Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám - HAZAI TÜKÖR - Czakó Gábor: Riportjelentés a munkáról
gondoltak a félállás lehetőségére, holott ez az ő kétműszakos életük megkönnyítésére kézenfekvő lenne. A családbálvány is jól lakna, s a hivatásérzetből is több maradna. A férfiak igenjeinek indoklásai elsősorban a munka belső lényegével kapcsolatosak: ,,Bátrabb, harciasabb módszerekkel vezethetnék.” (28 éves részlegvezető.) „Dolgozni mindig szerettem.” (16 éves segédmunkás.) „Mert a tétlenség marhaság.” (17 éves műlakatos tanuló.) „A munkát szükségletnek tartom.” (25 éves mérnök.) Akadt ilyen is: „Szórakozásból.” (22 éves rádióműszerész.) A nők is hivatkoznak hasonlókra: „A munka az élet sója!” (24 éves tanárnő). A gyengébb nem képviselői közül azonban nagyon kevesen tudtak elvonatkoztatni a családtól. „Nem unatkoznék” — válaszolt egy 31 éves fodrásznő, majd a második kérdésre ezt írja: — „Egy férj nem biztosíték egy életre.” Többedmagával csatlakozik hozzá ez a 21 éves meós, hajadon: „Hátha időközben elválunk!” „Munka nélkül a »függetlenségemet« adnám föl.” (22 éves nő, ügyviteli alkalmazott.) Az állást vállalni szándékozó „milliomos” nők egyik legfőbb indoka, hogy bizalmatlanok a házassággal szemben, nem remélnek tőle életreszóló és anyagi biztonságot is nyújtó kapcsolatot. A tagadó válaszok legérdekesebbje ez: „Iparengedélyt váltanék, és alkalmazottakkal dolgoztatnék.” (18 éves műlakatos tanuló.) Még hárman írtak hasonlót... „Utálom a melót!” (17 éves segédmunkás.) Az ő esetükben a munkára nevelés nem mondható különösebben sikeresnek. Ez az ifjú segédmunkás tömören fejezte ki a dolgozni nem akaró férfiak véleményét. Az árnyékoltabbakat, a cifrább fogalmazásúakat nem idézem, ennéltöbbet egyik se mondhat. A férfiak munkátlansági hajlamát rendkívül erkölcstelennek érzem. A nőknél ugyanis egészen másról van szó: „Ha férjnél lennék, és lennének gyerekeim, inkább otthon maradnék, legalább addig, amíg a gyerekek iskolába kezdenek járni.” (19 éves nő, műszaki rajzoló.) „Nem, a gyerekemet nevelném.” (27 éves nő, belső ellenőr, közgazdász.),.Családdal foglalkoznék.” (29 éves nő, rajzfilmrajzoló.) „Szerintem csak annak a nőnek kellene dolgoznia, aki nem szereti a háztartási munkát és a családot.” (22 éves adminisztrátor.) „Fizessenek a férfinak, hogy tartsa el a családját.” (51 éves berakónő.) A tagadó választ adott nők tehát távolról sem dologtalanul akarnak élni másfél milliójukból, hanem ezzel megteremtenék annak lehetőségét, hogy jelenlegi munkájuk helyett egy másikat, társadalmilag ugyanolyan hasznosat végezhessenek. Sajnos, a nők egy része 1910-ben, 1950-ben, de 1970-ben is csak szükségből vállalt állást. Közismert, hogy két-három gyermek eltartásához egy fizetés ritkán elég. „Női fizetés” — mely egy rossz házasságból való szabadulás alapjául szolgálna — még kevésbé. Nemcsak az egyenlő munkáért egyenlő bért elve nem valósult meg mindenütt, de a zömmel nőket foglalkoztató szakmák (pedagóguspálya, kézmű-, házi-, textilipar) az országos átlagnál 15—25%-kal alacsonyabb jövedelmet biztosítanak. (Néhány jogszabály hátrányosan különbözteti meg őket: ha csak a feleség közalkalmazott, férjét és gyermekeit nem illeti vasúti kedvezmény, ha a férj nem tagja a társadalombiztosításnak, az asszony joga alapján nem jár családi pótlék. Van persze előnyös megkülönböztetés is: a munkajog legalább 25 mesterségtől kifejezetten tiltja őket, ezért nincs ma már baboskendős traktoros és csilléslány.) Munka vagy jelenlét? Az előzőkben inkább a munkaerkölcs belső, szubjektív oldaláról esett szó, vagyis arról, hogy a munka mennyiben segíti a válaszolók önmegvalósulását, lelki békéjét, boldogulását. Sajnos, az eddigi kép nem örvendetes; bár többen végzik örömmel munkájukat, mint nem, de kevesen látnak előrejutási lehetőséget, foglalkozásukat sokan nem képességeik fölmérése alapján, hanem külső tényezők hatására választották, és a nyilatkozók fele — 51% — hivatást kíván változtatni. Erős még a sok pénz vonzása is. Most nézzék meg, hogy ilyen feltételek mellett mennyiben valósul meg a munkaerkölcs külső, a társadalomra közvetlenül ható oldala: milyen szorgalom mai-odaadással teljesítik a kikérdezettek állásuk rájuk rótta kötelességeiket. Szokott-e munkahelyén lógni? Igen Nem Nem válaszolt 25 é fiatalabbak 278 fő 148—53% 90—32% 40—15% 26 I idősebbek 169 fő 79-47% 70-41% 20—12% Férfiak 245 fő 143—58% 71-29% 31-13% Nők 202 fő 84—42% 89—44% 29-14% Összesen 447 fő 227—51% 160—36% 60—13% Mint látják, egyenes kérdést alkalmaztam. Az ívek jelentős részét az üzemi, hivatali vezetők terjesztették. Hat egy helyről jött íven az igeneket a válaszolók gondosan befirkálták, föléje nemet írtak, s mindegyikük indoklása szószerint így hangzott: „Nem, mert a szoros norma nem engedi.” 52
