Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 6. szám - HAZAI TÜKÖR - Zám Tibor: Szőlő és gyümölcs a Homokhátságon (I.)
Hazai lükör ZÁM TIBOR Szőlő ás gyümölcs a Homokhátságon I. A RÉGI ÜLTETVÉNYEK SORSKÉRDÉSEI Agrártudományi főiskolán figyeltem meg a végzősök személyi vonzalmát: akik a fekete földről jöttek, többnyire oda, akiket a homoki vidék küldött, inkább emide tértek vissza. Az orientációnak bizonyára megvannak az okai. tenyeres-talpas realitásai. Ce a misztikuma is ugyanakkor, mint minden nagy vonzalomnak, amely egy haza, egy eszme, egy szerelem galaktikájába fogja a szívet, a lelket, az észt, az energiát. Úgy látszik, a felső fokon intellektualizált földművelő sem ktpes kiszakadni teljesen annak a földnek a vonzerejéből, amelyen felnőtt. És úgy látszik, nemcsak az áldott fekete föld, hanem az áldatlan homok is visszahúz. Ez a férfiúi vonzódás-visszatérés, azáltal, hogy nem érzékeli a jó és rossz, a könnyű és a nehéz különbségét, hogy nem az észérvekre figyel a választás előtt, hanem a szívdcbbanásra, valamelyik szerelemközeli szférába sodorja a homoki ember szerencsétlenségét. Szerencse, hogy így van: különben már régen afácánok, nyulak, őzek rezervátumává kellett volna minősíteni a Homokhátságot, a Duna—Tisza közének ezt a szertelen, nyugtalan táját, amely az egyik hajlaton roskadásig rakja az ágat gyümölccsel, a másikon meg egy fűcsomót sem hagy megkapaszkodni. A képzettársítás nem az én koholmányom. Az itteni emberek hasonlítgatják szerelemhez — nem belenyugodva és nem keserűség nélkül — kötődésüket a homokhoz. „A homok olyan, mint a szép asszony: sokat ígér, de keveset ad . ..” ,,Aki homokon kezd gazdálkodni, a nyomorúsággal lép frigyre . . Amiből persze egyáltalán nem következik, hogy Bács-Kiskun, Csongrád és Pest megye Homokhátságon gazdálkodó szövetkezetei egyenlők volnának a szegénységben: éppen az egyenlőtlenség a legszembetűnőbb vonásuk, mind termelési mutatóik, mind tagjaik életszínvonala tekintetében. Egyes szövetkezetek olyan gazdagok, mintha az Isten hordaná őket a tenyerén, m„sok rendszeres és rendkívüli államsegélyekkel sem tudják jövedelmezővé tenni gazdálkodásukat. Egyesek számára csak a szegénység termelődik esztendőnként újjá. mások jobban gyarapszanak a homokkal kötött frigyben, mint a legzsírosabb fekete földi gazdaságok. Soltvadkerten némelyik szőlősgazda három autót tart — fiának. lányának, magának —, Pirtón a szakszövetkezet elnöke is gyalog jár, s elnöki teendőinek ellátása 'mellett a gyepicszárat is kézbe veszi, ha úgy kívánja a munka. (A két község határos egymással.) Mindent megvonni és mir dánt odaadni: mintha valóban a „szép asszony” önkénye-szeszélye uralkodnék itt, s alakítaná a táj gazdálkodási karakterét és emberi viszonyait. Ha ezután az asszonyoktól elszenvedett vereségek konzekvenciájával egészítem ki a képet — férfiasán beismerve a vereség szomorú ténye és a hódítás rosszul megválasztott módszere közötti szoros összefüggést —, akkor egyetlen kérdésbe összesűríthetem írásom tárgyát. Hogyan is állunk hát a homokkal? — így fogalmazható a kérdés, amely körül az anyagban termeléspolitikai elvek és koncepciók, történeti és statisztikai tények, felismerések és ráérzések, realitások és illúziók ütköznek vagy cirkulálnak. Ez az írás nem fogja át a homoki gazdálkodás egészét, csak egy részterületét tárgyalja annak; elsősorban Bács-Kiskun közigazgatási határain belül vázolja fel a homokhátsági szőlő és gyümölcs utóbbi esztendejének történetét. A megyei növénytermesztés bruttó termelési értékének 50 százalékát a szőlő és gyümölcs adja. Ez a kultúra jellemzi leginkább a homokhátsági tájat, ugyanakkor fókusza is a homoki gazdálkodás el- ' lentmondásainak. A Duna—Tista közén (ahol a megyehatárok vonalát semmiképpen sem lehet a gazdálkodási rációval megegyezőnek tekinteni) 200 ezer kh-ra becsülik a szőlőterületet. Ez az országosnak megközelítően a fele. A kert és gyümölcsös 125 ezer kh, az országosnak körülbelül egynegyede. Bács-Kiskun az ország borfelvásárlásából 40, exportjából — a terméstől függően — 31—49 százalékban részesedik. ,.A magyar szőlő nemcsak bor, hanem kenyér is!” — mondotta Kosinszky professzor 1947-ben, a háború alatt leromlott szclőkultúra állapotán keseregve. Huszonegy évvel később, 1968-ban az országos szőlészeti és borászati tanácskozás „a magyar szőlőtermesztés sorskérdései” jegyében folyt. A dátumok és az idézetek jelzik, hogy a szőlő- és gyümölcs-„ügy” a homoki gazdálkodás legfájóbb területe, amelynek bonyolult problematikája más régiók felé is ablakot nyit. 47
