Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 5. szám - HAZAI TÜKÖR - Czakó Gábor: Riportjelentés a munkáról

A számok szerint a megkérdezettek kisebbik része választotta saját elhatározásából jelenlegi mesterségét. Lényegében ugyanannyian, mint ahányan véglegesnek tekintik azt.

Csak három csoport; az értelmiségiek, technikusok és ipari tanulók igenjei haladják meg mindkét kérdésnél az átlagot, azaz míg az utóbbiak — a közeljövő szakmunkásai — az elsőnél listavezetők, addig a másodiknál az utolsók!

A 25 évnél fiatalabbak 36%-a választotta saját elhatározásából szakmáját, 48% külső hatásra döntött. Az idősebbeknél éppen fordított az arány: 48% választott saját elhatározás alapján. Ebben nyilván a későbbi „pályamódosítások” is közrejátszottak.

A második kérdésre adott válaszok nagy vándorlási lázról tanúskodnak. Egyedül az értelmiségiek mutatnak megállapodottságot, a többiek „mozgékonysága” szakképzettségük szintjének csökkenésével egyenes arányban növekszik.

De nemcsak a magasabb és többé-kevésbé nehezen megszerezhető képesítés köti az embereket pályájukhoz, hanem a pénz is. A havi 2000 Ft (kb. az országos ipari átlag) alatti jövedelműek 38, a 2—3000 Ft között keresők 56, az ennél nagyobb jövedelműek 60%-a ragaszkodik a foglalkozásához.

A nők egy „hajszállal” „ragaszkodóbbak” a férfiaknál; de csak 3%-ot jelent ez a hajszál.

Nagyobb az eltérés a két korcsoport között. A 278 főnyi 26 évnél fiatalabb megkérdezett közül 176, (63%) vágyik új hivatásra, a 169 idősebb közül csupán 52, (31%). Érzékletes képet ad a részletezés: a 20 év alattiaknál 66, a 21—25 éveseknél 60, 26—35 éveseknél 39, a náluk idősebbeknél már csak 18% kísérletezne új foglalkozással.

„Idős vagyok a változtatáshoz” — írja egy 52 éves könyvtáros. A hűség egyéb indokai azonban érdekesebbek: „Elképzelni se tudok más hivatást!” (27 éves nő, fogorvos.) „Állandó fejlődési lehetőséget látok.” (23 éves műszerész.) Vagy egyszerűbben: „Szeretem ezt a szakmát.” (21 éves kéziszedő.) Hivatástudat nélkül is létezik ragaszkodás: „Három gyermekem van, eltartásuk nem ad lehetőséget ahhoz, hogy más szakmát keressek.” (30 éves esztergályos.) „Fizikailag bírom, mert csökkentett munkaidőben dolgozom.” (28 éves nő, gépkezelő.)

A változtatni akarók java — legkivált a fiatalok — tanulni szeretne: „Több szakmát is akarok szerezni.” (16 éves műlakatos tanuló.) Első hallásra se tűnhet különösnek, hogy valaki hivatásigényből hagyná ott pályáját: „Olyan munkakört szeretnék betölteni, ami szellemileg jobban igénybe vesz, és látható haszna is van, nem anyagi, hanem az emberek számára is hasznos.” (21 éves nő, ügyviteli alkalmazott.) „Szeretnék többet, jobbat, szebbet végezni, és ezt természetesen anyagi megbecsülésben is szeretném jobban észrevenni.” (20 éves nő, műszaki rajzoló.) A munkahelyi hűség nemcsak hivatástudatból áll: „A legmagasabb műszaki képesítéssel rendelkezem, az életkorom se mondható már fiatalnak (?), és mégis mindennapos anyagi gondokkal kell szembenéznem.” (28 éves gépész- mérnök.) „Nincs megfizetve!” (17 éves esztergályos.) „Amennyiben lakásomhoz közelebb munkahelyet találok, 2700 Ft-ért bármilyen munkát vállalok.” (42 éves technikus, havi jövedelme 2400 Ft.)

És végül néhány különleges nem: „Korom dacára nem érzem befejezettnek magam, de hogy mi a teendő, nem látom világosan.” (26 éves tervező.) „Nem akarok örökké dolgozni.” (21 éves nő, gépkezelő.)

A munkahelyi boldogtalanság az utóbbi évszázad problémája. Az ipari forradalom foglalkozások százait teremtette meg; az ember tevékenysége hallatlanul változatossá vált. E folyamat azonban kétirányúnak bizonyult. Egyrészt módosult magának a munkának a szerkezete, másrészt a termelők szociológiai összetétele, a termék létrehozásában játszott szerepe. Az addig önellátó parasztság (mezőgazdaság) specializálódott, az ipari munka kettészakadt. E szakadás merőben újszerű. A mindjobban automatizálódó üzemek szalagrendszerében dolgozók szaktudásának, ügyességének jelentősége egyre csökken, s egyre kevesebb lehetőséget nyújt az önmegvalósításra. Az új termék létrehozásának megtervezése, a munka irányítása, szervezése egy másik csoport föladatává válik, melyet az szellemi képzettsége birtokában végez. Ez a struktúra szorosan összefügg a kapitalizmus osztálytagozódásával.

A szocialista társadalom magántulajdon megszüntetése, a javak elosztásának demokratizálása révén tagjainak lehetőséget nyit a munkamegosztás bármely területén való elhelyezkedésre, beleértve a gazdasági és társadalmi rend szervezését és vezetését is! Mindemellett azonban még mindig homályban marad a mechanikus részmunkát végző, de a munka révén önmegvalósításra vágyó ember ellentmondása föloldásának lehetősége.

Munka és boldogság

Életünk alapja a munka. Időnk túlnyomó részét töltjük vele; természetes, hogy általa keressük boldogulásunkat.

Arra a kérdésre, hogy örömmel végzi-e munkkáját, csak a megkérdezettek 1/3-a írt nemet. A „boldogok" aránya az alkotás, a munka teljességével való találkozás jelentőségével párhuzamosan növekszik. Természetesnek tartom, hogy az ipari tanulók írtak legtöbb

47