Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 6. szám - HAZAI TÜKÖR - Kunszabó Ferenc: Portré Kiss Árpádról
Az érzelmi fundus Öt másodpercig nem tud úgy beszélni, hogy testhelyzetet ne változtatna, valamit le ne tenne vagy fjl ne venne, és egyetlen összefüggő percig nem tud ülve maradni. Kísérleti kertjében úgy mozog ide-oda, hogy a társaságot hamarosan reménytelenül szétszórja: ki a kaukázusi taracknál cövekel le, ki a kanadai hibridnél, ki pedig a hima- lájai alacsonynövésű búzánál... Kiss Árpád, a kecskeméti Kísérleti Intézet igazgató- helyettese pedig megy, magyaráz, átcikázik a mexikói hibridhez, és a téma kibontásához újabb bizonyító momentumot ragad meg „Mint a higany” — mondja valaki, és a portréíró elgondolkodik: valóban, és ez az ember ugyanaz, aki több mint húsz éve egyetlen növényen dolgozik; napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra olyan aprólékos, pepecselő munkát végez, mint például az apanövény milliméternyi portokjának felhasítása, a hímpor kiszedése, bibére szórása... Száz keresztezés, ezer keresztezés és tízezer keresztezés az egymásra rakódó másodpercek végtelen folyamában — ezt csak mélységes hittel lehet csinálni. Városon született, Budapest kőrengetegében, ott élte le élete első évtizedét, azután került Maglódra, özvegy nagyanyjához. Kő-, műkő- és aszfalttenger után a végtelennek tűnő szántóföldek, rétek és mezők — a távolba futó fasorok!... A megszokott világgal csak egy vékony csík, a vasút sínpárja kötötte össze, ő azonban arra sem sokat ügyelt, mert más f-gta meg: egy darab fold, a nagymama parányi kertje. Ásott és kapalt, sarabolt és gyomlált, hajladozott, izzadt — és izmosodott. — Nem kívánkozott vissza a pesti, civilizált körülmények közé? — Egy percig sem. Kivittek, lepakcltam a holmimat, és megláttam a kertet. . Emlékszem, másik tavasszal már muskátlit ültettem és rózsát oltottam. Pedig voltak ott jószágok is — tehén, disznó, tyúk, kacsa, liba, — gondozhatta, ápolhatta volna azokat is, de a legkevésbé sem vonzották. Végeredményben tehát csakis valami „elfekvő” adottság-ól, készségről lehet szó, mely talán elő sem bukkan, ha sorsa egész életére városban tartja. Ezért elhatározó momentum a nagymama tenyérnyi kertje a serdülőkor kezdetén... Mert az elemi iskola elvégzése után a család akarta őt borbélynak, címfestőnek, vasutasnak és még mi mindennek — csak el, el, minél távolabbra a „parasztizálástól”, amiből az elődöknek már sikerült kilábal- niok! De ő nem enged: kér és könyörög, mígnem sikerül beiratkoznia egy kertészeti középiskolába. És továbbra is egyenes az út: budapesti kertészeti vállalat, gazdag orvos balatoni díszkertje, mosonmagyaróvári majd martonvásári kísérleti intézet. — Ez utóbbi helyen kapja az első „célfeladatot”. A triticalét. Az első szerelem, mely már huszonkét éve tart; az első önálló téma, mely már utolsónak is tűnik. Kiss Árpád most már akkor sem tudna „kilépni a triticaléból”, ha a vele kapcsolatos problémák teljes körét megoldaná hirtelen — amiről persze szó sincs. De hát miről van szó tulajdonképpen? A mindennapi kenyér... Triticale című kitűnő könyvében (Mezőgazdasági Kiadó, Bp. 1968) Kiss Árpád így fogalmazza meg a problémát: „Malthus pesszimizmusa nem igazolódott be, mert a lakosság növekedése és az élelmiszertermelés nagyjából párhuzamosan haladt. Az 1850—1950 közötti száz év alatt a Föld lakosságánál 1:2 arányú növekedésre 1:2,5 arányú élelmiszertermelés 58
