Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 6. szám - D. Kónya József: Színpadkép, három felvonásra

Értem. Egy idő óta hozzá kellett szoknom a „csak neked mondom, komám, nem az újságírónak” kitételhez. Vagy feltételhez? Úgy látszik, sok mindenről két véleményünk van. Egy jól fésült, okosan sarkított, „diktálom, öregem”forma és a másik, amely kényelmes fotelek mélyén, bor mellett jön elő.

— Hát, tudod, alaposan lebőgtem. Már az első időben, amikor hangsúlyos kérdés lett a családi események szocialista tartamú megünneplése. Kimondani is elég, de mit csináljak, ha hivatalosan így titulálják. Mi már csak káderkeresztelőnek hívjuk. Na, mondom, ha lenni kell. hát legyen. Beszéltem a K. Pistáékkal, tegyék már meg nekem ezt a szívességet. Elvállalták. Mit mondjak neked, sanyarúbb volt az egesz, mint egy adóbevallás. Na, mondom, ez így nem megy, szóltam az egyik tanítónak, legközelebb csináljanak nekem valami jó kis műsort a gyerekekkel. Idő jutott rá bőven, itt jó, ha 20 gyerek születik- évente. Aztán úgy jött ki a lépés, hogy ketten is akadtak egyszerre, így hát csináltunk egy kis reklámot a faluban. Jöttek sokan már csak kíváncsiságból is, megnézni, hogy megy az ilyen, tanácsi módra. A tanító már egy órával azelőtt ott volt. Rendezkedett. Egyik gyerek a lemezjátszóhoz, ezt tedd fel, meg azt tedd tel, Ketten szavalni fognak, három kislány meg énekel. A tanácsteremből átcipeltük a virágokat, nem mondom, lett egy kis pofája az egésznek. Már akadt ott néhány lézengő, amikor a tanító begurult, hogy két kislánynak nincs itt az úttörönyakkendöje. Futás haza, nem fog leégni az igazgató előtt. Összejött a nép, a gyerekek még sehol. Tátogtunk, komám, mint a labdaevő a vidámparkban. Amikor kezdődik a műsor, a tanító beint, az a marha gyerek meg felteszi a Himnuszt. Összekeverte valahogy a srác, mi meg csak álltunk anyástól, gyerekestől, képzelheted. A többi valahogy elment, na mondom, még szólok néhány szót a szülőkhöz, és jól van. Még vége sincs a versnek, látom ám, hogy a plébános türem- kedik beleié az ajtón. Te jószagú úristen! Ez eljött röhögni! Nem vagyok én rossz dumás, tudod, de ez valahogy más dolog, mint téeszt szervezni. Persze a beszédem, az megvolt, még a tanfolyamról, de a pap előtt csak azért sem akartam elővenni. Annyi hülyeséget talán azóta sem hallott tőlem a falu. Latod ez is a baj: hiába öltözteted a kurvát talpig fehérbe, még mirtuszkoszorút is tehetsz a fejére, attól ugyan nem lesz szüzlány. Azt mondom neked, muzsikálhatnak itta New-York-i filharmonikusok, selyemmel boríthatjuk a termet padlótól plafonig, így akkor se fogunk versenyezni a pappal. Mert ugye a legszebb templom is hiába, ha dadogós a plébános . ..

W...

*

K. telefonál: „Este kimegyek falura, összejönnek a kiszesek egy kis beszélgetésre. Izgalmasnak ígérkezik, a vallásról lesz szó és annak kapcsán a szocialista tartalmú ... — szóval, ha kedved van, gyere.”

Megyek. K. a KISZ-apparátus fontos beosztású munkatársa, nekem meg vág a dolog. A kocsiban az est forgatókönyvét ismerteti, majd 25 kilométer hosszan megtudom, milyen jók ezek az oldott hangulatú esti beszélgetések. „Milyen sokat profitál belőle az ember, a fiatalokra való hatása meg nem is mérhető, öregem."

Az egyébként meghittnek tűnő KISZ-helyiséget alaposan átrendezték, apáinktól tanult módszerrel: középütt az előadó, vele szemben mértani sorokban a nyáj. Az első két sor természetesen üres.

Iszkolok a fiatalok közé — vagy harmincán lehetnek, többségük lány —. K. visszaint, invitál a pulpitusra, ahol a párttitkár, a KISZ-titkár és az ő széke mellett van még egy üres hely. Maradok hátul, egy csupaláb fiú és egy vidor kedvű lány között.

K. leül, eligazítja jegyzeteit, a KISZ-titkár figyelmeztetőül krákog néhányat, nagyon örülünk, üdvözöljük ... és kezdetét veszi a beszélgetés. K. bejelenti, hogy milyen témáról lesz szó, az összejövetelt természetesen kötetlen beszélgetésnek szánják, mindenki nyugodtan mondja csak el véleményét.

Lesúnyt fejek, az ablak közé szorult dongó zúgása repülőgépzajnak tűnik.

— Hát akkor ... és K. eivtárs beszél. Mint mondja, néhány dolgot, csupán gondolatébresztőnek. A figyelem osztatlan, még a gondolatébresztés harmincadik perce körül is példás. „Dehát ez az én véleményem — mondja K. —, mi pedig a tieteket szeretnénk hallani...”

A dongó újabb manővereket hajt végre, bennem felmordul a tiltakozás: Nem volt elég az iskolában? A kultúrfelelös kislány — talán funkciója miatt is — indíttatva érzi magát, hogy kérdezzen.

— Esküdhet-e a KISZ-tag templomban, és mi a vélemény arról, aki megkeresztelteti a gyereket, és még névadót is rendez?

Oldódik a hangulat, zsongani kezd a terem. K. elvtárs rendkívül érdekesnek tartja a kérdés felvetését, és ha megengedik, rögtön válaszol. Szó esik arról a rögös útról, amit egy ember megtesz, míg meg- győződéses marxistává válik, részletezi a fejlődés bizonyos szakaszait, példákat sorol. Már a Föld kialakulásának elméleteinél tartunk, amikor észbekap, és megadja a választ: „Tulajdonképpen, ha úgy vesszük, nem olyan rettenetesen nagy baj, de az elvek, a közösség ...” Most ő kérdez: „Véleményetek szerint a faluban élő fiatalok hány százaléka tudatos ateista, hány százaléka tagadja ösztönösen a vallást, hány százaléka? . . .”

A gyerekek boldogan totóznak, K. buzdításul számokat idéz a jegyzetéből: a megyében ugyanis így és így néz ki a helyzet, viszont országosan, de vannak kiemelkedő . . . mint például . .

Mellettem a csupaláb fiú arról beszél, hogy ő ugyan inkább ide jön, mint a templomba, és fütyöl a „papok beszédére”, de bizony templomban fog esküdni, különben nem lesz fedél a feje felett. Ha gye20