Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 5. szám - Bata Imre: Pilinszky Jánosról

de virasztván a számkivetettségben.

Az előadás pátosza valódi, szertartás játszik, szakrális szöveg hullámzik. Töretlen íve van a költeménynek, nagy lélegzetű ritmusa. Fekete napfényű tragédia. A lírai hős gránitarcán átsejlik a Szenvedő Ember, az önként vállalt mártirium Aljosa-törékenysége.

Akkorra én már, mint a kő vagyok; halott redő, ezer rovátka rajza, egy jó tenyérnyi törmelék akkorra már a teremtmények arca.

És könny helyett az arcokon a ráncok, csorog alá, csorog az üres árok.

Végleges szöveg. Mintha évezredek munkáltak volna rajta. Odaért Pilinszky, ahová csak ritka mostani költő, akármíly becsvággyal áldott-vert is, oda, ahol lefoszlik a szövegről minden stilizáló elem.

A Harmadnapon két ciklusa — a Senki földjén és az Egy KZ-láger falára — immár nem álom szférájában időz. A múltban egzisztál, de ez a múlt a költő lelkének egyetlen bizonyos élmény-evidenciája. A szenvedők, a nélkülözők sorsával azonosult költő énekel. — Most is magányos, de másként, mint valaha.

És egyedül a feneketlen ágyban.

Es egyedül a párnáim között.

Magam vagyok az örökös magányban.

Akár a víz. Akár az anyaföld.

És ebben az elemi nyugalomban bontakozik ki a Novemberi elízium szelíd boldogsága, rezzenetlen csöndje:

Bátortalan vagy s ujjongó! Igen, gyermekien áttetsző tagjaiddal a nagyranőtt kendőben és kabátban, mint Karamazov Aljosa, olyan vagy.

S mert valóban Aljosa, hát még olyanabb:

És olyan is, mint ama szelídek, kik mint a gyermek, igen, olyan is vagy, oly boldog is, hisz semmit sem akarsz már, csak ragyogni a novemberi napban, és illatozni toboz-könnyűén.

Csak melegedni, mint az üdvözültek.

5.

Pilinszky nyelve. — Egyszerűségét és tömörségét, drámai feszességét nem elég emlegetni. így nem jellemezhetjük maradéktalanul. Igaz, egyszerű nyelv ez, s pusztán tömörsége okán képes kiemelkedni közegéből, a mindennapi közlés szférájából. De nemcsak így különbözik. Noha Pilinszky költői nyelve közlő, nem teremtett. Alapkép36