Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám - Szekér Endre: Arcképvázlat Illés Endréről
őszinte volt a férfi, s gazdag menyasszonyát az esőbe ragadta ki a taxiból csókolózás közepette, mert nem volt elég pénze taxira. S ezt be merte vallani. Ez volt életük egyetlen szép pillanata. Hasonlóképpen sűrítve, a lényegre figyelve, kritikus szemmel nézi azt a közönyös polgárt, aki képes kedves emlékétől megfosztani a firenzei boltoslányt. Ez is rablás, ez is erkölcstelen, vallja az író az Ezüstlánc című írásában. A fiú című novellájában szereplő házaspárnak csak egy pillanata volt, „a nap rájuk sütött, az árnyékot már meg sem láthatták maguk előtt”. írói arcképeiben is a pillanatnyi élményt rögzíti, a találkozások melegét őrzi. „Az emberi kapcsolatok legtöbbször megkásásodnak vagy megecetesednek. De a találkozásokban nincs semmi romlandó, s talán csak ennyi kell, egy fénylő nyári nap, hogy megérezzük: az írás sohasem fejezheti ki teljesen az írót.” Kosztolányit úgy jellemzi, ahogy Baumgarten könyvtárában mohón válogat, mindenbe belekóstol, ezt is, azt is el akarja vinni, majd végül alig visz magával valamit. Az emlék jelentéktelennek tűnő, de ezzel Kosztolányi módszerét képes bemutatni. A „kancsal emlékezés”, az érzéki élmény révén formálja élővé írótársairól készített portréit. Schöpflin Aladárt a vonatfülkéhez hasonlóan szűk kiadóhivatali szoba jellegzetes környezetével jellemzi. Babits Mihályról keskenyfilmet készített az előhegyi kertben, labdázva, dresszben, amikor írógépszalagját javítgatta a szeretett mester. Illés Endre nemcsak emléket örökít meg, hanem közel hozza a műveket is, az írói alkatot is. Babitsról írva észreveszi: „A torony nem véd többé, a harcot vállalni kell.” Fény A piIlanatnyiság olykor összefügg a hirtelen felvillanó fényben történő ábrázolással. A rövid idő csak a legfontosabb vonásokat engedi láttatni. A fény nem egyforma Illés Endrének. Egyszer „vakító” Rómában, máskor „fátyolozott” a firenzei ezüstművesek boltjában. Hol nyugtalanul ömlik a pillanat hangulatának megfelelően, hol hevesen, melegítve. „A fényt érzem iegelőször, azt a könnyen melegedő, szakadékony hegyi fényt, amely még lúdbőrözni tud . . Ha a szereplő vidám, akkor olyan súlytalan, „mintha fény járta volna át”. Történetéhez hangulatot ad a „tavaszias kamaszfény”. Más hatású a mesterséges „eszméletlen magnéziumlobogás”. A budai ostrom, a háború utolsó és a béke első pillanatait is a fénnyel jellemzi A fény alakváltozásai című írásában. „Nem tudom, mások hogyan emlékeznek rá: fénybe mártva, fényekkel birkózva, a fény lobogó változataiban látom kilencszáznegyvenöt tavaszát.“ Móricz Zsigmonddal való találkozását a leányfalusi „gazdagon ömlő fény” is jellemzi, az író mondatai mögötti „erősebb fényforrás”, s ezzel ellentétbe állítja Móricz betegségét: „ő fénytelen volt”. Karinthy Frigyes írásainak vakító szellemességét a meggyújtott magnéziumrúd fényével szemlélteti. A szeretett Szerb Antalt úgy őrzi emlékezetében, hogy valami „fényesség” sugárzott szeméből, szavaiból, egész lényéből. S ezt a jellemzést továbbviszi: amikor az írói alkotómódszerről szól: „a nagy írókat fénybe mártotta”. A színek királya S ez a fényszeretet visz el bennünket a festészetért rajongó Illés Endréhez. Amikor Maupassant-ról ír, felidézi a merész színek korát, az impresszionizmus éveit: „Fényt és izgalmat kereső, lázas évtizedek színei ezek. Egyszerre születnek meg Monet, Manet, 41
