Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám - Szekér Endre: Arcképvázlat Illés Endréről
va. Ezzel az élet többarcúságát sejteti. Amikor az író megszólal a műben, azt sugallja nekünk, hogy hinnünk kell a fiú ártatlanságában. A fiatalok mellé áll a Festett egek című színművében is. Megjegyzi: „azért bírálom, mert — szeretem őket”. A Rendetlen bűnbánat című, Vas Istvánnal közösen írt darabjában úgy avatja felnőtté hőseit, hogy megpróbáltatások elé állítja őket, egy halott terhét rakva vállukra indítja új útra őket. Megméri erejüket, szerelmük nagyságát. Az idegen című drámájában a közönyössé vált férfival, Tamással szemben, ki „egymagában áll a kihűlt világban”, Éva mellé áll, mert ő a teljes ember, aki számon meri kérni férjétől: „Most már elárulhatom: azért jöttem fel hozzád, hogy megtudjam, csak magadnak élsz-e továbbra is, vagy a világhoz van valamilyen közöd.” S a megméretett és könnyűnek találtatott hőstől Éva elválik, önmaga folytatja útját, mert ő csak úgy tudja élni az életét, hogy a szerelemmel is valamit építsen, s nem kiégetten, kis „örömök hamujában” vergődve. Párizs és Itália Illés Endre Stendhal és Maupassant avatott fordítója, a francia szellem szerelmese. Gyakran utazik Párizsba, s élményeiből eredeti művek születnek. Műfaji szempontból összetett alkotások ezek: egyszerre novellák, útirajzok, esszék. A konkrét élményt színezi az író sok korábbi emléke, élménye: felvillannak benne képek, színek, versek, s így vetítődik elénk a legigazibban Illés Endre egyénisége, alkotói arculata. A Szajna- parton című novellájának elején a színekre figyel: „A Szajnát Utrillo kéknek festette, Henri Rousseau zöldnek, Braque sárgának és pirosnak. A türelmes víz ma olyan sárgás-zöldes piszkoskék, mintha a három festő itt a Szajnában mosta volna ki az ecseteit.” Az író a Szajna-parton sétál, a könyvárusok ládáiban egy Leconte de Lisle-köte- tet vesz észre, s Anatole France szellemét idézi. Egy jelenetet villant fel, amikor egy könyvet elcsenő fiút a könyvárusnő nem büntet meg, és csak visszadobatja vele a könyvet, mondván, nem neki való. A pillanat izgalmas. Az író Párizs varázsát érezve így zárja művét: „De én ott, a Szajna-parton, a tavasz és nyár birkózásában, Racine egykori lakása, Balzac nyomdája, az öreg France könyvesboltja és a Notre Dame tő- szomszédságában azt éreztem: tolvajt még nem lepleztek le emberségesebben.” így válik a kezében egy élmény gazdagabbá, melyben ott vibrál az író emberségkövetelménye, igényessége is. Hasonlóképpen fonódik össze a konkrét párizsi pillanat a művészet és az irodalom elemeivel a Fiatal lány fekete szemüveggel című novellájában. Az impresszionisták tárlatán, a Jeu de Paume termeiben felfigyel egy fiatal lányra: „Citromsárga selyemkosztüm, fekete haj, fekete cipő, feketével szegélyezett gobelin táska. De a sok feketeség között legfeketébb a napszemüvege.” Végül kiderül, hogy a feltűnő fekete szemüvegű nő itt ismerkedik férfiakkal Renoir és Degas képei előtt. Illés Endrére jellemző, hogy a történetet milyen környezetbe helyezi. Itt a tárlat, a kedvenc festők, például Monet képe a környezet. S ehhez a történethez még hozzáteszi a literátus ember olvasmányélményeit is: egy Maupassant-hősnő dédunokájának nevezi a fekete szemüveges lányt. S visszatér a már idézett motívum, melyet Maupas- sant-tanulmányában olvashattunk: „Már az impresszionista festők tudták, milyen hatásos a fekete szín, ha erősen, harsányan belehúzzák a sárgákba és pirosakba.” I gy fonódik össze Illés Endre művészetében az esszé és a novella, a képzőművészeti látás és az írói attitűd. A párizsi témájú novellák mellett legjelentősebbek az itáliai pillanatképek. Stendhal pokolinak érzett fehér mészkőhegyeit az író az olaszországi Civitavecchiában keresi. S meglepődve látja, hogy Stendhal „megrágalmazta” ezt a kisvárost, nincs itt a vakító mészkőpokol. Kedves, derűs, napfényes helyet talál helyette. De megérti Stendhalt, 43
