Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 5. szám - HAZAI TÜKÖR - Zám Tibor: Hivatali csók

— Lehetséges, hogy így van. Lehetséges, hogy behívatta őket, és beszélt velük, de erről én nem tudok.

Az előbbi kérdést azért voltam bátor feltenni a párttitkárnak, mert az elnök a két „tanúnak” is „sugallt”, mielőtt a vezetőségi ülésre citálta őket. A két nyilatkozatot stilizálatlanul írom, ahogy a magnetofonszalag rögzítette.

K. Sándor:

— Kérem szépen. . . Egyik délután bejött hozzám az elnök elvtárs és. . . hát... kérdezte, mi a véleményem az új főkönyvelőről, hiszen azelőtt jött ide.. . Hát én... különösebbet mondani nem tudtam, hallottam. .. De bocsánat, ő előre bocsátja, hogy „valamit hallottam én, azt mondja, itten a. .. lányoktól meg. . . hát. .. Te nem tudsz semmit?.. .”

N. Gyula:

— ... akkor ő (az elnök) azt mondta, hogy „ez a főkönyvelő nem felel meg a követelményeknek. .. Itt valamit tenni kell és. . . és... és... valamit, biztos, tudjátok ti is, hogy... valamit... Mit tudom én, iszik-e, nőzik-e, vagy hasonlókat...” Én csupán... az elnök elvtárs hatására, hogyhát. . . segítsünk be. . . és hát. . . felhasznált, sajnos.

A volt elnököt félmilliónál többet érő etázsfú'téses, téli kertes villájában kerestem fel. Szó sem lehet arról, hogy a magnetofont bekapcsoljam.

— Ebben az ügyben nem vagyok hajlandó nyilatkozni. Ez nem újságtéma, amíg tüzetesen meg nem nézik.

Eléje rakom a legépelt magnószövegeket.

— Ezek a dolgok el vannak ferdítve, tendenciózusan ellenem vannak irányítva.

Meggyanúsít: én irányítom ellene. Megfenyeget: még majd más fórumokon is beszélgetünk. . . „Érdemleges” nyilatkozata mindössze annyi, hogy őt, az elnököt, a vezetőségi ülés reggelén tájékoztatta a párttitkár, ezért nem volt helyes azon nyomban vezetőség elé vinni a G. László ügyét.

Emlékezetébe idézem a szanálási bizottság évközi, augusztus 28-i jegyzőkönyvének egy passzusát:

„A termelőszövetkezetnek G. László személyében sikerült a második negyedévben magasan kvalifikált főkönyvelőt munkába állítania, akinek rövid működése alatt a szövetkezet számvitele és pénzgazdálkodása, vagyonvédelme igen sokat javult. . . A főkönyvelő felszólította párttitkárt, hogy a tsz-szel szemben fennálló 11 700 forint tartozását rendezze. A pénztáros és néhány könyvelő hanyag munkájáról írásbeli feljegyzést készített. Ezt követően néhány könyvelőnő közölte a párttitkárral, hogy a főkönyvelő velük meg nem engedhető szerelmi viszonyt akar létesíteni. Miután G. László nem volt hajlandó a különböző manipulációkba belemenni — akitől év végére a valóságot tartalmazó mérleget kapott volna a hatóság — szaktudásába nem lehetett belekötni — ily módon akarták távozásra kényszeríteni.”

— Ehhez mit szól? — kérdezem T. Károlytól.

— Ragyogó feltevés — mondja.

Szerencsés ember T. Károly: még csak egy fegyelmit sem kapott a szövetkezetben viselt dolgaiért. Pedig sokszor nem igazodott „a kötelező erkölcsi normákhoz”.

*

Összegezve a riportút eredményét, úgy vélem, hogy a hivatali csóknak semmi köze sincs az érzelmekhez: a szókapcsolat a tetthelyen csak fedőneve volt egy tisztátalan akciónak, amely azt célozta, hogy lehetetlenné tegyenek egy tisztességes embert. Mucsai machiavellizmus, mondhatjuk, látva az akció felépítését, bonyolítását, „törvé- nyesítését”. A szövetkezetben is, máshol is vannak még ilyenek. A munkahelyi demokrácia erősödésétől várhatjuk, hogy ne legyenek.

70