Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 4. szám - SZEMLE - Seres József: Barta Lajos: Árnyak a hídon - Kelényi István: Dér Zoltán: Fecskelány
Háládatlan dolog egy tanulmánykötet kapcsán a tárgyválasztást kifogásolni, de a szűkös témavilág következtében egy aggodalmunkról nem hallgathatunk. Akik várjuk az egykori irodalomtörténet átdolgozását, kibővítését, félve figyeljük az idő múlását, mert hátha torzó marad Fája irodalomtörténészi életműve. Ahogyan a ,,Bölcsődal”-ban egy nagy távlatú realista regény lehetősége veszett el, éppen úgy maradhat kihasználatlanul a szétszórtságában, töredékességében és vitathatóságában is hatalmas irodalomtörténeti anyaga. Sokan vagyunk, akik kíváncsian várjuk, miként látja ma Szabó Dezsőt, József Attilát, Babitsot, s általában irodalmunk egészét. S milyen érdekes, tanulságos lenne, ha az érdeklődéséhez közel álló Simon István, Csanádi Imre mellett szólna mai költészetünk problémáiról is, például elmondaná véleményét Juhász Ferencről, Nagy Lászlóról, esetleg a legfiatalabbakról. Féja nem közönségesen ismeri századunk irodalmát, s ez a tudás párosulva csodálatos esztétikai érzékenységével, műelemző készségével, maradandó összefoglalást ígér. Elméleti konstrukciója sokszor prob- lématikus, kevéssé meggyőző, de amikor verset, regényt boncol, mindig fontos, lényeges dolgokra tapint rá. A szintézist, a kanyargósán induló pá Gézától. föaptá Cajos: \Apmjak Sajátos írói talentum volt Barta Lajos, akinek írásművészete — ezt joggal állapítja meg utószavában Stenczer Ferenc — „nem ért a joggal várt írói magaslatra”. És mégis kétségtelen, hogy művei, s nemcsak regényei, színdarabjai, hanem publicisztikai írásai is méltán kerülnek időnként az érdeklődés előterébe. Az „Árnyak a hídon” című kötet kiadása, úgy érezzük, különösen szerencsés vállalkozás, érdekes, sőt izgalmas publicisztikai gyűjtemény. Úgyszólván teljes hosszmetszeti képet nyújt a korról, az író életérről, szemléletének, világnézetének, művészetének fejlődéséről. A „Kassai évek” című ciklus Barta ifjúkori műveiből közöl néhányat (1907—1910), amikor még gyanútlan csodálkozással vall a világról, s önmagáról. Az írói, újságírói hivatás lelkesíti bármiről ír, de erősen érezhető már ezekben az írásokban is az igazság, a nép szeretete és mindenféle elnyomás, kiszolgáltatottság gyűlölete. Érthető, hogy így hamar eljut a forradalmi szemléletig. — Cikksorozatot ír a Világ c. napilapba a parasztvezérekről, a parasztok nyomoráról, lázit a háború ellen. Keserűbb, igazabb és líraibb ítéletet aligha találhati méltó beteljesítését várjuk reménykedve Féja SIMON ZOÁRD a h ídon nánk a háború ellen Barta Lajos „Árnyak a hídon” című, alig négy oldalas jeleneténél. Á forradalom tehát felkészülten, készenlétben találta már Barta Lajost. Szívvel, lélekkel, meggyőződéssel állt Kun Béláék mellé. Nem véletlen, hogy a Tanács- köztársaság idején megalakult írók Szakszervezetének éppen ő lett a titkára. — Lehet, hogy mai szemmel nézve nem egyszer kissé merevnek érezzük állásfoglalásait, de ekkor sem szabad figyelmen kívül hagynunk az ilyen írásaiban is izzó őszinte lelkesedést, az önzetlen, önfeláldozó harci kedvet. Hiszen gyakran éppen sziporkázó, szellemes vagy meggyőző okfejtéseivel lep meg egy-egy részlete. A kötet utolsó cikke, a „Májusi vallomás” a Népszavában jelent meg 1958-ban. Visszaemlékezés ez, amelyben a fölszabadulás utáni májusok tiszta örömét, jó ízét érezzük. Azt a lelkesedést, amelyet bajok, csalódások ellenére is megőrzött haláláig (1964). Nagy tervek foglalkoztatták még utolsó éveiben is. — Nehéz, küzdelmes és tanulságos életet tükröz ez a szép válogatás, érdemes nyomon kísérnünk könyve alapján. SERES JÓZSEF é? Zoltán: Jecsketány A „nagydiák” Kosztolányi éppen csak kilábolt naplóírás korszakából, alig esik át az első szerelem, az első nyomtatott vers, majd az első kötet tűzkeresztségén, amikor találkozik egy lánnyal (kinek apja: akárcsak az övé, egyik szabadkai iskola igazgatója), s ezzel termékeny vers- és levélírói korszak kezdődik. Nagy hatással van rá- e bakfis-múzsa. Lányi Hedvignek hívják. Alig tizenkét éves, amikor lázongó nőisége első jegyzeteit rögzíti nagylányos naplójába. Végzetes találkozás ez 1907 júniusában, amikor a költő unoka- testvére: Brenner József (Csáth Géza) társaságában meglátogatja Lányi Ernőéket. A lányka ekkor még titkon a csinos medikus-unokaöccsbe szerelmes, szemében a „költő” még csak „érdekes ember”, akinek a haja „mindig a homlokára esik”. Aztán a költő egy „rém hangulatos percében” levelet kanyarít „kedves kis költőtársának”, mert a leány, akárcsak nővére, verseket is ír. A következő év karácsonyán már sor kerül valamiféle végzetes „beszélgetésre” is, ettől kezdve az édesanya szótárában és a kislány naplójában is „édes Dide” címszó alatt tűnik fel egyre gyakrabban a szerelmes költő alakja. így kezdődik e hatalmas láz, kettejük lobogása. Nem érthetünk egyet Szauder József egyik 94
