Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 5. szám - HAZAI TÜKÖR - Illyés Gyula

Aki messzire akar nézni, összeszűkíti szemhéját, olyan, mintha szigorúan nézne, csak a rosszat fürkészné. Én úgy nézek szigorúan, hogy bízom.

Az író számára sosem a kérdés kényes; mindig csak a megfogalmazás. Mesterségünk dicsősége — s egyben vizsgája —, hogy pusztán a szabatos mondat tenger félreértést megold; már maga a tüzetes ábrázolás tömérdek tévedést eltöröl.

ILLVÉS

ŰVULA

. . . nem igaz, hogy nem lehet akár kétségbeesetten is élni.

Szomjasan szeretem a fényt. Imádom az egyszerű — s mégis harmonikus — vonalakat.

Balassitól, Zrínyitől, Csokonaitól Petőfiig, Adyig, József Attiláig a nemzeti érzés a magyar szellemiségben félreérthetetlenül egy jelentésű. Sose a kirekesztést jelenti; mindig az egybe- tartozást.

Kicsiny ez a mi magyar műhelyünk, kicsinyek errefelé mind a műhelyek, de rendelőnk, úgy tetszik, mégiscsak a hatalmas emberiség.

Mi magunkért kell világirodalmi ran- gúaknak lennünk. És elsősorban is a saját szemünkben.

Minden ember használta holt anyagban üzenet van. Minden szerszám beszél.

A költők anyanyelvre tépték szét a világot, de ők maguk különösképpen ismét egy nyelvet kezdenek beszélni, függetlenül a dialektusoktól.

Mi a jó Város? Ahol az utcán is oly otthonias vagyok, mint a lakásomban.