Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 6. szám - Jókai Anna: Csaba a téren (novella)

;I — Nincs igazság — mondta Csaba komoran.

— Majd lesz! — nyújtotta Feieki a kezét, ünnepélyesen, a spárgán át. — Akarod, öcsi? •

— Akarom hát — rikkantott Csaba.

Feleki elkapta a kezét, beszorította konyákig. s

— Akkor kezdjük! — mondta. Felhúzta az első bokszért. — Te csak gyere utánam!

Csaba nem értette tisztán, mit is kezdenek most, feje is fájt, a nap elborult, anya mintha kiáltott ivolna: .

— Csaba, nagy eső lesz. vigyázz ... .i

De Csaba utálta a kalucsnit, játszotta a süketet. Ment Felekivel a madzagon belül, a harmadik fa felé.

Feleki megkerülte a kártyátokat, rá se lépett a kiterített lapokra. Elérte a fát, vagdosott valamit a

sokfelé bogozott zsinegen. Mint a bűvésznek, olyan ügyesen mozgott a keze, s amikor visszakótozte Csaba oldalára, alig-alig látszott a csomó.

A fiúk a bokorban íeitápászkodtak, négykézlábig, bámulták Felekit, meg a bokszért. Aztán úgy csináltak, mint akinek tetszik. Az egyik még bólintott is. Azt mondta, ö maga határozott így, öt perccel ezelőtt.

Csaba rohant áfához. Még könnyezett is. hirtelen örömében. Feleki mégiscsak rendes.

— Ez csak a kezdet! — mondta Feleki. — Most már láthatod, kivel van dolgod. — ismét a mellére csaoott, ezt olyan trükkcsen csinálta, mintha cintányér lenne az inge alatt.

Csaba ugrált, féllábon, a fa kórul. A repedéseket nyálazta. El is felejtette Felekit.

Feleki fésüiködctc. Aztán belenyúlt a zsebébe, s minden haszontalan apróságot kiselejtezett. Gyűrt fénykép, notesz, ceruzacsonk, cérnán a saját tejioga — mind összetaposta.

Aztán váratlanul megpördült a sarka kerül. Az arca eltorzult.

— Én majd rendet csinálok ezen a koszos téren . . . Nincs szükségünk a sok szarjancsira.,. Meg ne moccanjatok! — kiáltotta a levegőbe. — A nagy jóságomért ez a hála?

— Hé! — szólt Csabának, halkabban. — Gvere közelebb, pajtás. Ne a hitvány fáidat babusgasd. Emeld csak fel azt a kavicsot! Na. Az ott, a lábad előtt.

Csaba engedelmeskedett.

— Dobd csak ide, a cipőm orrára! De koppanjon ám.

KopDant.

Feleki nyújtottan fclüvcltött.

— Hát így vagyunk? Hát idáig merészkednek egyesek? Hát ezt érdemeljük a türelmünkért-? — Fogta ugyanazt a kavicsot, átdobta Csabához, csaknem kiütötte vele Csaba szemét.

— Üvölts ... — suttogta. — Üvölts, öcsikém.

Csabának valóban fájt. Az üvöltés sikerült.

— Mi!? — Feleki megcsillogtatta a második bokszért. — Már a kisebbet se kímélitek? A kisebbel

akartok kikezdeni? — Hirtelen átváltott egyesszámra. — Te, éppen te, aki két évet lemaradtál? Meddig tűrjük ezt? Kérdem, meddig. \

A cölöpöknél, a Tüskefejűnek nevezett fiú kibukkant a lombok mögül, válaszra sem méltatta Felekit. nem vette komolyan, különben is, birkózott egy göbös gyökérrel, szilárdan elhatározta, hogy kihúzkodia két nap alatt.

— Téged megsértettek — suttogta Feleki Csabának. — Vagy talán nem — tette hozzá fenyegetően.

— De igen. Hogyne — felelte gyorsan Csaba. Eszébe jutott a lapos, kifúrt kő, amit elásott, nem is olyan régen.

— Hát akkor rajta — vezényelt Feleki. — Te bátor, derék fiú vagy. El ne felejtsd!

Füttyentett. Más fiúk is jöttek, mind nagyon hangosak és vidámak. A zaj felerősödött. Rendszeresnek, tervszerűnek látszott az egész. ,,

Az eső nem esett. Csak sötétség támadt és hideg szél. váratlanul. Ez a hideg szél azután végigkísérte őket. Eleinte előzékenyen taszított rajtuk, hátulról előre.

A tüskés hajú fiú láthatólag meglepődött, a kalapácsát is otthagyta a cölöp tövében, csak a fűrészt vitte magával, hátrált, s amikor ütötték, akkor is hallgatott. _

— Hurrá ... — kiáltotta Csaba élesen. Élvezte, hogy üthet. Ő. Feleki szakított rá időt, hogy a n?gy zűrzavarban dicsérőleg barackot nyomjon a fejebúbjára.

Aztán beültette Csabát egy mélyedésbe.

— Itt maradsz — mondta szigorúan, elrohant kitérő irányban. Tudniillik kiderült, hogy a Tüskefejűnek is vannak barátai. • ;i

Csaba guggolt, fázott, a kalapját elvesztette, s ahogy utánanyúlt, bottal rávertek a kezére, de csúnyát. nagyot. Egyensúlyát elvesztette, hátraesett, a szél hirtelen megfordult, telehordta szeméttel az arcát.

Alig tudott a gödörből kikecmeregni. Szaladt visszafelé, mind az öt ujja vérzett.

De Feleki is jött ám, a nyomában, fájós nyakánál megragadta, csavart egyet az orrán, visszapenderfr tette.

35