Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 1. szám - HAZAI TÜKÖR - Kunszabó Ferenc: Makacs előítéletekről - makacsul

Közben elpirult, és azon társaira pislogott, akiket — ahogy ő mondta! — „igazi” iparitanuló-iskolába vettek föl!!

A jeles és kitűnő rendűek gimnáziumba és ipari technikumokba mennek; a jó rendűek egy része szakközépiskolába, a kereskedelembe és a vendéglátóiparba, más részük ipari tanulónak „szorul”, de itt már bőven találhatunk közepes rendűeket csakúgy, mint a gyors-gépíró tanfolyamra jelentkezettek között. A legtöbb iskolafajta elő is írja, hogy csak ilyen vagy olyan végzettségűeket vesz föl — egyedül a mezőgazdasági betanítottmunkás- tanfolyamoknál nincs ilyen föltétel. Illetve nem lenne, ha ilyen szakiskola indulna. De szó sem lehet róla, mert a rendelet értelmében csak 15 jelentkező esetén lehetne fölállítani. Ám a tavaly és az idén végzettek között összesen 8 fiatal mutatott volna hajlandóságot Nyárlőrincen.

De miért? Hiszen a község határában, illetve közvetlen környékén két téesz, egy állami gazdaság és egy erdőgazdaság működik, és mindenütt hiány van munkaerőben.

A gyerekek kijelentették, hogy fölösleges a tanfolyammal bajlódni, mert pl. Szappanos Pálnak téesz- sertésgondozó az édesapja, havi átlagban kétezerötszáz forintot keres, Pali vizsgák után oda megy dolgozni, és

tizanhat éves korára ő is megkapja ugyanazt a pénzt!

Az ember ujjahegyében benne van a remegés, hogy vég nélkül rakja a felkiáltójeleket, és húzza alá a szavakat. Hát még, ha a következők jönnek sorra:

Pedagógusok, szülők, gyerekek elmondták, hogy három évvel ezelőtt indult már egy mezőgazdasági tanfolyam, de

a gazdaságok a gyakorló órákhoz gyatrán biztosítottak szakfelügyeletet, gépeket, szerszámokat, tanműhelyeket;

a szociális, kulturális gondoskodás az iparitanuló-intézetekhez képest csaknem semmi.

Ezért aztán többen nem is végezték el, de akik szabályosan letették a vizsgákat, munkába lépve azok sem kaptak plusz pénzt, amit pedig a miniszteri rendelet lehetővé tesz az üzemeknek.

S az áltanos kép akkor sem lenne sokkal jobb, ha járások, megyék, sőt az egész ország adatait néznénk végig. . . Néznénk, ha lehetne, de ilyen adatokat senki sem gyűjt ebben az orszában: a volt parasztságot, a mezőgazdasági munkásságot illető megítélés erősen szorít bennünket még ma is, és a legfelsőbb szervektől egészen a szülőkig, a gyerekekig megbénítja az akaratot, lehetetlenné teszi a reális számvetést, elemzést.

Vagy mi másnak lehetne tulajdonítani, hogy:

a) ha valaki fodrász akar lenni,akkor három évig szigorúan tanulnia kell, de ha gyümölcskertésznek, akkor esetleg elvégezhet egy tanfolyamot;

b) ha egy műhelyben egymás mellett, ugyanolyan revorverpadon ugyanolyan munkát végez egy képzett esztergályos, egy betanított és egy betanítatlan munkás, akkor szigorú előírások szabályozzák, hogy az egyik pl. 10,50, a másik 8,20, a harmadik pedig 6,70-es órabért kaphat — míg ha a szőlőiskolában egyugyanazon munkát végez egy képzett és egy képzetlen dolgozó, akkor az előzőnek a bére lehet magasabb;

c) az általános iskolai számtan- és fizikakönyvekben a szöveges példák túlnyomó többsége a tisztán mezőgazdasági vidékeken is az iparból való;

<0 a tizenhat éves korig felemelt iskolakötelezettség remek alkalom lenne a mezőgazdasági szakképzésre, de ez senkinek nem jut az eszébe;

e) még az erősen fejlett iparvidékekbe ékelve vagy a fővárostól 20 perc autóútra is vannak olyan tanyasi iskolák, ahol a gyerekek 1-től 8-ig egy tanteremben, egy tanerő felügyelete alá járnak, pedig kövesút mellett vannak, és a legközelebbi osztott iskola 2—3 kilométerre található?! Es a többi.

„Nincs pénz”. Valóban, anyagi lehetőségeink szűkebbek a szükségesnél, de a javítanivaló legfontosabb problémák közül a korszerű mezőgazdasági munkásság megteremtése, kiképzése sem hiányozhat. S a munkát itt, az általános iskolában kellett volna kezdeni, már tegnap.

Mert arra viszont évről évre van pénz, hogy a sűrűn törő, elromló, hamar amortizálódó berendezéseket, gépeket újakkal pótoljuk. . . Egyetemi tanárok, kutatók már cikkeznek a veszélyről, mely a mezőgazdasági munkások szakképzetlenségében, technikai fejletlenségében rejlik.

A társadalmi előítélet máig húzódó hatása egy és oszthatatlan. Gazdasági igazgatók, téeszelnökök a munkaerőhiányra és a meglevő emberanyag fogyatékosságaira panaszkodnak, de nem indítanak tanfolyamokat, nem rendeznek be könyvtárakat, nem látogatják meg évről évre az általános iskolákat, nem „csalják ki" a gyerekeket gazdaságukba, vagy — hogy ilyen példákat is vegyünk — ifjúsági klubjaiknak nem vesznek magnót, gitárt .hangerősítőt, mondván: úgyis csak elrontják. Közben pedig olykor fogalmuk sincs, hogy a gazdaság ilyen célra szánt pénzét mire költsék. . . Ha a pályaválasztás szóba kerül, a pedagógusok rögtön bizonygatni kezdik, hogy mennyit tettek a gimnáziumok és a technikumok megszerettetéséért. Egy különösen lelkes igazgató kimutatta, hogy a szakközépiskolai felvételi kérdéseknek 48,7%-a nem tartozik az általános iskola oktatási anyagába — de ő azok tetemes részét aplikálta a tantervbe!. . . A szomszéd községben régi, nagyhírű kertésszakiskola működik, ám

4 Forrás

49