Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 6. szám - Jókai Anna: Csaba a téren (novella)

<— Na. A hideg ellen.

A sapka csak nyúlott. nyúlott, fülig szaladt, s eltüntette Csaba homlokát.

— Kösz... — mondta Csaba bizonytalanul. A fejbőre viszketni kezdett.

— Aztán meg ne lássam, hogy leveszed ... És most rajta!

Csaba tanácstalanul ácsorgott a tépett ágak között.

— Ha talán bővebben kifejtené, kérem ...

— 1 egezhetsz — mondta a másik —, eivégre barátok lettünk. Bár nem tudom megérdemled-e .. .ft

Csaba megijedt.

— Azt majd meg tetszik ... meg fogod látni...

— Van nekem becsületes nevem — mondta a Tüskefejű —, tanuld meg: Balajtl. Csak így szólíts, egyszerűen.

— Balajti — ismételte Csaba buzgón. — Balajti, Balajti. Szép.

Balajti szemérmesen lesütötte a szemét. így közelről nem is volt olyan sűrű a szemöldöke.

— A Balajti. Tedd hozzá: a ... Egykettőre rendbehozzuk. Amíg engem látsz, ne félj. Én megvédelek. Bár te nem úgy viselkedtél...

— Kösz. Balajti. Igazán.

— Ne hajlongj — szolt rá szigorúan Balajti. — Azt hagyd a Feleki-féléknek. Előttem nem kell hajion gani. Mindenesetre legsürgősebb a homokpótlás.

— A homokpótlás a legsürgősebb ...

— Mit mondasz! — kérdezte Balajti. — Nem értettem ...

— Legsürgősebb a homokpótlás — helyesbítette Csaba a szórendet.

— Akkor jó... megszervezzük. Egy talicskával neked, három talicskával nekem. Egy talicskával neked, hárommal nekem. Talicskát adok.

Balajti hozta a nyikorgó talicskát.

— Balajti... — suttogta Csaba. — A Balajti... nem mintha sürgetnélek ... de a madzag.

Balajti telnevetett. Gyönyörű, fehér foga vo't, és gusztusosán tudott nevetni.

— Arra ne legyen gondod. Azt én neked elintézem. Te csak told a talicskát.

Csaba tolta. Négy lapáttal fért rá, de ő egy ötödiket is rádobott.

Balajti tüstént elment, madzagügyben. Összeszedte a lebzselóket, feltekerték a spárgákat, tanakodtak, hirtelen mindegyik egyszerre kezdett el beszélni. Húzogatták a Balajti kezéből lógó madzagvegeket.

— Az apátok...! — Balajti feldühödött, tolakodtak, lökdösődtek, két idegen fiú is intézkedett.

Végül megegyeztek.

Azért Csabának is maradt egy téglalap. Csaba leállította a talicskát, kérdően, szomorúan nézett Balajtira. Csípőre tette kezét, kettőt lépett jobbra, kettőt balra — de a magdzag csak egyre futotta.

— Ja, ha te táncolni akarsz! — förmedt rá Balajti. — Ha neked még kedved van táncikálni... Különben is ez a vacak zsineg nem lényeges. Egészen, egészen más a lényeges. És aki emiatt pofákat vág, az olyan, mint a Feleki . . .

Csaba összerezzent. Lódított a talicskán. Az eső elállt. A nap újra kisütött.

Kezdett szépülni a terep. Csaba izzadt a sapka alatt.

— Kiképezzük a kapukat — mondta Balajti. s ide-oda sétált a madzagok között. — Szerzünk hálót is Meg elektromos pörgettyűt. Majd te is beleülhetsz.

— Én a pörgettyűben szédülni szoktam . . .

— Az régen volt — jelentette ki Balajti, s két nagy követ odébb hengerített, fél kézzel —, hogy valaki a pörgettyűben szédül ... A drótkosarat áthelyezzük középre. Mit mondasz, haverkám, hova helyezzük a drótkosarat!

— A drótkosarat áthelyezzük középre — mondta Csaba.

— ... mert nem szeretném, ha nekem kéne dönteni helyetted . ..

— Kösz — mondta Csaba, s mivel kissé kifáradt, ez a köszönet egybefolyt, szórakozottan. — Kösz- köszköszkösz. . .

— Ne motyogj! — oktatta Balajti. — Ha beszélsz, tedd azt hangosan és értelmesen. Főként ütemre Bezzeg a Felekinek nem motyogtál...

Később megenyhült, rászólt szeretettel:

— Elég. Pihenj, haverkám. Még majd beleszakadsz. Csillogó szájharmonikát illesztett az orra alá

— Szereted! — kérdezte Csabát. — Legszebb hangszer a harmonika.

— A legszebb a világon — mondta lelkesen Csaba. Hallgatta a vidám harmonikaszót. A nap felé tartotta közben az ujjait, keresztülnyisszantotta a fénykévéket, mintha vonó lenne a kezében. Szemét becsukta.

— Ez a Balajti rendes fiú — mondta anya. — Öröm nézni, milyen békésen játszanak. Ki érti ezt a Csabát! Mégis savanyú a képe. Mintha ez se tetszene neki.

— Gondolkozik — mondta az Apa. — Most kezd gondolkozni. Az pedig nem bűn. nekem elhiheted.

37