Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 4. szám - JEGYZETEK - Szekér Endre: Jegyzetek a modern költészetről
többet szeretnének kifejezni a nyelv „logikai szöveténél”, a nyelvi kifejező eszközöket szinte „rácsnak” tekintik, amelyen a mondanivalót „átcsempészik”. Olykor egy szó- összetétel első tagja árulja el, hogy a költő „barátkozik” a halállal, jónak nevezve (Ady: Jó-Csönd herceg). Máskor a kedves halála miatti őrült fájdalom egy szót ismételtet folyton: „Nem!” (Szabó Lőrinc: „Nem”). A költő napjainkban szélesebb közönséghez szól. Nőtt a versolvasók tábora Moszkvától Párizsig. Budapesten nagy siker volt Mensáros László előadóestje, a „XX. század” az Egyetemi Színpadon, melyben főleg a kortárs költőket szólaltatta meg. A verskötetek elég nagy példányszáma is jelzi: nem fogytak el a magányos versolvasók sem. A Rádió, a Televízió versmú'sorokat sugároz. Minden évben, József Attila születésének évfordulóján a Költészet Napját ünnepeljük. Moszkvában száz-kétszázezres példányban jelennek meg a verskötetek, mint erről Voznyeszenszkij is beszélt egy alkalommal, s a költőkkel való személyes találkozás ott is újra természetes lett: ezrek vártak Jevtu- senkóra, Vinokurovra ... A költői népszerűség természetesen nem mindig van arányban a tehetséggel, az alkotói érzékkel. A Nobel-díjas spanyol költő, Juan Ramon Jimenez elégikusan halk, a mi Tóth Árpádunkkal rokon hangja nem hallatszik messzire. Azt hisszük, még a hivatalos elismerés sem tette eléggé népszerűvé. De van-e elég olvasója a „vájt fülűek” szűk rétegén túl Audennek, Eliotnak, Emmanuelnek? Nem csupán a harsányabb hangot veszik észre, például Jevtusenkóét vagy korábban Majakovszkijét, s nem maradt homályban Ahmatova vagy Paszternák lírája? Nálunk örvendetesen ismert és elismert Illyés, Juhász Ferenc vagy Nagy László. De Nemes Nagy Ágnes vagy Csanádi Imre vagy Vas István?... Enzensberger a modern költészetről szólva az egyetemességet tartja korunk egyik jellegzetességének: „Manapság a költészet már egyre kevésbé kér útlevelet — szabadon áramlik egyik országból a másikba.” A versek sokszor nem őrzik országuk saját színeit. A „nemzetfölöttiség” példája Enzensberger szerint például: Apollinaire. Rómában született, apja pedig Helsinkiben. Családja: lengyel-orosz eredetű. Apja: szicíliai, Apollinaire pedig franciául írt... Olyan igazi „világlíra” olvasói lehetünk — a világ- irodalom igazi goethei értelmében —, mely más korokban talán elképzelhetetlen lett volna. A nemzetköziség, a nemzetfelettiség a gyors fordításokban is jelentkezik. A kortárs líra alkotásai például magyar nyelven is olvashatók Frenaud-tól Vinokurovig és Vaskó Popaig antológiákban, a Nagyvilágban és önálló kötetekben. A műfordítás kérdéseiről nemzetközi tanácskozásokon vitatkoznak a költők. Alain Bosquet például azt fejtegette, hogy a versfordító három fő problémával találkozik: először, ha klasszikus, rímes-i- dőmértékes verset fordít, másodszor, ha különlegesen képszerű verset tolmácsol, harmadszor pedig akkor, ha a hatvanas évek fiataljainak széttöredezett nyelvét próbálja átültetni. Ha a magyar költészet külföldi sikereiről van szó, elsők között említhetjük a Párizsban megjelent, Gara László által szerkesztett, kiharcolt antológiát vagy Guille- vic „Mes poetes hongrois” című antológiáját, az ő magyar költőinek: Kassáknak, Füst Milánnak, Weöres Sándornak, Pilinszky Jánosnak stb. francia nyelven való bemutatását. 1966-ban nemzetközi költőtalálkozót rendeztek Magyarországon. Árion címen egy különös almanachot adtak ki, melyben több nyelven közreadták a tanácskozások előadásait, hozzászólásait, és egy kis antológiát állítottak össze például József Attila verseiből franciául, angolul, spanyolul stb. Az antológia címe a mitológiai hős nevét és tettét idézte mintegy jelképként: ÁRION A KALÓZOKKAL SZEMBESZÁLLVA ÉNEKELT A HAJÓ ORRÁN, FEGYVERTELENÜL, MERT BÍZOTT ABBAN, HOGY A KÖLTÉSZET EREJE MINDEN FEGYVERNÉL ERŐSEBB. 84
