Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 6. szám - Nógrádi Gábor: Két férfi velünk szemben (novella)

jól hátradültem, végigsímítottam kezemmel a huzatot. A férfi mellém ült, és odahozta a poharát is.

•— A szüleik nem segítenek?

— Az enyéim?

— Hát mindkettőjüké?

— Az övéi meghaltak.

— És a magáé?

— Látni sem akarnak, mióta megnősültem. Nem ilyen lányt szántak nekem.

— Miért, azazhogy milyet?

•— Á — legyintettem — előítéletek.

Megveregette a karomat. Jó illata volt.

— Azért mégsem kell elveszteni a fejüket, maga erős, értelmes fiatalember, biztosan kivágja magát ebből is.

— Hát remélem. Csak ez a lakásdolog, ez nehéz.

— Igen — dünnyögött és töltött újra. Szinte lebegtem a pamlagon. Az apróbb dolgok összefolytak a zölddel, a puha villanyfény végigmászott az arcomon és átfont a testéből áradó különleges illat, ami betöltötte az egész helyiséget. Furán remegtek a porcelánfigurák.

— Én kiadnám esetleg a szobát, ha meg tudnánk egyezni — mondta a férfi, és én nagyon hitetlenül nézhettem rá, mert hozzátette:

— Én is voltam fiatal. És az unokaöcsém is elköltözik hamarosan. Próbáltam összeszedni magam, hogy helytelen viselkedéssel el ne riasszam, de a mindent elöntő hála érzése borított be langyos homállyal.

— És mennyit kérne havonta? — erőlködtem megfogva a karját, mert nagyon szerettem akkor ezt az embert és értésére akartam adni.

— Vagy előre fizessünk? —dadogtam tovább. — Fizethetünk előre is valamennyit, talán egy fél évet.

Körülbelül ezt mondhattam, már nem tudom. A férfi is megfogta a karomat. Nagy meleg szemével bíztatóan nézett rám, és hirtelen otthon éreztem magam a nagy szobában, ahol anyám mindig körülöttem tett- vett és megsímcgatta a fejem, ha dolgaimról meséltem neki.

A férfi puhán felnyúlt a nyakamig és én magamhoz szorítottam ezt a finom, meleg, könnyű kezet. Hosszú, ápolt ujjait hozzányomtam a bőrömhöz és arcomat az ő arcához. Vörös ernyő volt az éjjeli lámpán.

— Köszönöm — dadcgtam boldogan. — Ugye kiadja?

—- Igen — felelte és forró volt az egész teste.

Mikor visszamentem a fcbérlcnő közölte velem, hegy a feleségem összecsomagolt és átkezedva elment. Még neki sem köszönt, pedig ő mennyi jót tett velünk. Mikor bementem a cselédszobába láttam, hegy a függöny még mindig félre van húzva, és mindent össze-vissza dobált a padlón. A könyveimet az ágyra szórta, a leveleket széttépte. Az asztalon egy papírlapot hagyett egyetlen szóval: „Hímrirgyó!”

Mire rendet csináltam, éjfél lett. Átnéztem a másik oldalra. A két férfi dulakodott a virágok mögött. Minden olyan egyszerű és könnyű volt.

40