Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 6. szám - Jókai Anna: Csaba a téren (novella)
Minden más lett volna, ha az az orgonabokor sikerül. Annál is inkább, mert az a kölyök egyszer szamárfület mutatott. Ilyenkor jogos a foglalás. Dehát Feleki elpuskázta. Bámészkodott, bámészkodott, szavalt, hadonászott, aztán köhögni kezdett, kezét a hasára szorította, egy perc alatt rámásztak a nyakára. Nemhogy orgonabokor! Még a legszebb fa is elveszett. Feleki meg lapul valahol, a gyomrát ápolja. — Lapulj csak, Feleki — suttogta Csaba merészen —, mert irtó dühös vagyok. És beléd is rúgnék, mint egykor a szódásba ... — Megint minket gyaláz — mondták a szomszédos bokrok között. — Már a szájmozgásából látom ... Áthájigáltak néhány göröngyöt. Csaba felugrott, egy lapos, kifúrt követ dobott vissza. Talált. A gyerek sziszegett. A lapos, kifúrt követ visszarepítették, Csaba kecses fordulattal kikerülte, felemelte a követ a földre!, elásta a homokba. — Bizonyítéknak — mondta komoran. Nem értették. — Mit akar ez? — Az egyik mutatta: meghibbant, a másik intett, nono, jó lesz vigyázni. De azért folytatták a kártyapartit a pokrócon. Csaba döngölte a homokot a bűnjel fölött. Megjelölte egy kóróval. Elálmosodott. — „Nekem is jogom van egy kis békességre — gondolta. — Ó, szegény, hajszolt gyerek! — feje alá tette kalapkáját, karimával kifelé —, és majdcsak lesz valahogy. Talán majd mégis anya . . .” Elszunnyadt. Kicsit hortyogott is. A nap rásütött, tetőtől talpig sütötte, most látszott, az az egy fa mennyire hiányzik. A zsineg egészen összeszorult. A kártyázókat idegesítette ez a látvány. A zsineg koporsómérete. Mégiscsak jobb, ha mozog. — Lusta — fedezte fel valamelyikük. — Lusta! — ismételte boldogan. — Mint egy dög, olyan lusta.. Zsibongva helyeseltek. — Lusta, lusta. .. lusta dög ... — kiáltozták összevissza, mámorosán, nem egyszerre és nem ütemesen, csak úgy, ötletszerűen, a szélrózsa minden irányából, szórtan. Csaba bambán felült, kapkodta a fejét. Megeresztette a hangját ő is. — Te büdös — visította jobbra_ —, te meg büdös vagy. Bűzlesz, mint a görény. Rohadt sajtot za- bálsz . . . mind büdösek vagytok. Es gyávák. Igen, gyávák. És rongyosak. Rongyosak is . .. — Beee — a leghangosabb körülölelte az elkötözött fatórzset, simogatta a mézes barázdát. — Gyere, ha mersz ... — Gyere, ha mersz ... — Gyere, ha mersz ... — Már reggel figyelmeztettünk, hogy ne ugrálj — mondta a tárgyilagos fiú —, már reggel kértünk, maradj békén végre ... — Túl szépen hangzott, a többiek fenyegetően összehúzták a szemüket. így még hozzátette: — Mit képzelsz, te taknyos? „Fel kéne szednem a sátorfámat — gondolta Csaba —, s elvonulni egy másik részre, innen messze.” De a:t is tudta, nincs már más hely, ezen a téren. Csüggedten körüljárta a kifeszített madzagot: Itt nem lehet labdát rúgni. Legfeljebb ütögetni, a földhöz, mint a dedósok. És ráadásul ezek a képébe vihognak közben. Valami újat kéne kezdeni. A labdát félretenni. De mit? A homokvárat kinőtte. Talán ültetni kéne, a gaz helyébe. Törpecserjét, virágokat. Ültetgetni. Kiskertet. Öntözgetni. És okos dolgokra gondolni .. Okos dolgokra, miért ne! „Kapát kaphatok, meg ásót is — gondolta. — Kora reggel fogom elkezdeni, korán, reggel, holnap, amikor nem süt ide annyira a nap. S amikor még nem bámulnak a pofámba. Olyan magot szerzek, ami egykettőre kinő. Megöntözöm, és huss! már szalad is az égig.” Egyelőre a mozdulatot gyakorolta, a csuklóját forgatta, teljesen belemerült, alig vette észre a kötélnél a hosszú árnyékot. — Helló — mondta az árnyék nyájasan —, szevasz, öcsi! Csaba csuklója lehanyatlott. Hátrált, ameddig a spárga engedte. — Nem ismersz meg? — kérdezte az árnyék. Balkézzel villanásnyira orrára csúsztatta zöld napszemüvegét. — Feleki! — kiáltotta Csaba. — „Ő az oka mindennek, s most idesétál, csak úgy.” — Mit csináltál a hajaddal? Mitől ilyen ronda szőke? — A fodrásztól jövök, egyenest. Ez a divat — mondta Feleki. — Hidrogén. Minden normális srác tudja. — Klassz a szemüveged. — Ha rendes vagy, majd felpróbálhatod — mondta Feleki. — Nem vagyok rászorulva. -— Csaba megigazította fején a pörgekalapot. — Cö-cö. Sokat kell még neked művelődnöd. — Minek sündörögsz itt? — kérdezte Csaba. — Reggel is belerángattál abba a heccbe, aztán most 3 Forrás 33
