Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám - SZEMLE - Simon Zoárd: A Modern Könyvtár
ságát a mondanivaló erősebb kontúrja nem töri már át, a kettő egy magasabb szintézisben ötvöződik (Útravaló, Madarak ürügyén a hazáról). Az idillikumba való elvágyódás a legreálisabb tetthez, az övéihez való hazatéréshez vezet. Hiszen a vándor szívszorító érzését, aki munka- vállalási engedéllyel és útlevéllel a zsebében nekivág a nagyvilágnak, a költő még csak hatványozottabban érzékeli: „nem könnyű menni, itthagyni a marasztaló éveket és emlékeket, sem a csengő szóval ébredő mézszínű reggeleket, s az árva népet, szorító kezében a zord időnek” (Útravaló). Ami Herceg lírai etűdjeinél megtévesztheti az olvasót, az a sokszor használt — rossz versekkel nemegyszer lejáratott! — „költői kellékek” fel és alá kavargó édes-bús zsongása. Hiszen ezekkel A Modern Könyvtár Tizennégy év alatt kétszáz kötet, ez a statisztikailag kifejezhető mérlege ennek az immár nélkülözhetetlenné vált sorozatnak. Illő megálljunk néhány szóra, hogy feljegyezzünk valamit arról is, ami a számok mögött van, azaz irodalmi tájékozódásunk egészséges kitágulásáról, arányosabbá válásáról. A „Nagyvilág” című folyóirat mellett a Modern Könyvtár tette a legtöbbet azért, hogy a magyar olvasó megismerkedhessék a modern, a kortárs világirodalommal. A könyv- sorozat eredményében benne van az a hasznos tény is, hogy közgondolkozásunkból eltűnt a dogmatizmustól szított előítélet, melyben a modern szó szinonimája volt a megbélyegző kozmopolita jelzőnek. S megszűnt, legalábbis megszűnőben van, egyes írók és irányzatok tabuként való kezelése. Könyvkiadásunk nagykorúvá vált felnőtt olvasói szolgálatában. Emlékezhetünk még arra az időre, amikor Camus, Kafka, Beckett neve üres, legfeljebb hírhedt fogalom volt, ismeretet társítani nem tudtunk hozzá. Az álinformá- íás helyzetét szimbolikusan jellemzi az ötvenes évek elején megjelent antológia, mely úgy tüntette fel magát, hogy az észak-amerikai elbeszélőket reprezentálja, de hiányzott belőle Hemingway, Fitzgerald, Faulkner és még sokan az igaziak közül. Ekkoriban, csaknem kizárólag Howard Fast és Albert Maltz képviselte nálunk a modern amerikai prózát. S a Modern Könyvtár megjelentette — példánknál maradva — Faulknert, Sálingért, Capotet, Albeet, a beat-nemzedék antológiáját, John Barthot és másokat. Ha más példát választanánk, az eredmény nem változna. Tény marad, hogy a Modern Könyvtár mutatta be a közönségnek Dürrenmattot, Max Frischt, Hlas- kót, Fukazavát, Robbe-Grillet-t s Bergman Filmtrilógiáját (melyet a filmforgalmazás elmulasztott). És folytathatnók a sort. A Modern Könyvtár (az Európa Kiadó más sorozataival együtt, mint a Zsebkönyvek, a Napjaink költészete) hozzáa szavakkal nemcsak a varázslat, de a legszín- vonaltalanabb táncdalszerű giccs is előhívható. A karmester pálcájának legkisebb mozdulatából megállapítható azonban, hogy valódi művekkel állunk-e szemben, vagy vásári kacattal. A varázslathoz öltözött ember lisztes arca nem feltétlen — sőt, a legtöbb esetben nem! — színvonaltalan produkciót eredményez. Ha belekezd a dalba, azonnal kihallatszik az a többlet, amellyel már nemcsak saját magáért, a dal szépségéért énekel (Fegyverhordozó és kengyelfutó). Nem árt megjegyezni: legalább ezért a felismerésért érdemes a „bácskai tárlat” verseinél a szokásosnál kissé hosszabban elidőzni. SZAKOLCZAY LAJOS segít világirodalmi műveltségünk alapjai megszerzéséhez. Ez a művelődéspolitikai munka az olvasók irodalmi tudatának gazdagításával, ízlésének kiművelésével végső soron hazai irodalmunk jobb megértését, befogadását is elősegíti. A sorozat alig méltányolható érdemei ellenére sem hallgathatjuk el olvasói észrevételeinket. A szerkesztési koncepció érthetetlenül háttérbe szorította a költészet publikálását. A két szovjet, a lengyel s a makedón lírai kötet mellett az amerikai beat-antológiában kapott helyet a vers, s előkészületben van egy mai francia költőkből való válogatás. A kétszáz kötethez viszonyítva nagyon rossznak tartjuk ezt az arányt. Miért nem találkozhattunk gyakrabban versantológiákkal és egyes költőket bemutató gyűjteményekkel? (A Napjaink költészete c. sorozat mostmár enyhíti ezt a gondot.) Szerintünk itt lett volna a helye pl. egy Ginsberg-kötetnek, nagyon örülnénk a jelenkori angol líra könyvének is. Senghor, Césaire is hiányzik, s mintha kissé mellőzve lennének a fejlődő országok, általában a nem európai népek szerzői. A szubjektív hiánylistára még Beckett prózája és Henry Miller neve is felkerülhetne több más mű mellé. Örömmel fogadjuk viszont az új, kérdőjeles alsorozatot, s benne kiváltképp a szegényes magyar nyelvű szociológiai irodalom gazdagítását várjuk. Mert igaza van Arnold Hausernek: a szociológia „több annál, hogysem csak a számos tudományág egyike volna: központi tudomány; olyan mint a teológia volt a középkorban, a filozófia a 17. és a közgazdaságtan a 18. században: a kor egész világnézete belőle meríti az útmutatást”. S ehhez a szerephez méltóan kellene képviseltetni alkotásait a modern szellemi világot bemutató, közvetítő sorozatban. Továbbá meggondolandó volna mai filozófiai művek kiadása is. Közönségünk szinte reménytelenül tájékozatlan, nem a maga hibájából, korunk bölcseleti törekvéseiben. A ma már 94