Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám - HAZAI TÜKÖR - Pavlovits Miklós: Képesítés nélkül
PAVLOVITS MIKLÓS Kcpeóílés nélkül — „Szavakban és tettekben egyre többet foglalkozunk a fizikai dolgozók hátrányos helyzetben levő gyermekeinek megsegítésével — mondotta beszélgetésünk során megyénk egyik járásának művelődésügyi osztályvezetője.—Tanfolyamokat, korrepetálásokat, külön foglalkozásokat szerveznek iskoláink, hogy a munkás- és parasztszármazású tanulók az értelmiségi családi környezet előnyeit »behozhassák«, és a továbbtanulás akadályainak viszonylag egyenlő esélyekkel indulhassanak. Ezek az erőfeszítések azonban a probléma tüneti kezelésére vonatkoznak csupán, mert a külterületeken szüntelenül és nagy számban újratermelődnek a tanulási nehézségekkel küszködőfiatalok. Ennek pedig két oka van. Egyrészt a tanyák, azaz a gyermekek ismeret- szerzését legkevésbé segítő adottságok felszámolása csak igen lassan halad, másrészt pedig a külterületi, osztatlan iskolák oktatásügyi vonatkozásban is a legelmaradottabbak. így a legkedvezőtlenebb körülmények között tanuló, legalacsonyabb tudású fiatalokat a legképzetlenebb nevelők, képesítés nélküli pedagógusok oktatják . . .” Vélemények a tárgykörről ,,A cipőmet nem viszem olyan suszterhez, akiről tudom, nem érti a szakmáját. Gyermekem tanulását, egyéniségének kiformálását azonban — ha történetesen kisebb faluban vagy tanyán lakom — kénytelen vagyok képzetlen emberekre bízni. Hát nem képtelenség ez?. . ,,A képesítés nélküli nevelők tömege tömi be a magyar pedagógia hajóján keletkezett kisebb-nagyobb lyukakat. Szükséges rosszak, akiket kénytelenek vagyunk alkalmazni, mert nem tehetünk mást.” „Áldozatok ezek a fiatalok, akik kilencszáz nyomorúságos forintért nehezen megközelíthető tanyai, külterületi iskolák nebulóit oktatgatják energiájuk teljes bevetésével — azokon a helyeken, ahol az okleveles tanárok, tanítók már nem hajlandók állást vállalni.” „Azok afiatal tanerők, akiket — szükségből — képesítés nélkül alkalmazunk, sajnos, többségükben nem tudják ellátni feladatukat.” „Véleményem szerint a képesítés hiányában is ezt a pályát vállalók többsége derekasan állja a sarat a napi oktatási munka nem éppen optimális körülményei között. Sokuk — és ezt tapasztalataim igazolják — több megértéssel, természetes érzékkel foglalkozik a tanulókkal, mint nem egy már évtizedek óta tanító pedagógus.” „Hát azért álltak be tanítónak az érettségi után, mert nem akaródzott nekik a munka a földeken. Az irodába nem fogadták őket, és most ott legyeskednek fehér köpenyekben a kinti iskolában.” Publicisták, művelődési szakemberek, egyszerű emberek véleményeit idéztem, és az egymásnak ellentmondó megállapítások sorát még tovább folytathatnám. Talán túlságosan is tagadják egymást az élet és a pedagógia különféle területein dolgozó emberek a szakképzettség nélküli pedagógusok megítélésében. Hogy valójában menynyire problematikus oktatásügyünk eme jelensége, arról a számok is csak bizonytalanul tudósítanak. Az országban hozzávetőlegesen 5000 képesítés nélküli nevelő 60
