Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 5. szám - HAZAI TÜKÖR - Czakó Gábor: Riportjelentés a munkáról

A holnap

A pályaválasztás jövőbeni lehetőségeiről nem kérdeztem. A szakközépiskola-rendszerhez mégis hozzászólnék. Megfontolandó, hogy a magasabb és speciálisabb szakképzés eredményei fö!érnek-e azzal, hogy az eddiginél is többen kerülnek szüleik, tanítóik vagy a divat hatására olyan jellegű iskolába, melynek eredményeként később fölismert képességeiket csak aránytalan áldozat árán vagy egyáltalán nem tudják kibontakoztatni. Még 18—20 évesek sem tudják sokszor, hogy mihez van tehetségük, a 14 évesektől ez még kevésbé várható el.

Föltétlenül a jelenleginél több gondot kell fordítani az ifjúság erkölcsi nevelésére. A szaközépiskolá- soknál hatványozottabban jelentkezik ennek szükségessége, hiszen a hagyományos, „humán” gimnáziumok tananyaga természeténél fogva morális töltésű, hiszen a magyar- és világirodalom, a nyelv- tanulás, művészettörténet, esztétika oktatása során megismert művek fogalmi eleme az erkölcs. A netán Baradlay Richárd és Jenő helyébe Jépő benzolgyök és hidraulika nem fog sem hazafias, sem családszerető érzést kelteni a tanulókban. És ha önmegismerésük ellenkezik a választott (választatott) tanulmányaikkal, az iskola munkára nevelő fáradozásai is könnyen hozhatnak fordított eredményt.

Derűlátó természetem ellenére nem hiszek abban, hogy ebben az évezredben eljutunk addig, hogy mindenki önmegvalósító munkát végezzen. Különösen azért sem, mert az új ipari forradalom, elsősorban az automatizálás révén, a hagyományos szakmunkákat egyre inkább degradálja, s növekedni fog a termelés tervezői, szervezői, vezetői és a berendezések kiszolgálói között a szaktudásbeli különbség. „1930-ban, nemzetközi statisztika szerint, az iparban foglalkoztatottak 58 százalékának elegendő volt legfeljebb 8 éves iskolai képzettség, és csak 10 százaléknak volt középfokúnál magasabb képzettsége, az 1970-re vonatkozó becslés szerint viszont már csak 6 százalék számára elegendő a 8 éves iskola, 68 százalék igényel középfokúnál magasabb képzettséget.” (Erdey-Grúz Tibornak az MSZMP Politikai Akadémiáján 1970. február 26-án elhangzott előadásából.) Még az sem vigasztal, hogy a kiszolgáló segéderő száma jelentékenyen csökkenni fog. Mégis a rövidülő munkaidő, a kellő anyagi lehetőségek már a kommunizmus megvalósulása előtt megadják annak a módját, hogy a társadalom minden tagja hasznos és neki tetsző foglalatosságot űzzön.

Nem utópiák, hanem inkább a mai kívánságok után érdeklődtem: mit várnak az emberek az új gazdaságirányítási rendszertől anyagilag és egyébként.

„Az új mechanizmusban mekkora jövedelmi eltéréseket tart indokoltnak?” — szólt az első kérdés. Nagyon sokan hagyták üresen a válasz helyét. A megkérdezettek nagy többsége (282 fő, 63%) minimális, legföljebb ötszörös eltérést engedne meg. Ezen belül is 112 válaszoló (25%) legföljebb 1:2 viszonyt tűrne el. De ilyenek is előfordultak: „Véleményem szerint semminemű eltérésnek sem szabadna lennie.!” (33 éves kohász.) Hat-tízszeres eltérés mellett van 38 személy (8%), 23 szerint (5%) bármilyen fizetési különbség megengedhető. Az indoklást adók szinte kivétel nélkül megegyeztek abban, hogy „Munka után fizessünk!” (18 éves géplakatos.)

Utolsó kérdésemre — mit vár személy szerint az új gazdaságirányítási rendszertől — ismét jobbára pénzt kértek a válaszolók. Összesítésemben 53% jólétet vár, 17% a vezetés javulását, ugyanennyi semmit, 14% a demokrácia fejlődését. Szerepelt néhány különleges kívánság is, de csak egy érdemel említést: az erkölcsök javulását reméli 2%. (Megjegyzés: Volt, aki több óhaját is beírta, de a százalékokat nem a kívánságok, hanem a válaszolók számához képest számítottam.)

Befejezésül álljon itt az én szavaim helyett néhány kiragadott kívánság, a cinikustól a javítani akaróig.

„Megszűnjön, hogy a vezetők távolabb állnak a dolgozóktól, mint ami ebben a társadalomban megengedhető volna.” (27 éves mozdonyvezető.) „Több megbecsülést — anyagilag és erkölcsileg — a tudományos munkát végzőknek. 30 éves korára az embernek legalább egy kis másfél szobás lakása legyen, illetve a bérezéshez viszonyítva a lakásárak elfogadhatók legyenek!” (29 éves laboránsnő.) „Több pénz, kevesebb munka.” (16 éves segédmunkás.) „Hogy mindenkit legalább fél évenként vonjanak felelősségre!” (36 éves gépkocsivezető.) „Állandó szabad szombatot, magasabb bért, nagyobb tiszteletet a dolgozóknak a vezetőségtől, olcsóbb árakat, kevesebb naplopót!” (22 éves gépkezelő.) „A dolgozó nőknek segítséget, egyforma bért, a nehéz munkát fizessék meg, akkor nem lesz vándorlás. Hát én csak ennyit akarok.” (18 éves berakónő.) „Sajnos, semmi jót. Amíg az improduktív munkaerő aránya a 30—50%-ot is meghaladja, nem lesz változás. A pénz évi 6—8%-os romlását.” (27 éves szobrászművész.) „Gazdasági sikereket.” (28 éves szobafestő.) „1. igazi gazdasági életet, 2. a jó munka megbecsülését, a rossz munkáért legalább olyan mértékű erkölcsi elítélést és anyagi szankciókat,

3. a levitézlett gazdasági vezetők eltávolítását, 4. valami kevés teret az ifjúságnak (nemcsak szavakban), 5. a munkát fizessék és ne az ember múltját.” (26 éves tervező.) „Berendezett lakásra és külföldi utazásra gyűjtök.” (23 éves nő, gyógypedagógus.) „A technikai színvonal emelkedését, még a részesedés rovására is. Modern szervezési és irányítási elveket. A munkás jólétét. A bújtatott inproduktiv állomány felszámolását. Az életszínvonal emelkedését ne csak az újságokból tudjuk meg.” (27 éves villamosmérnök.)

„A mechanizmus ne egyen egy csomó új rendelkezés. És figyelembe kell venni, hogyha egy ember törekszik, nemcsak azért dolgozik, hogy több pénzt kapjon, hanem mások boldogulását is elősegíti.” (25 éves műszaki rajzoló.)

54