Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám - HAZAI TÜKÖR - Bencze Klára: A munkásszálláson
BENCZE KLÁRA A munkásszálláson Életem albérletben töltött korszakának vágyálma volt: bejutni egy munkásszállásra. Az olcsóságáért, a komfortjáért, a megbízhatóságáért. Lapomnak nem volt hozzá elég protekciója. — A szállás? Nem, én nem kívánkozom oda. .. — hallom most egy fiatal lánytól. Naponta három órát vonatozik, napban-szélben-fagyban, munkahelye és otthona között, rendszerint csomagokkal megrakottan, hogy kapaszkodni sem tud, sokszor a peronra szorul, sírva fakad a kalauzok basáskodásán, olyan érzékeny, hajnali és késő esti sötétségben, félelmében reszketve többször járja a falut, mint napfényben, s az izgalmakkal teli napok után otthon csak eszik valamit, s máris elalszik. De inkább így él, csak otthon hajthassa le a fejét, inkább így, minthogy szálláson lakjék. Miért? Milyen az élet a szálláson? Az épület tömör, mintha gránittömbből faragták volna. Jellegzetesen ötvenesévek- beli forma: mélyenülő téglalapablakok, a két kapunál hamisoszlopok domborodnak. Négy erkély mered ki a sima falból, kőerkélyek, súlyosak nehézkesek. A könnyed csín, a kellemes színek, az átlátszó erkélyek, a tágas ablakok hatvanas években épült új lakótelep házainak sajátja, ott a túloldalon. Itt, a fehér kő mellett a mélybarna az egyetlen szín. Van egy kis park, fű, paprikavirág, kék-lila-sárga árvácska, de olyan keskeny, szinte nincs is. Bent aztán élet van. Tágas hall, ruhatárral, portással, kolóniái bútorok, szék, asztal, pad, sajtótartó, megrakva újságokkal. Két óra után vagyunk, az ajtó szinte örökösen leng, a féllábú portás nem győzi a csusszanásokat székén a kulcsokért. Közben be nem áll a szája, mindenkihez van szava: — Apuskám, csomagja jött... — Mi van öregem, vége a melónak? — Elvitték a kulcsot, fönt vannak... — A telefon? Itt van, eredj... A pádon két kiöltözött lány, testvérek lehetnek. A fiú, akit várnak, le-föl szaladgál a lépcsőn, most éppen ott áll mellettük. Sanyi, a portás két félmondat között bizalmaskodva oda-oda szól: — Melyik a tiéd? Egyiket hagyd itt zálogba — kacsint, de a lányok nem néznek arra, csak mosolyognak. Milyen sok a fiatal. — Megjött az asszony — újságolja egy őszes férfi Sanyinak. — Hol szálltak meg? Odamész? Kövér, fehérhúsú fiatalember a portás, balloninge fel-felcsúszik a derekán, ahogy nyújtózkodik. Bennfentes és bizalmaskodó. Azelőtt okmánytáros volt a gyárban, itt többet kapott. De ma már ez is kevés. — Tudja, milyen idegmunkát végez itt az ember? Több mint hatszázan fordulnak meg a pultom előtt. Aztán, ha a lakbért kérem, nem éppen barátságosak. Sok ember, sokféle... A haliból nyílik az étterem, még lanyha a forgalom. Néhány asztalnál söröznek, ipari tanulók menüt fogyasztanak, egy nő ebédel külön asztalnál, egyedül. * 51
