Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 6. szám - Nógrádi Gábor: Két férfi velünk szemben (novella)
ben. Volt ij.egy hely, de csak gyermektelen házaspárnak, és előre kellett fizetni kéti évet. Teltek a napok, és mindenhonnan reménytelen hírek érkeztek. Feleségem minden; este cirkuszolt valami miatt, de tudtam, hogyha hallgatok, elcsendesedik. Arca elcsu- nyult, teste elformátlanodott. Most már mindenkit utált, engem is. Én azt hiszem, nem Utáltam, bár a terhesség kezdete óta nem voltunk együtt, csak sajnáltam nagyon, hogy ennyire felidegesíti magát. Két hónapja volt még a szülésig. Az egyik este azt vágta a fejemhez, hogy nyámnyila alak vagyok, és ő nem fogja a gyereke jövőjét egy ilyen hülyére bízni, inkább visszaköltözik az asszonyhoz, aki az állami gondozásból kivette. — Jó — mondtam neki, mert gondoltam, hogy ott valóban jó helye lesz a gyereknek Is.—Jó, de várj, míg le nem telik a két hét. . A fobérlőnő másnap azzal fogadott, hogy miért nem próbálom meg a szemben lakó két férfit megkérni, hogy adják ki az egyik szobát. Ekkor jutott eszembe, hogy tulajdonképpen ő nem tehet ki minket, mert van erre törvény. Mondtam is a feleségemnek, akü Újra kiabálni kezdett, hogy ő nem fogja elviselni ennek a vén ribancnak a pcfázását, ő így nem tud élni, és hogy nekem ez lenne a legkönnyebb. Magam is nagyon ideges lettem, mert nem tudtam vele megértetni, hogy ez törvény, és mi itt maradhatunk,, tehát minden meg van oldva. Ő ragaszkodott a maga álláspontjához. Még aznap este átmentem a két férfihoz, de csak az idősebbik tartózkodott otthon,! akié tudomásom szerint a lakás volt. Virágokkal díszített, elegáns selyemköntösben nyitott ajtót. Ujjain gyűrűk csillogtak, és gyöngéden fogta meg a kezem. —Jó napot kívánok! —mondtam — Törő Sándor vagyok. Ott lakom szemben. Szeretnék Önnel beszélni. Betessékelt abba a szobába, ahol a vendégeket is fogadni szokták. Láttam félrehúzott, függönyünket. — Igen, unokaöcsém nincs itthon, sajnos gyakran kimarad, sokat vesződöm vele, és sok bajom is van miatta, dehát ez az én bajom. Mivel szolgálhatok? A pamlagra ültetett. Széles, régimódi pamlag volt, valami nagyon finom védőhuzattal bevonva. A fal mentén kis szekrénykék álltak, bennük porcelánfigurák, mint nálunk otthon. Az ablak előtt nagy virágállvány rengeteg cserepes növénnyel, ezt láthattuk odaátról. A férfi felállt és valami édeskés italt hozott. Ittunk. Megkínált cigarettával. Édeskés füstje jólesően áradt szét a testemben. — A helyzet az — kezdtem —, hogy a feleségemmel lakunk odaát és el kell költöznünk. A feleségem terhes. — Igen, láttam — szólt közbe a férfi —, nagyon kedves asszonyka. — Az — folytattam. — De sajnos, nincs hova költöznünk. Ne haragudjon, hogy magához fordulok, de szívesen kivenném az egyik szobáját, ha kiadná nekünk. ; Ilyen röviden akartam elmondani, mert tudtam, hogy nemmel válaszol. — Hát ez nagyon nehéz helyzet — kezdte és megint töltött a poharakba. • —Sajnos ez a lakásínség; ez, ami van. Itt a fővárosban is. Bár vidéken kevésbé.i Egészségére! * Ittunk. — És maga hol dolgozik? — Lakatos vagyok — mondtam —, lakatos vagyok itt és itt. A feleségem pedig adminisztrátor. — És mennyit keresnek? Nem tudtam, miért kérdi, mikor egyértelmű volt, hogy nem adja ki a szobáját, de megmondtam. — Hát az nem sok. És ebből meg tudnak élni? — Igen — mondtam és.kezdtem jól érezni magam. Tetszett ez a nagy, széles pamlag, 39