Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám - Szekér Endre: Arcképvázlat Illés Endréről
Degas vásznain és Maupassant novelláiban. A rájuk zuhogó fénytől lobognak; és szikrázó, párázó égő fényekben szóródnak szét.” S ahogy Renoir sohasem felejtette el a színek királyát, a feketét, Maupassant is frissen villogó színeibe mindig belehúzta a „kegyetlen feketét”. Az író otthonában őrzött Borsos-rézdomborítás, Ferenczy Béni-grafika, Márffy Ödön-kép, Szőnyi-festmény is jelzi vonzódását a képzőművészethez. Műveiben is él festői eszközökkel. Egyik szereplőjét Botticelli angyalához érzi hasonlónak; Sienában Lorenzetti Békét ábrázoló képén mereng; Gulácsy-képet helyez egyik szereplőjének szobájába; Berzsenyit a „kortársak hideg tűjével” mutatja be; József Attila Ódájának sorai közben Salvador Dali képe villan fel benne. Sárközi Györgyöt így jellemzi: „Olyan hosszúra nőtt s megnyújtott volt, mintha Greco festette volna.” Ismétlődő a következő jellemzés (képzőművészeti hasonlattal): „Olyan sovány és finom volt a lány arca, mintha egy sienai festő húzta volna meg vonalait.” Zene Apjának szép hanglemezgyűjteménye volt a felvidéki Csütörtökhelyen. Tölcséres gramofonján pl. Mozart-lemezeket hallgattak. Egy régi lemez nőtt a szívéhez, Bartók Béla népdalfeldolgozása, az Elindultam szép hazámból, mely 1910-ben Hannoverben készült. Bartók az igazi zeneköltő Illés Endre számára — bár Monteverditől Bachig számos zeneköltő műveit hallgatja szívesen — mert ,,ő a kivágások és részletek helyett mindig egy-egy teljes világba viszi, aki vele tart, mikrokozmoszokba és makrokoz- moszokba”. Műveit is átitatja a zene. Egyik novellahőse „illatozott a zenétől”. Másik szereplője „olyan könnyed volt, mint egy Ravel-futam . .Amikor a távozó professzor esett perceit idézi, így ír, így jellemez: „A Brahms-szimfóniák vége hazug. Nincs szép »távozás« . . Emberi „szakadékok”: a dráma Mágneses erők vonzzák a színházhoz: drámát ír, színikritikát. Régebben a társadalmi környezet révén eltorzult törtetőket bírálta (Törtetők), utóbb inkább a fiatal hősök útkeresését, emberi kapcsolataik törékenységét, jellemük esetleges gyors megroppanását mutatja be. Az foglalkoztatja, hogy miként torzulnak el a legbensőbb emberi kapcsolatok, a szerelmek, ha az ember nem teljes, nem sértetlen, nem hibátlan jellem. A Camus-címet asszociáló Az idegen című színművében épp a közöny ás medret a a két szereplő közé. „Ezt a fiatal férfit átitatta az okos és fölényes, a fölösleges bonyodalmakat elkerülő közöny” — írta Illés Endre. A Homokóra című színműve alá ezt írta műfaji megjelölésként: komédia és erkölcsrajz. Az írót az ember érdekli, mert mint többször kijelentette: „az embert nem lehet kitalálni, csak megismerni”. Ő megismerteti velünk hőseit, közben a szereplőknek önmagukkal is szembe kell nézniük, s így juttatja el őket a katarzisig, önmaguk megváltoztatásának tudatáig. A szerelem törékenysége című művében az író feltárja műhelytitkait, beavatja az olvasót a szereplők és az író formálódó, alakuló emberi kapcsolatainak titkaiba. A fiatal házaspár, Orsi és Laci életének szakadékait tárja elénk: vajon ellopta-e Laci Ágnes betétkönyvét. Ekkor idézi fel Orsi férje korábbi hazugságainak bomlasztó perceit. A befejezést az író az olvasó, a néző elé viszi, együtt oldja meg, több lehetőséget ajánl42
