camilla — bár játéka egészében nem volt pózmentes — mégis annyiban közeledett az igazi Gertru- dishoz, hogy ő már nem mindent előkészítő „kerítőt”, hanem csak pillanatszülte bujtogatót alakított. Az előjátékban nem volt Ottóhoz való „leereszkedésében” a sejtelmesen biztató célzás a herceg számára, amelyet a Gertrud ist alakító színésznők általában Katona utasítása nélkül (elgondolása ellenére) bele szoktak játszani. Az I. felv. 12. jelenete elején pedig jól tudta éreztetni Ottó csábító szándékait felfedező királyi testvér haragvó megbotránkozását is. Sajnos, bujtogató szavainak túlzott szenvedéllyel igen nagy hangsúlyt adott, és a belőlük való „visszarezzenés” elmaradt. Mindezeknek a fentebbi ellentétekben fellángoló, majd magára döbbenő érzelmiakarati hullámzásoknak a jó megjátszását, a nézők felé való világos megértetését segíti a javasolt, Bánk bán első szövegéből vett betoldás és változtatás. De nemcsak a változtatások segítik az antitézisek érvényesülését, hanem azt kell mondanunk, hogy ez ellentétek is éppenúgy segítik és indokolják a változtatások logikai és lélektani természetességét és helyességét. E szövegbeli egyszerű változtatásokon kívül Gertrudis „ártatlanságának” a kiemeléséhez azonban az is hozzátartozik, hogy a rendező az I. felvonásban levő hallgatózásokat, leskelődéseket is a költő szándékának megfelelően színpadra vigye. Bánk hallgatózása nem szokott kimaradni, de megfelelő elhelyezése a színpadon nem mindig történik meg. Erre pedig törekedni kell, hogy a néző is kellőképpen láthassa, s ebből Bánk további magatartására a szükséges következtetéseket megtehesse. Annál inkább sajnálni lehet, hogy a kecskeméti Katona József Színház idei októberi előadásaiban a rendezés ezt a dramaturgiai fontosságú mozzanatot teljesen mellőzte Bánk felvonászáró monológjával együtt. így aztán a bán gyanúját csak a megszorult Biberach homályos célzásai, a szerencsétlen Melinda zavaros szavai és a féltékeny Izidora „kígyói nyelvű” megjegyzései táplálják. Mindez azonban az igazságot annyiratudni akaró, „világot” kereső Bánk részére, hogy csak valamelyest is azt higgye, „a homály eloszla”, vajmi kevés. A „kétféleképpen” beszélő királynő dilemmáját a bánnak feltétlenül látnia és hallania kell. E nélkül nincsen önmagával viaskodó, mindent mérlegelő, a bizonyosság és kétely közt tépelődő, végül is a királynét mint vélt „kerítőt” leszúró Bánk, illetve ezt a magatartását nem tudjuk megérteni. E mozzanat feltüntetése elengedhetetlen tartozéka a Bánk bánnak. Sajnos viszont, színpadjainkon mindig hiányzanak Biberach leskelődései. Valószínűleg azért, mert azokat Katona nem közvetlen rendezői utasítások formájában, hanem másképpen jelzi. Pedig igen fontosak ezek a leskelődések is a néző számára. Belőlük tudhatja meg, hogy Biberach Melinda és Bánk királyné ellen való gyanújának a felébredését kétségtelenül kihallgatja, tud róluk, s szorult helyzetében az összeesküvőknél ezt használja fel szűkszavú, zavart általánosságban — határozottan bizonyító valóságos adatok hiányában (szinte Melinda és Bánk szavait ismételve). Nem szabad tehát Bibe- rachnak Peturéknál mondott szavait a királyné bűnösségére tényállásfeltárásnak tekin5 67